Az elmúlt évben több cikkünk is megjelent a Magyarországon- és az Európai Unióban is védett mezei hörcsög fenyegetettségével és kártételével kapcsolatosan.

Megállapítottuk, hogy 2020-ban hazánk keleti országrészében több területen is hörcsöginváziót észleltek a gazdálkodók, amely ellen szakemberek által végzett, csapdázásos gyérítéssel lehetett fellépni – miután a mezőgazdasági termelő engedélyt kért erre a területileg illetékes kormányhivataltól.

Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék területén az ingatlan tulajdonosa, illetve jogszerű
használója által megbízott személy engedély nélkül végezhet csapdázásos hörcsöggyérítést március 1-től május 31-ig, amennyiben a lakott hörcsögkotorékok száma hektáronként meghaladja a kettőt.

Ugyanakkor Magyarország nyugati felén a mezei hörcsög populációja évről-évre csökken...

Mindezek tükrében országos, átfogó kérdőíves felmérés elvégzésére volt szükség, amely eredményei valós képet adhatnak a magyarországi hörcsögpopulációról- és amelyek a gazdasági károk mérséklése szempontjából is iránymutatásként szolgálhatnak.

mezei hörcsög

Mezei hörcsög – fotó: Dr. Cserkész Tamás

A kérdőíves felmérés folyamatáról és eredményeiről Dr. Cserkész Tamással, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársával, a GRASSLAND-HU LIFE projekt szakmai koordinátorával beszélgettünk.

2021 év elején látott napvilágot a GRASSLAND-HU LIFE (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt keretében, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Herman Ottó Intézet által koordinált, a Nemzeti Agárkamara (NAK) és a Nemzeti Park Igazgatóságok (NPI) munkatársainak megkérdezésével elvégzett kérdőíves felmérés eredménye. Hogyan foglalná össze az eredményeket röviden, közérthető módon?

– Mint ahogyan a bevezetőben is említette, a mezei hörcsög (Cricetus cricetus) mezőgazdasági és természetvédelmi szempontból is jelentős állatfaj, ezért elterjedési területével és gyakoriságával jó, ha tisztában vagyunk. Még 2020-ban kérdőíven keresztül kérdeztük meg a NAK falugazdászait és a NPI természetvédelmi őrszolgálatának tagjait az illetékességi területük mezei hörcsög helyzetéről. Fontos információkat kaptunk továbbá Lévai Miklóstól is, a hörcsöggyérítéssel foglalkozó Lévai és Boros Kft. vezetőjétől. A felmérés természetesen kiegészült terepi vizsgálatokkal is.

121 kitöltött kérdőív érkezett a NAK, illetve 65 a NPI-k munkatársaitól, amelyek alapján megbecsülhető a hörcsög aktuális elterjedése és gyakorisága: a korábbi (2015) felméréshez képest kevesebb, 288 település közigazgatási területén fordult elő a mezei hörcsög 2020-ban.

44 település esetében belterületen is megtalálhatóak a hörcsögök változó mennyiségben – korábbi felméréssel összehasonlítva ez a mutató növekedett.

A kérdőíveken megadott válaszok kiértékelése részletesebben az előzetes összefoglalóban olvasható, azonban egy rövid kivonatot az összefoglaló kérdéseiből és válaszaiból vegyünk végig most együtt:

Hogyan változik a hörcsög előfordulása és mennyisége Magyarországon?

Ahol előfordul a hörcsög, ott többnyire ritka (57%), viszont közel azonos azon települések száma ahol változatlan (39%), csökken (31%), vagy növekszik (30%) a mennyisége. Ez az arány egy természetes dinamikának felel meg.

Hallott Ön arról, hogy a mezei hörcsög 2008 óta védett faj Magyarországon és a természetvédelmi értéke 25.000 Ft?

A hörcsög 2008 óta védett Magyarországon, amiről általában kevesen tudnak. A NAK és a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaitól kapott kitöltött kérdőívekben viszont magas volt az „igen” válasz aránya.

Milyen a hörcsög megítélése a településen, elsősorban a gazdálkodók körében?

Válaszok megoszlása a NAK és a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaitól kapott kitöltött kérdőívekben: Közel azonos a „rossz” megítélés aránya a megkérdezettek között: 40-41%; a „nagyon rossz” aránya a NAK, a „semleges” aránya kismértékben a NPI munkatársak visszaküldött kérdőívein magasabb.

Hol károsít a hörcsög? Hogyan védekeznek a hörcsög ellen?

A hörcsög leggyakrabban gabonában és kukoricában károsít.

A védekezésről feltett kérdésre csupán 34 településre vonatkozóan érkezett válasz: a csapdázás a leggyakoribb védekezési módszer.

Mekkora területen védekeznek a hörcsög ellen 2020-ban?

A legtöbben nem tudtak erre a kérdésre válaszolni, így csak pár példát ragadunk ki a kérdőívekben leírtakból:

„Törökszentmiklós, Tiszatenyő, Kengyel, Szajol térségében minimum 2000 ha-on védekeznek a hörcsög ellen.”

„Balmazújváros, Debrecen, Egyek, Hajdúböszörmény, Hortobágy térségében 1000-1200 hektáron védekeznek a hörcsög ellen.”

„A bajai körzetben körülbelül 50.000 hektáron védekeznek a hörcsög ellen.”

„Kimondottan hörcsög elleni védekezésről nincs információm, mezei pocok ellen rágcsálóirtó szerekkel sok helyen. Sajnos tapasztaltam többször, hogy a rágcsálóirtó szert a földfelszínre helyezték ki, elérhetővé téve más fajoknak is.”

hörcsög

Mezei hörcsög profil – fotó: Dr. Cserkész Tamás

Mekkora gazdasági kárt okozott a hörcsög 2019-ben? (2019-ben is volt hörcsög invázió, elsősorban az ország déli részén, Békés és Csongrád megyékben. 2020-ban a termelők és egyes szabolcsi települések lakói már sokkal nagyobb mértékű kártételekről számoltak be – azonban a 2020-as felmérésben még csak az előző évi információk álltak rendelkezésre. – az Agroinform szerkesztőjének megjegyzése.)

A legtöbben nem tudtak erre a kérdésre válaszolni, így csak pár példát ragadunk ki a kérdőívekben leírtakból:

„Hódmezővásárhely térségében 20-80 %-os kár.”

„Egyek térségében a kár hektáronként 5-30.000.- Ft.”

„Nagykátán vetéskor a vetőmag 10% a kár, de nehezen becsülhető”

Milyen következtetéseket lehet levonni a kérdőív válaszaiból?

– Összegzésnek talán az lehetne elmondani, hogy a hörcsög jelenleg is gyakori Kelet-Magyarországon, sok helyen tömeges, belterületi jelenléte egyre gyakoribb. Ezzel párhuzamosan Nyugat-Magyarországon egyre ritkább, és ez egy tartós trendnek mutatkozik, nem a természetes ciklikusság része.

A hörcsög megítélése továbbra is erősen negatív, ami nem meglepő, hiszen egy gazdasági kárt okozó rágcsálóról van szó. Érdekesség, hogy több független beszámoló szerint is újra megjelent a hörcsög a Dél-Dunántúlon, ahonnan több évtizede nincs ismert előfordulása. Ez is arra utal, hogy akár kevés túlélő egyed is fel tud éleszteni egy hanyatló hörcsögpopulációt.

Most mi lesz a hörcsöggel?

– A mostani felmérés előreláthatólag nem befolyásolja a hörcsög helyzetét, vagy sorsát. A hörcsögöt törvények és egyezmények védik. Ez egy védett faj és ez nem fog változni. A hazai szabályzásokon viszont lehetne és kellene is változtatni a mezőgazdasági termelők és természetvédelem érdekeinek azonos mértékű figyelembevételével.

Az EU-ban egyedüliként, Magyarország felmentésben részesült a hörcsögvédelmi intézkedések végrehajtása alól, azaz a hörcsög állománya a mezőgazdaságban okozott anyagi kár mérséklése miatt gyéríthető.

A felmentés, vagy derogáció feltételének az állományváltozás folyamatos nyomon követését írtál elő. Erre azonban először csak 2014/2015-ben nyílt lehetőség egy EU által finanszírozott projekt, a RAPTORSPREY LIFE keretében. Most ezt ismételtük meg, szintén az EU és az Agrárminisztérium támogatásával a GRASSLAND-HU LIFE projektben.

Gyakoribb és részletesebb felmérésekre lenne szükség, de jelenleg 5 évente ismétlődő országos felmérésre nyílik lehetőség, ami egyébként jelentős előrelépésnek tekinthető. A legalább 5 évente elvégzett felmérés azért is szükséges, mert az éghajlatváltozás hatással van a hörcsög-populációra is. Ennek iránya még nem egyértelmű és Európa egyes régió között elérő is lehet, de a vizsgálat több szempontból is szükséges. Szintén nagyon fontos cél a belterületi elterjedés feltérképezése, azaz mennyi olyan települést találni, ahol az utcákat és a kerteket tartósan hörcsögök lakják.

Konkrétan milyen változtatásokat javasolna a jelenlegi szabályozások tekintetében, amelyek azonos mértékben vennék figyelembe a mezőgazdasági termelés és természetvédelem érdekeit?

A két csoportnak ellentétesek az érdekeik. A mezőgazdaság számára az ideális állapot a nullához közelítő egyedszám, a természetvédelem számára viszont az életképes populáció fenntartása a cél. A hörcsög esetében az életképes populáció egyedszáma magas, még ha erősen ingadozik is. A köztes állapot, a mezőgazdaság számára tolerálható hörcsögmennyiség meghatározása nagyon nehéz, és ilyet senki sem vállalna magára, hiszen az elfogadható mennyiségű hörcsög egyszer elszaporodik és letarolja a termést.

Egy másik forgatókönyv szerint a tolerálható hörcsögmennyiség hirtelen nullára csökken, a hörcsög „földikutya-sorsa jut” és az EU is elmarasztalja Magyarországot, mint Franciaország esetébe már megtette. A hörcsög jelenleg egy szűk idősávban engedély nélkül gyéríthető, illetve eseti engedély kérhető rágcsálók elleni vegyszeres védekezésre.

Véleményem szerint a célirányos hörcsöggyérítés időszaka meghosszabbítható, viszont feltétlenül egy gyorsan megszerezhető, egyszerű formanyomtatványon igényelhető engedélyhez és utólagos, elektronikus adatszolgáltatáshoz kötném.  A hörcsög jelenleg március 1-től május 31-ig gyéríthető, viszont a klímaváltozás miatt a telek egyre enyhébbek, emiatt jelentős hörcsögaktivitás tapasztalható még télen is. A csapdázási időszak tehát a téli időszakra is kiterjeszthető. Az adatszolgáltatások alapján a hörcsög populáció egyedszáma jobban követhető lenne, és ezek függvényében a szabályozások is módosíthatóak. Így talán elérhető egy közel egyensúlyi állapot.

Mit javasol a mezőgazdasági termelőknek?

Lehetőség szerint a vegyszeres hörcsög-mentesítés helyett válasszák a csapdákkal végzett gyérítést.

Mit javasol a Nemzeti Park Igazgatóságoknak?

Továbbra is kövessék figyelemmel a hörcsög helyzetét a működési területünkön, rögzítsék az előfordulási helyeket, ellenőrizzék a vegyszeres rágcsálógyérítéseket. Különösen fontos a belterületi állományok észlelése.

Próbáljanak saját vagyonkezelésükben lévő szántóföldeket kijelölni, ahová áttelepíthetőek a hörcsögök. Az áttelepítés viszont csak lokálisan jelent (rész)megoldást a hörcsögök elszaporodására.

mezei hörcsög

Az áttelepítés egy pillanata – fotó: Dr. Cserkész Tamás

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén például már évek óta telepítenek át hörcsögöket falvakból saját kezelésben lévő szántóföldekre.

Miben tudnak segíteni, vagy  részt vállalni a NAK munkatársai?

Tájékoztatást tudnak adni a gazdáknak a hörcsög-gyérítés törvény által meghatározott keretéről és a lehetőségekről, illetve a Nemzeti Park Igazgatóságok munkatársaihoz hasonlóan gyűjtik az információkat a hörcsög elterjedéséről és állományváltozásról.

Ők képviselik a mezőgazdaság érdekeit, velük együttműködve tudjuk megtalálni a hörcsöggel való együttélés útját.

Dr. Cserkész Tamásnak köszönjük szépen az interjút, olvasóinknak pedig ajánljuk korábban megjelent cikkeinket a témában.