A Kukorica Kör Egyesület saját tarnabodi „demofarmját" június 30-án Nagy István agrárminiszter, Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos és Szabó Zsolt országgyűlési képviselő látogatta meg. A rendezvényen a Kukorica Kör Egyesület, a Glia Kft. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mutatta be az agrárminiszternek és a vendégeknek a felzárkóztatás területén az elmúlt években elért eredményeiket.

Nagy István agrárminiszter és Szabó Zsolt

Szabó Zsolt országgyűlési képviselő és Nagy István agrárminiszter – fotó: Kukorica Kör Egyesület

Kibővül a kistelepüléseken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések támogatása

Szép példája a mezőgazdaság által nyújtott lehetőségek felismerésének a társadalmi felzárkózás területén az az 1 hektáros „demofarmon" megkezdett kukoricatermesztés, ami munkát, tanulási lehetőséget és – reményeik szerint – megélhetést biztosít majd." – mondta Nagy István, agrárminiszter Tarnabodon, a Kukorica Kör Egyesület június 30-án tartott rendezvényén.

A tárcavezető beszédében kiemelte, hogy a KAP (Közös Agrárpolitika) stratégiai terv alapján folytatódik és kibővül a kistelepüléseken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések támogatása. A vidéki emberek életminőségének javítása céljából például lehetőség lesz a helyi termékértékesítést szolgáló piacok és vásárterek létrehozására, közkonyhák fejlesztésére is.

Emellett a szemléletformálást is célozza a szociális farmok létrejöttének támogatása, amelyek hátrányos helyzetű emberek bevonásával végeznek mezőgazdasági tevékenységet. Jó példát állít elénk a heves megyei Tarnabod, és az itt megvalósuló mezőgazdasági projektek és technológiai fejlesztések, melyek részben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, részben a Kukorica Kör Egyesület egyik alapítótagjának, a Glia Kft.-nek köszönhetően valósult meg és bővül újabb és újabb tevékenységekkel.

A leszakadó településekre kell odavinni a legmodernebb technológiát és a legfontosabb újításokat

"Felzárkózásról akkor beszélhetünk, ha az érintett településeken élő emberek az átlagosnál gyorsabban haladnak előre, ellenkező esetben soha nem fogják utolérni a többieket. Ebből az következik, hogy a leszakadó településekre kell odavinni a legmodernebb technológiát és a legfontosabb újításokat. A Tarnabodon bemutatott innovatív modell ezért is lehet minta a többi település számára" - mondta Vecsei Miklós felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos.

Nagy István agrárminiszter – fotó: Kukorica Kör Egyesület

A helyiekkel összefogva kezdtek bele a kertészeti projektbe

A Glia Kft. 2012 óta van jelen a javarészt roma lakta településen, és a Máltai Szeretetszolgálattal közösen mára több nagy jelentőségű fejlesztést hajtott végre a faluban.  Felépült egy ipari tevékenység folytatására alkalmas komplexum, csarnokokkal, raktárral, irodákkal és megfelelő infrastruktúrával. A telephely a közös munkának köszönhetően alkalmas agrár-biotechnológiai tevékenységek folytatására és fejlesztésére.

"2021-ben a helyiekkel összefogva kezdtünk bele a nagyobb volumenű kertészeti projektbe, 2022-ben ez a Málta legnagyobb mezőgazdasági projektje lett. 10 hektáron, 20 ember bevonásával folytatunk intenzív öntözéses kertészetet, és egy palántanevelő növényház komplexum is felépítésre kerül, termelési és oktatási célokkal egyaránt. A tevékenységet a legmodernebb informatikai és technológiai háttérrel támasztjuk alá "– mondta beszédében Bencsik Attila, a Glia Kft. vezetője.

Hozzátette, a Kukorica Kör Egyesület csatlakozásával még szélesebb tudást, ismeretet és tapasztalatot kaphatnak a településen élők, akik számára ezek a projektek a megélhetést biztosítják.

Bencsik Attila

Bencsik Attila, a Glia Kft. vezetője – fotó: Kukorica Kör Egyesület

A helyi termesztés megbízható, friss és megfizethető

A tarnabodi öntözéses kertészet egyike a Máltai Szeretetszolgálat innovációs felzárkóztató projektjeinek. Fontos, hogy a vidéki kis közösségek önállóbbak legyenek az élelmiszerellátás terén. A helyi termesztés megbízható, friss és megfizethető.

Bencsik Attila hozzátette, céljuk fokozatosan olyan modellt kialakítani, ami bemutatja, hogy hogyan lehet a megtermelt mezőgazdasági termékeket önfenntartó módon megtermelni, feldolgozni, értékesíteni és a rendszert rentábilisan üzemeltetni.


A Kukorica Kör Egyesület a termelők hosszú távú versenyképességének megőrzésén dolgozik

Az egy éve megalakult Kukorica Kör Egyesület alapító tagjai olyan, sokféle ágazatból érkező szakemberek, akik naprakész tudásukkal, értékes és innovatív információkkal, szakismerettel rendelkeznek, amit elérhetővé kívánnak tenni a gazdák számára is.

Daoda Zoltán

Daoda Zoltán, a Kukorica Kör Egyesület vezetője – fotó: Kukorica Kör Egyesület

Az egyesület a döntéshozók felé a gazdálkodók érdekeit képviseli, és a termelők hosszú távú versenyképességének megőrzésén dolgozik. Az Egyesület az első évét „demofarm" programmal indította, amelynek keretében az ország különböző területein, különböző nagyságú földterületen kukoricát is termesztő  gazdálkodók bevonásával együtt alakítja ki szakmai programját a következő évre.

Nagy öröm számunkra, hogy lehetőségünk nyílt arra, hogy ebbe a programba bevonjuk egy olyan hátrányos helyzetű település lakóit, akik számára tanulási lehetőséget és egyben a továbbiakban akár megélhetési lehetőséget is biztosíthatunk a „demofarm" programunk keretén belül. Tarnabodon, 1 hektáros területen vetettünk csemegekukoricát a helyiek segítségével, melynek termesztésében minden szakmai segítséget megadunk nekik, így reményeink szerint a jövőben már saját maguk is képesek lesznek sikeresen termeszteni akár a közösségük számára, akár értékesítés céljából" – mondta Daoda Zoltán, a Kukorica Kör Egyesület vezetője.

A magyar vidék mindig a mezőgazdaságra épült

Szabó Zsolt, országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar vidék mindig is a mezőgazdaságra épült és így van ez most is. A Magyar Kormány az elmúlt időszakban és a következő 7 éves időszakban is kiemelten támogatja a vidékfejlesztési program kereteinek emelésével a munkahelyteremtést, a helyben élő családok megélhetését, a stabil gyökerek megteremtését.

Ez a program nagymértékben elősegíti a hátrányos települések felzárkózását és biztosítani tudja a családtagok helyben foglalkoztatását. Ennek az új programnak a támogatása minden érintett érdeke és csak győztes pozíciókat hozhat.

Az Egyesületről bővebben: www.kukoricakor.hu