Tökéletes összhangban gazda és kombájn

Első látásra tárgyilagos, szigorúan racionális embernek mutatkozik Papp Sándor, de hamarosan kiderülnek szenvedélyes érzelmei is: nagyon szereti vidékét, a dombos Cserehátot, a munkáját – pontosítok: egymást megszentelő munkáját és életét –, és a gépeit: traktort, kombájnt, terepjárót egyaránt. Valaki, aki a helyén van, boldog és kiegyensúlyozott, egy átoksújtottként besorolt régióban. Titkának nyomába eredtem.

Beszélgetésünkön jelen van az AXIÁL CLAAS gépüzletágának területi képviselője, Csillag Ferenc is, a német márka dzsekijét nyújtja át a gazdának, hogy abban pompázzon a fotókon. Megbecsült vevőről van szó, aki egy gyors számvetés szerint nagyjából félmilliárd forintot költött „vetésizöld” masinákra – silózót kivéve teljes zöldsor, hat traktor, korábbi kombájnok sora után egy-egy LEXION 540, 650, 660 van a gépparkban jelenleg –, és nem bánta meg, sőt maximálisan elégedett velük.

Papp Sándor már körülbelül félmilliárd forintot költött „vetésizöld” masinákra és nagyon elégedett velük – fotó: Deme Róbert

A történet elejében nincs semmi rendkívüli: a szűkebb pátriában őshonos parasztcsalád sarja növénytermesztést tanul, majd belenő a földművelésbe, együtt fejlődik azzal, a lovas szántástól az állami gazdaság szovjet és német gépein át a legmodernebb technikáig és a családi gazdaságig. Volt úgy, hogy a „szocialista táborból” érkezett 16 kombájn nem volt képes végezni a területtel, mert mindig leállt közülük néhány. Aztán, a rendszerváltást követően Papp Sándor vett egy 18 éves CLAAS DOMINATOR-t, és ezzel jó irányba fordultak a dolgok.

„Apróra szétszedtük, összeraktuk, és másnap mentünk vele aratni” – meséli. Épp itt a titok egyik nyitja: mivel a hardver lényegében mindmáig hasonlít az akkorira, Sándor mélyen érti a kombájn működését, érzi minden rezdülését, rögtön tud reagálni a hang változásaira, és pontosan tudja, melyik szerkezeti elemnek milyen ápolásra, karbantartásra van szüksége.

„Sok gépkezelőnek fogalma sincs, mi történik alatta. Ilyen emberre nem merném rábízni az aratást.” Az elmúlt két év aratási időszakaiban talán öt nap akadt, amikor a gazda nem vezette valamelyik kombájnját.

Nagyon sok mindent meg tudnak csinálni saját kezűleg, de azért kötöttek átalánydíjas karbantartási szerződéseket az AXIÁL-lal. „Az első gépet a kereskedő adja el, a többit a szerviz” – tartja Papp Sándor. Közel a miskolci AXIÁL-telephely, de Bajáról is hamar odaérnek, ha kell. Előfordul például, hogy idegen anyagot kap fel a kombájn, eltörik valami, gyors közbelépésre van szükség.

Azáltal, hogy évtizedek óta részese a CLAAS kombájnok fejlődésének, Papp úr már több egyszerű felhasználónál: mélyreható ismeretek alapján szerzett tapasztalatait folytonosan továbbadja a márka képviselőinek, és mivel a CLAAS nagyon odafigyel a visszajelzésekre, jó okkal feltételezhető, hogy nála magánál is lecsapódnak gondosságának hatásai.

A gazdálkodó szerint a szerviz mindig gyors és megbízható – fotó: Deme Róbert

Ez a hozzáértés nyilvánul meg a gépbeszerzésekben is. 1200 hektárnyi dombvidéken kell évente learatni ötezer tonnányi terményt. Az agyagos talajú lejtőkön már egy eső is elég jelentős eróziót okozhat. Hevederes járószerkezetre vagy összkerékhajtásra azért nincs szükség, nagy motorteljesítményre és nyomatéktartalékra viszont annál inkább. Felfelé nehéz kapaszkodni, lefelé nem jön vissza a befektetett energia. Síkon a lóerők mintegy harmada megy el mozgatásra, itt akár ötven-hatvan. A megfontolásokban szerepet játszik, hogy a dőléskiegyenlítés érdekében, a kaptatókon változik a rosta vezérlése. (A megengedhető szemveszteséggel 6-8 km/óra aratási sebesség tartható a hullámos tájon.)

Mindig felmerül a kérdés, csakugyan kell-e LEXION, nem tenné meg a négy tonnával könnyebb TUCANO is? Csak hát annak keskenyebb a cséplődobja, kisebb az áteresztőképessége. A legerősebb TUCANO pedig nem sokkal olcsóbb, mint a LEXION, így az utóbbira jön ki kedvezőbb ár/érték arány. A kisebb kombájnnal napi 150 tonna érhető el búzában, a naggyal 210, sőt alkalmilag 280. A LEXION-választékon belül az ötládás kicsi lenne erre a területmértékre, a hybrid (APS+Roto Plus) technológiájú 700-as pedig nem fizetődne ki itt. Mindenesetre a közepes méretű vágóasztallal (6,8 m) rendelték meg, amely a VARIO-rendszernek köszönhetően

repcéből öt százalékkal többet takarít be, olyan csekély a veszteség.

Precíziós földművelés? Az van, de hagyományos módon. Hogyhogy? Hát a szenzor Papp Sándor szeme, a szoftver az agya. „Aratáskor évről-évre pontosan látom, hol milyen a termés, és eszerint állítom be jövőre a vetést és a műtrágyázást. Működik!”

A LEXION a VARIO-rendszernek köszönhetően repcéből öt százalékkal többet takarít be – fotó: Deme Róbert

Noha aratási idény után vagyunk, a gazda kivisz a határba, hogy ráérezhessek, milyenek errefelé az adottságok. Kukorica-adapteres (csak hatsoros, itt ez az optimális) LEXION 660-assal indulunk el. Tereplovaglásra vagy dzsipes kalandozásra csábít a táj, de a dombos földutakon ekkora masztodont hajtani sem utolsó élmény. Sándoron látszik, hogy nem áldozat neki ez a bemutató út, hanem kimondottan élvezi. Én is, különösen, amikor a volánhoz ülök.

Egy táblán mozogva jól érzem a gravitáció hatását a 16 és fél tonnára: sodródnak a kerekek, rá kell egy kicsit tartani a kormányra, forduláskor nem árt észnél lenni. Hát még milyen lehet, ha teli a magtartály, és feljebb megy a súlypont!

„Jöttek bérmunkában aratni az Alföldről, eléggé meg voltak szeppenve. Aki itt nálunk jó kombájnos, az akárhol megállja a helyét, de fordítva már nem így van!” Közben olyan az összhang a LEXION és Sándor között, hogy szinte kiborgnak, ember-gép rendszernek tűnnek így együtt. Megbecsülik és meg is érdemlik egymást.

Karlovitz Kristóf, okleveles mérnök, szakújságíró