Fazekas Sándor, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete által rendezett program fővédnöke, elmondta: néhány éve még elképzelhetetlen volt ilyen mennyiségű és minőségű búzatermés. Ezért köszönetét fejezte ki a gazdáknak, akik nélkül – mint mondta – nem lenne megoldható az ország kenyérgabona-, takarmány- és vetőmagellátása.

A búzabegyűjtés a Magyarok Kenyere Programban kifejezi a magyarság összetartozását – mondta agrártárca vezetője.

A Magyarok Kenyere Program 2011-ben indult, Korinek László jogászprofesszor kezdeményezésére. Az összegyűjtött búzából készül augusztus 20-ra a magyarok kenyere, a megmaradt búzát és lisztet pedig a nehézsorsú gyermekeket segítő alapítványoknak ajánlják fel.

Az első évben a magyarországi és határon túli magyarlakta településekről összesen tíz tonna búza érkezett, az idén már 600 tonnát várnak a szervezők.

Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke elmondta: július 24. és 27. között a kisújszállási Farkas Tamás egyéni vállalkozó telephelyén, illetve a jászberényi Darázs Keverő Kft.-nél várják az adományokat a megyéből. Tavaly több mint négyszáz gazda ajánlotta fel búzatermésének egy részét.

búza

A gazdák nélkül nem lenne megoldható az ország kenyérgabona-, takarmány- és vetőmagellátása – fotó: Shutterstock

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Magyarok Kenyere Mozgalom keretében 2014-től rendeznek megyei búzagyűjtő napot. Az első helyszín a Nagykunságban Kenderes volt, azt követte a Jászságban Jászapáti, 2016-ban a Tiszazugban Kunszentmárton, a 2018-as házigazda Abádszalók lesz.