Nagy eredmény, hogy a Visegrádi Négyek és más közép-kelet-európai országok mellett olyan régi tagállamok is támogatták a magyar kezdeményezést, mint például Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Dánia, vagy Görögország – hangsúlyozta a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter.

Az európai méhészek által előállított minőségi termékek nem képesek felvenni az árversenyt az olcsó importtal. Hiába emelkedik uniós szinten a méhcsaládok száma, ha közben csökken az ágazat jövedelmezősége. Ha ehhez hozzávesszük az Ázsiából egyre nagyobb volumenben beérkező olcsó műméz mennyiségét, akkor az oly mértékben csökkenti az ágazat jövedelemtermelő képességét, hogy ezek a hatások együttesen a méhészeti tevékenység felhagyását eredményezhetik. Ebből pedig az következhet, hogy a fiatalok nem fognak belépni az ágazatba, ami összeomlással fenyegeti a szektort.

A kép illusztráció! – fotó: Shutterstock

A méhészeti ágazat nem csak egy mezőgazdasági ágazat a sok közül, hiszen az európai élelmiszergyártás nagyban függ a beporzástól, ezért a méhészeti válság elmélyülésének megakadályozása összeurópai érdek.

A helyzet kezelése érdekében Magyarország egy több elemből álló uniós intézkedéscsomagra tett javaslatot. Ennek keretében meg kell emelni a méhészeti programok költségkeretét, illetve lehetővé kell tenni a Közös Agrárpolitika más intézkedéseiről történő forrásátcsoportosítást. Emellett lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a méhészek a támogatást olyan a termelés szempontjából fontos tevékenységekre fordíthassák, mint az állománypótlás, a kaptárok megújítása, valamint a műlép vagy méhtakarmány vásárlás.

Végül a harmadik országokból beáramló silány minőségű méz miatt minél előbb újra kell szabályozni a méhészeti termékek eredetjelölésére és nyomon követésére vonatkozó szabályokat – mondta a magyar tárcavezető.