Termelői vélemények

Soós István, Vaszar

„ A KWS repcéit 4 éve használom. Több mint 60 hektár területen termesztettem 2012-ben  a KWS TRAVIATA hibridjét, melynek termésátlaga 3,2 t/ ha volt. Nagyon jól bírta az időjárási szélsőségeket. Mindenkinek, minden talajtípushoz ajánlom.”

Keresztes Zsolt, Mezőfalva

„Az intenzív repce termesztés technológiánk oszlopos tagja lett a 3 elmúlt évben a KWS TRAVIATA nevű hibridje. Ez a hibrid ötvözi a korai vethetőséget, az intenzív kezdeti fejlődést, és a 4 t/ha körüli termésstabilitást. A TRAVIATA -t az első megjelenése óta ismerjük, használjuk, és jelenleg is a teljes repce vetésterületünk több mint 20 %-án termesztjük. „

Vetéstechnológiai kísérlet eredményei 2012-2013


Steinmacher László, Szarvas

„Steinmacher László vagyok a Misa Farm Kft. ügyvezető igazgatója. Cégünk Szarvason alakult 2002 -ben, jelenleg közel 1000 hektáron gazdálkodunk. Korábban jelentős területen cukorrépát termesztettünk a szolnoki cukorgyár számára, egészen 2007-ig. Már ebben az időszakban is megmutatkozott számunkra a KWS anyagok kiemelkedő genetikai potenciálja, ezért a mai napig vetésszerkezetünk megoszlásával szinte csak a KWS anyagaira hagyatkozunk! Területeink réti öntés talajok, átlagosan 32 AK, 60-70 KA kötöttségi szám mellett.  2012-ben újra kezdtük a cukorrépa termelését 85 hektáron, emellett fő tevékenységünkként a kalászos vetőmag előállítást jelölném meg, ami több mint 200 ha az idei évben.  A 2012/13 évi vetésszerkezetben sem maradhatott el a napraforgó és a kukorica mellet az őszi káposztarepce, a KWS TRAVIATÁJA. Évek óta több előnyös tulajdonságát is megmutatta számunkra. A TRAVIATA fejlődési erélye kirobbanónak nevezhető, melyre a tavalyi évben nagy szükség volt ahhoz, hogy a későn érkező őszi csapadékot követően erős jó telelő állománnyal tudjon a télbe menni. Betegségekkel szembeni ellenálló képessége kiemelkedő a térségben a konkurens hibridekhez képest. A TRAVIATA tökéletesen adoptálható bárki számára Békés megyében is. Idén 80 ha gyönyörű szép egészséges állományunk van, melyből 4 tonna feletti átlagtermést várunk az elmúlt évek tapasztalatai alapján.”

Pesti Gábor, Nagykőrös

„2011-ben figyeltem föl saját fajtasoromban a KWS TRAVIATA repce hibridjére. 2012-ben már üzemi méretben 55 hektáron termeltük. Az aszályos körülmények és a szerényebb talajadottságaink ellenére is figyelemre méltó teljesítményt nyújtva 3,2t/hektáros hozammal takarítottuk be. Ezért a jövőben is meghatározó hibridként számítunk a TRAVIATA -ra.”

Válasszon Ön is a KWS őszi káposztarepce kínálatából!
www.kws.hu