Az időjárás egyre ősziesebb. Sajnos már nem a kellemes 20-25 fok a jellemző, a nappalok igencsak „fázósak" lettek. A napközbeni hőmérséklet 14-19 °C között alakul a héten, míg éjszakánként 10 fok alá csökken a levegő hőmérséklete. Csapadék is bőségesen érkezett, bár tájegységenként nagyon eltérő mennyiségben. A nedvesség továbbra is segíti a gombás betegségek megtelepedését és terjedését, a legtöbb kártevő rajzása azonban véget ért.

Adama

Az előrejelzés szerint a hétvégén egy melegedés veszi kezdetét, melynek következtében a következő hétre már néhány fokkal melegebb időre számíthatunk.

Az almamoly komoly károkat okoz

Alma- és körteültetvényekben tart a szüret. A kártevők rajzása drámaian lecsökkent. Az almamoly (Cydia pomonella) lárvája viszont még táplálkozik a gyümölcsben, ezzel értéktelenné téve azt, és nem mellékes a másodlagos kártétele sem. Hiszen elősegíti a moníliás gyümölcsrothadás (Monilinia fructigena) fertőzését és terjedését. A molyok ellen ebben a fázisban már nem tudunk védekezni. A monília terjedését viszont megelőzhetjük a rothadó gyümölcsök leszedésével.

alma

Az almamoly lárvája még a gyümölcsben rág – fotó: Lepres Luca

Figyeljünk oda a csonthéjasokra!

A kártevők rajzása a csonthéjas kultúrák esetében is a végéhez közeledik. Kivételek persze mindig vannak, jelen esetben a vándorpoloskák (ázsiai márványos poloska - Halyomorpha halys és a zöld vándorpoloska - Nezara viridula) azok, melyek táplálékot keresnek, ezért ellepik a maradék gyümölcsöket.

A betegségek közül a sztigminás levéllyukacsosodás (Stigmina carpophyla) terjed. Az őszibarackon erősebb a fertőzés, mint a kajszin. A betegség túlzott mértékű felszaporodása korai levélhulláshoz vezet, ami a jövő évi termőképességet rontja.


A cseresznye és a meggy esetében még mindig a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella japii) terjedésére kell felhívnunk a figyelmet. Ez a betegség szintén korai levélhullást okoz. Miután a gyümölcsök szedése már befejeződött, a fák lombfertőtlenítését érdemes elvégezni, ezzel csökkentve a betegség kártételét és javítva a telelés feltételeit.

dió

Érik a dió – fotó: Lepres Luca

Megint jelentős kárt okoz a dióburoklégy

A dió már hullik, illetve szedik. A hullás oka nemcsak az érettség, hanem a dióburoklégy (Rhagoletis completa) kártétele is, azaz a zöld burok elrothadása. A hétvégi lehűlés ugyan megállította a dióburoklégy rajzását, az elmúlt időszakban azonban annyi tojást rakott, hogy védelem nélkül a gyümölcsök nagy része tönkrement. Jó hír, hogy a héj ugyan fekete, de a frissen levert dióból még nyerhető egy kevés egészséges dióbél. Később viszont az is megbetegszik és tönkremegy.

A szőlőben terjed a szürkepenészes rothadás

A szőlőben a szüreti időszakban a szürkepenészes rothadás (Botrytis cinerea) fenyeget. A fertőzés feltételei közül a bogyók fogékonyága ilyenkor a legnagyobb, és persze a kórokozó fertőző képletei is jelen vannak, a nedvesség pedig segíti a terjedést. Így tehát minden körülmény adott a rothadás terjedéséhez.

szőlő

Terjed a szürkepenészes rothadás a szőlőfürtön – fotó: Lepres Luca

A lisztharmatos (Uncinula necator) levelek fehér micélium alkotta bevonatában már a múlt héten megjelentek a sárga kazmotéciumok. Mostanra ezeknek az áttelelő szaporító képleteknek több mint fele beérett.

Szőlőben a kártevőkből sincs hiány. A sokat emlegetett vándorpoloskák a szőlő termésére is szívesen vándorolnak, ami miatt a szüret során bekerülnek a mustba, ami végeredményben ronthatja a bor ízét és minőségét. Emellett természetesen jelen vannak a darazsak és a muslicafajok (Drosophila melanogaster, Drosophila suzukii) is. Illetve a kígyóaknás szőlőmoly (Phyllocnistis vitegenella) okozta járatokból is egyre többet fedezhetünk fel a leveleken. A 4. nemzedék rajzása zajlik épp. De ilyenkor már ellene sem védekezünk külön.

Ha még több, növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, kattints ide.
Ingyenes növényvédőszer-keresőnket megtalálod ide kattintva.