A Pest Megyei Kormányhivatal feljelentést tett, ugyanis a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelezte, hogy egy olyan apróhirdetésre lettek figyelmesek, amelyben védett és fokozottan védett madarak preparátumait árulja valaki – olvasható a magyarvadasz.hu-n.

Volt itt búbos bankától a gyurgyalagig minden

A hirdetésben kitömött búbos banka, sárgarigó, fenyőrigó, nádirigó, jégmadár, feketerigó, süvöltő, tengelic, csonttollú, meggyvágó, szalakóta, gyurgyalag, valamint törpegém képei voltak láthatóak.

A védett fajokhoz tartozó madarak természetvédelmi értéke 25, illetve 50 ezer forint, a fokozottan védett fajok esetében a természetvédelmi érték 100, illetve 500 ezer forint.

Álruhás nyomozók akcióztak

A hirdetés szerint a „kisebb” madarakhoz 20 ezer forint/darab, a „nagyobbakhoz” pedig 25 ezer forintot /darab áron lehet hozzájutni, de egyben az egészet 300 ezer forintért is el lehet vinni.

Az érdi nyomozók üzletkötési szándékkal időpontot egyeztettek az eladóval, majd 2021. szeptember 8-án délelőtt meg is történt a személyes találkozó.

A rendőrautóval érkező „vevők” az összes preparátumot lefoglalták. Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt eljárást indított a nővel szemben.

Indexkép: pixabay