A Tokiói Egyetem tudósai – Hiroshi Kiyono professzor irányításával és több külföldi egyetem közreműködésével – kolera elleni vakcinát, illetve gyógyszert építettek be egy génmódosított japán rizsfajtába – írja az eurekalert.orgAz első kísérletek alapján megállapítható, hogy az önként vállalkozó páciensek immunválasza pozitív, és szervezetük valóban képes ellenállni a kolera toxin B változatának.

Ennek a veszélyes, évente több millió embert megbetegítő és több százezer halált okozó, manapság elsősorban szennyezett víz fogyasztása által kiváltott kórnak a megfékezése önmagában is óriási jelentőségű. A felfedezés azonban egy külön gyakorlati orvostudományi előnyt is jelent, amely abban áll, hogy az immunitást hordozó (rizsbe épített) antianyag könnyen szállítható, korlátlan ideig, olcsón és egyszerűen tárolható (szobahőmérsékleten is).

A genetikailag átszerkesztett rizsfajtát zárt farmokon, a WHO felügyelete alatt termesztik (a kép illusztráció) – fotó: pixabay.com

Ez felbecsülhetetlen plusz értéket jelent, mivel nem feltétlenül szükséges külön foglalkozni a fertőzöttek felkutatásával és a betegség diagnosztizálásával, a megelőzés részben automatikusan történik, bár a gyógyhatású anyagot természetesen ki is lehet vonni a rizsből.

Az ilyen céllal genetikailag átszerkesztett rizsfajtát zárt farmokon, a WHO felügyelete alatt termesztik. Az új gyógyszer az E-coli baktérium által okozott fertőzéssel szemben is védelmet nyújthat a két kórokozó közötti hasonlóság alapján.

Egy független testület a mintegy 30 önkéntes páciens részvételével és különböző mennyiségű rizs elfogyasztásával végzett kísérletek alapján megállapította, hogy az így módosított rizsnek az emberi egészséget negatívan befolyásoló mellékhatása nincs.

A rizsbe beépített, MucoRice-CTB-nek nevezett hatóanyaggal kapcsolatos tapasztalatokat a The Lancet Microbe folyóiratban közölték.