Az esemény házigazdája, Dr. Hadházy Árpád, a kamara megyei elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy a kamarai tagok a kártyával számos előnyre tehetnek szert, s ezen kedvezmények köre –könnyített finanszírozás, kedvezményes vásárlás, különféle előnyös szolgáltatások elérése- a jövőben bővülni fog.

Várszegi Erika, a Fertilia Kft. cégvezetője röviden vázolta, hogy az egyedi műtrágyák piacvezető gyártójaként cégük elkötelezett a hatékony tápanyag utánpótlást illetően, támogatva ezzel a gazdákat, ezen keresztül a mezőgazdaság versenyképességét is javítva.
A Fertilia célkitűzése ebben a felfogásban találkozott a Nemzeti Agrárkamarával, így amikor tudomásukra jutott a Kamarai Kártyában rejlő közös együttműködés lehetősége, elsőként csatlakoztak beszállítóként a kezdeményezéshez.
A cég saját fejlesztésű UMG MICRO műtrágyájának egy új tagját igen kedvező áron nyújtja a kártyabirtokosoknak, ami kizárólag ezen csatornán keresztül érhető el a gazdák számára, egyéb kereskedelmi forgalomba nem kerül a termék.

További szolgáltatásként olyan programot indítottak el a kamarai kártyával rendelkezőknek, hogy ha a Fertiliát bízzák meg a talajmintavétellel és a talajvizsgálattal, akkor a program értelmében ingyenes szaktanácsadást biztosít a cég. Továbbá 5 éves együttműködés keretében akár a teljes talajvizsgálati költséget visszatérítik, amennyiben a területre a talajvizsgálatra épített, a Termelő  igényeihez igazított szaktanács alapján egyedi Gramix NPK műtrágyát vásárolnak a gazdák.

A cégvezető bemutatta Császár Zsoltot, az első olyan kamarai tagot, aki élt a felkínált szolgáltatással, és aki felismerte, hogy a talaj tápanyag szolgáltató képességének ismerete elengedhetetlen a felelős műtrágyázáshoz.

Császár Zsolt simontornyai 150 hektáros családi gazdálkodó, és fiatal gazda zárógondolatként vázolta, hogy örül a kártya adta lehetőségnek, és célszerűnek, hatékonynak tartja a Fertiliával kötött szerződést is, mivel az aszályos évek időszerűsége miatt nem mindegy, mekkora költségből termelünk, és mennyit. A szélsőséges években a megfelelő műtrágya kiválasztása is igen fontos tényező meglátása szerint.