Székely László ombudsman és Bándi Gyula szószóló szorgalmazza a környezetvédelmi törvény azon pontjának módosítását, amely lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy rendeletekkel eltérjenek a zöldhulladék égetésére vonatkozó szabályoktól.

A javaslatot a módosításra a háztartási zöldhulladék – avar és kerti hulladék – égetésére vonatkozó szabályok önkormányzati rendelettel történő megállapításáról szóló korábbi jelentés utóvizsgálatának beszámolójában tették.

A módosítandó jogszabály lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy helyi rendeletben szabályozzák a zöldhulladék égetésének feltételeit, miközben a levegő védelméről szóló jogszabály általánosan megtiltja a hulladékégetést.

A kezdeményezést arra alapozták, hogy az önkormányzatok nem mehetnek szembe egy magasabb jogszabállyal – fotó: Shutterstock

A jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok nem hozhatnak olyan rendelkezést, amely a jogszabályokban foglaltaknál kevésbé szigorú környezeti előírást tartalmaz.

A zöldhulladék égetésénél keletkezett szennyezőanyagok a hatásterületén élők számára közvetlen egészségügyi kockázatot jelentenek.

A jogszabály szerint nem világos, az ingatlanhasználók miként, milyen megkülönböztetés alapján dönthetnek a zöldhulladék elégetéséről vagy a hulladékgazdálkodóhoz eljuttatásáról.

A jelentés szerint a szabályozás ellentmondásai sértik az alaptörvényben biztosított egészséges környezethez való jogot és az Alkotmánybíróság több határozatában kimondott visszalépés tilalmába ütköznek.

Közölték, Székely László és Bándi Gyula javasolta a környezetügyért felelős agrárminiszternek, hogy kezdeményezze a rendelkezés hatályon kívül helyezését.