Az új árpafajta korai érésű, hatsoros takarmányárpa. A hivatalos kísérletek és vizsgálatok alapján a mért tulajdonságok a gazdasági értékvizsgálatok és a növénykórtani rezisztenciavizsgálatok szempontjából is maradéktalanul megfeleltek az állami elismerés feltételeinek.

A KG Nagykun a NÉBIH által vizsgált három év átlagában 101,3%-a volt a standard fajták átlagtermésének (8,19 t/ha), a szemek nyersfehérje-tartalma pedig 0,4%-kal lett magasabb a takarmány standard fajták átlagánál. Mindemellett télállósága és állóképessége is kedvezőbb az átlagnál. A fajta az árpalisztharmattal és az árpatörperozsdával szemben mérsékelten rezisztens, hálózatos levélfoltosságra közepesen fogékony.

árpa

Az új árpafajta korai érésű, hatsoros takarmányárpa – Debreceni Egyetem

Az állami elismerést igazoló oklevelet január 25-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között, az  AGOmasEXPO-n vette át Czimbalmos Ágnes, a Karcagi Kutatóintézet Növénynemesítési és Fajtafenntartási Osztályának vezetője Szépe Ferenctől, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjétől és Lukács Józseftől, a NÉBIH elnökhelyettes-igazgatójától.

A KG Nagykun a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetének már a 36-ik saját nemesítésű, államilag elismert növényfajtája, őszi árpából pedig az ötödik.