Jó tanácsok a metszéshez – így előzhetjük meg a növénybetegségeket!
A metszés igen nagy segítséget nyújthat már meglévő fertőzöttségek csökkentésében, és fontos eszköz lehet a károsítások megelőzésében.

Mit vessünk 2020-ban? Megkérdeztük!
Itt egy helyen megtaláljátok számos vetőmag-forgalmazó 2020-as kínálatát az újdonságokkal és az ajánlásokkal együtt.

Ilyen volt a tél a múlt század elején – Válogatás a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményéből
Fakutyázók a Balatonon, varsával halászók, marhatartók – bepillanthatunk a 100 évvel előttünk élők mindennapjaiba.

Az AgrárgépShow-n együtt jelenik meg az MKB Bank, az MKB Euroleasing és a MEGFOSZ
Négy éve van partnerségben az MKB Bank, az MKB Euroleasing és a MEGFOSZ, akik az idei évben is közös standdal jelennek meg a budapesti AgrárgépShow-n. A digitalizáció és robotizáció jegyében kialakított közös stand egyik látványossága és érdekessége lesz Liza, az interaktív robotlány.

Rémálom az adatszolgáltatás? – Gyerekjáték lehet a gazdálkodási napló vezetése!
A felhasználó véleménye szerint a nagyobb üzemmérettel rendelkező gazdák esetében több óra időmegtakarítást jelenthet az Arasz Agro Adminisztrációs rendszer használata. Megmutatjuk, hogy miért!

kép

Az agráriumban végzett munka során nélkülözhetetlen a mezőgazdaság szeretete és az természet iránti alázat – fotó: Tőkés Blanka

Újra lehet pályázni az állattartó telepek korszerűsítésére!
Az Agrárminisztérium március végéig újranyitja a Vidékfejlesztési Program állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatait, az intézkedéstől a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várja a minisztérium – közölte Nagy István agrárminiszter.

80% kamattámogatás az MKB-Euroleasingnél!
Sok kihívás elé állítja a világot és így Magyarországot is 2020. A jelenkor legnagyobb globális problémája a klímaváltozás! Jelenleg Ausztráliában szedi mérhetetlen számú áldozatát, de hatásai elkerülhetetlenül száguldanak felénk is. Hasonlóan a világ többi részéhez, elsőként a mezőgazdaságot fogja nálunk is elérni, és akit készületlenül ér, azt kíméletlenül el fogja sodorni.

Összefogtak a hazai hagymatermesztők, hogy folyamatosan legyen magyar hagyma a piacon
A rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett a magyar hagymatermesztés, a termelők – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségével – közösen dolgoznak azon, hogy a mostani 50-60 százalék helyett nagyobb részben tudják ellátni hazai hagymával a fogyasztókat.

hagyma

A magyar vöröshagyma 1970-ben élte a fénykorát – fotó: Pixabay

Syngenta innovációk a fenntartható, sikeres gazdálkodásért
Az elmúlt tíz év hőmérsékleti anomáliák, szélsőségessé váló csapadékviszonyok, valamint új kórokozók, kártevők évtizede, és az előttünk álló is hasonló problémákat hordoz magában. Ezek ellen közös gondolkodással, stressznek ellenálló – bő termőképességű – fajtákkal és innovatív termékekkel léphetünk fel.

Országszerte zártan kell tartani a baromfit
Az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását Magyarország teljes területén annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal az érintkezés lehetősége, és ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szerdán.

Hirdess és nyerj egy 5 kamerás okostelefont!
Megajándékozhatunk egy telefonnal? Adj fel ingyenes apróhirdetést az Agroinformon, és máris van esélyed elvinni egy Xiaomi okoskészüléket.

Páratlan ajánlattal várja a gazdákat a Takarékbank az AGROmashEXPO-n
Az AGROmashEXPO idején egyedi kedvezményes hitelkonstrukciót ajánlanak mezőgazdasági gépek vásárlásához.

Takarék

Közel 1 millió hektár szántóhoz nyújtanak finanszírozást.

1-1 milliárd forintot kapnak a baromfi- és sertéstartók a járványok megelőzésére
Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán. Nagy István agrárminiszter a négynapos agáripari csúcsrendezvény megnyitóján rendkívül fontosnak nevezte a vidék gazdasági erejének növelését és a magyar vállalkozások, ezen belül is a mezőgazdaságigép-gyártás fejlesztését, amely rövid, közép- és hosszú távon is biztosítja a fejlődést az ágazatban.

Össze fog dőlni a mezőgazdaság a méhészek nélkül
Méhészek nélkül össze fog dőlni a mezőgazdaság, ezért az Európai Uniónak tisztességes piaci feltételeket kell biztosítania nekik – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Mire számíthatnak a termelők 2020-ban az AXIÁL-tól?
„A korrekt, tisztességes hozzáállás és üzlet számunkra mindig természetes volt.” Interjú Pintér Zsolttal, az AXIÁL Kft. ügyvezetőjével.

gép

Pintér Zsolt: "Szeretnénk, ha nálunk minden partnerünk megtalálná a számítását, erkölcsi, emberi és anyagi szinten is!"

Több segítség a zöldség- és gyümölcstermesztőknek
Új, fontos ágazatot képviselő szakmaközi szervezettel kötött együttműködési megállapodást a Takarékbank az AGROmashEXPO-n.

Az MFB három új hitelprogramot indít a kkv-knak
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak – jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Mely intézmények közreműködése kell ahhoz, hogy valaki öntözhessen?
Több szervezet, hatóság hatáskörébe tartozik az öntözési rendszer kiépítése, a vízkivétel engedélyezése, terveztetése stb. A folyamatban érintett illetékeseket összegezte a NAK.

öntözés

Több szervezet, hatóság hatáskörébe tartozik az öntözési rendszer kiépítése, a vízkivétel engedélyezése, terveztetése – fotó: Shutterstock

A palántanevelés során ezeket a hibákat ne kövessük el!
A palántanevelést nem véletlenül nevezik a zöldséghajtatás nehéziparának. Nemcsak alapos ismereteket, lelkiismeretes munkát, nagy gyakorlatot igényel, de maga a palántanevelési technológia is számos kockázatot rejt magában.

Marketingtanácsok és tapasztalatok az AGROmashEXPO-n
Napról napra változó világunk marketingmegoldásairól, annak mérhetőségéről és az agrármarketingben várható irányokról adtak tájékoztatást a „Mi terem a neten?” című konferencia előadói az Agroinform.hu csapata szervezésében az AGROmashEXPO kiállításon.

Ha a maximumot akarjuk kihozni a napraforgóból, gondolkodjunk teljes technológiában!
A napraforgó-termesztés sikeressége azon múlik, hogy az összeválogatott technológiai elemek mennyire hatékonyak és mennyire illeszkednek egymáshoz, illetve hogyan támogatják a termelési cél elérését az adott körülmények között.