Szombaton kezdetben keleten még kevés lesz a felhő, majd ott is befelhősödik, országszerte erősen felhős idő lesz a jellemző. A nap első felében nyugaton és középen lehet kisebb eső, majd átmeneti szünet után estétől északnyugat felől egyre többfelé lehet újra csapadék. Ekkor a Dunántúlon helyenként viharos széllökésekkel, esetleg felhőszakadással kísért zivatarok is kialakulhatnak.

– forrás: OMSZ

Az északi, északkeleti szél az Alföldön időnként megélénkül, holnap napközben pedig a keleti, délkeleti szelet kísérik olykor élénk lökések. Késő este a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, és viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között, északkeleten 5 fok alatt alakul, de a fagyzugos helyeken légköri fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15 és 24 fok között valószínű.

Vasárnap reggel erősen felhős idő lesz többfelé esővel, záporral, főként délkeleten néhol zivatarral, majd északnyugat felől gyorsan felszakadozik a felhőzet, és napközben az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő esz, és már csak helyenként lehet záporeső. Az északnyugati, északi szelet erős, a Dunántúl egy részein főként éjjel és délelőtt viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.