Az idei év termelési eredményei ezideig még nem pontosíthatók, de a búza mellett a kukorica termései is jócskán elmaradnak a „rekordévek” hozamaitól (az idei aszályos időjárás, no meg a kukoricabogár nagyarányú kártétele 1 t/ha-os szemtermést eredményezett csak „üzemi méretben”, környezetünkben). A piac értékítélete visszatükrözi a terméseredményeket, s a hosszabb távon gondolkodó gazdálkodóknak csak a tárolás feltételeinek megteremtése nyújt lehetőséget a szélsőséges árakkal szembeni „harcban”.
A termeléssel szembeni igények folyamatosan növekednek, ami helyeselhető is. Az egészségesebb életmód biztosítása és a betegségmegelőzés érdekében a mezőgazdasági termeléstől magas biológiai értékű élelmiszer-előállítást és takarmányellátást várnak el, ennek megfelelően nemcsak a terményt kell jó minőségben megtermelni, hanem annak előnyös tulajdonságait meg is őrizni. Ne feledjük el, a megtermelt mag, vagy szem élő biológiai objektum, emiatt arra nemcsak a szántóföldön, hanem a raktárakban is vigyázni kell.

A biológiai lét, az élet alapja a víz, esetünkben ennek kihangsúlyozott eleme a szemek nedvességtartalma. A lejátszódó biológiai folyamatokat a hőmérséklet is nagymértékben meghatározza. Az előzőek miatt a termés betakaríthatóságát, valamint a tartós tárolásra való előkészítését annak nedvességtartalma fogja meghatározni. A betakarítás előtt nélkülözhetetlen a szem nedvességtartalmának folyamatos, akár naponkénti, vagy napszakonkénti mérése. A tartós tárolásra való alkalmasság kritikus értéke a szemes terményeknél 12-14%. Az efeletti frissen aratott terméseket legelőször is tisztítani, majd szükség szerint szárítani kell, törekedve, hogy a termény hőmérséklete minél hamarább minél alacsonyabb legyen. A magas hőmérséklet, a magas páratartalom és a magas szemnedvesség ugyanis a különféle kórokozók (Penicillium-, Aspergillus-, Fusarium- stb. fajok) felszaporodásával jár együtt, ami mikotoxinok termelődését eredményezi.

Nyáron a kedvező tárolási feltételek kialakítása egyszerűbb, hiszen a levegő hőmérséklete viszonylag magas, a párateltsége meg alacsony, így a tárolótér pára- és a betárolt termény nedvességtartalma „jó időben” végzett szellőztetéssel könnyebben csökkenthető. Késő ősszel - mint amilyen az idei is volt - a kukorica csak magas (18-26%-os) nedvességtartalommal volt aratható, így a termést, már ahol erre lehetőség volt, mindenféleképpen mesterségesen kellett szárítani. Szárítókapacitás hiányában a lábon történő száradás kivárása marad, mint lehetőség, de csapadékos időjárás és főleg korai fagy esetén a már zöld levelét vesztett növények vízleadása leáll, így a szemek nedvességtartalma csak passzív módon történhet.

A gabonafélék tárolása eszköz- és munkaigényes tevékenység, melyhez különféle tárolóterek alakíthatók ki. Léteznek tornyok, silók, vagy hagyományos tárolószínek, magtárak. Az előző kettőnél a légcsere és a hőmérsékletszabályozás jól megoldott, az utóbbi esetén erre csak akkor van lehetőség, ha a padozat alatt szellőzőrendszert építettek ki. Sok termés esetén kényszerből szükségtározók kialakítására is sor kerülhet, azonban ott a beázás miatt jelentős mértékű minőségromlásra, emellett a rothadásnak indult részekben mennyiségi veszteségre is kell számítani.
A hagyományos tárolás során a garmada magasságát a szem nedvességtartalma határozza meg (a Maróti (1970) által javasolt értékhatárokat az 1. táblázat mutatja be).