Henryk Kowalczyk, lengyel miniszterelnök-helyettes és agrárminiszter szerint az ukrán gabona tranzitjának támogatása súlyos terhet ró Lengyelországra – írja a topagrar.pl hírportál.

A nyugati országok a teljesítéshez jóformán semmit sem adtak hozzá

Európa kötelezettséget vállalt az ukrán export elősegítésére, mivel annak részbeni elmaradása is súlyos ellátási zavarokat és éhínséget válthat ki az afrikai országokban.

Kowalczyk a helyzet részletes áttekintése után azonban sajnálattal állapította meg, hogy a nyugati országok a teljesítéshez – az Ukrajnával való szolidaritást hangoztató nagy szavakon kívül – jóformán semmit sem adtak hozzá.


Minden a lengyelekre hárul

A szállítási folyosók kialakítása és a szélesvágányú vagonokból történő átrakodásoknak megszervezése, valamint a kikötői, illetve vasúti kapacitások biztosítása jórészt a lengyelekre hárul. Emiatt a lengyel gabona betakarításának és betárolásának ügye  szinte teljesen háttérbe szorul, és kockázatokkal járó késedelmet szenved, mivel a figyelem középpontjában az ukrán export előmozdítása áll.

Közben az Ukrajnából lengyel földre eddig beérkezett 640.000 tonna ukrán gabona részben az országon belül kerül értékesítésre, konkurenciát állítva a helyi termelőknek.

büza

A lengyel gabona betakarításának és betárolásának ügye  szinte teljesen háttérbe szorul – fotó: pixabay.com

A lengyel miniszer meghirdette a hazai gabona internenciós felvásárlását

A lengyel agrártermelők helyzetének könnyítése és a raktárkapacitások biztosítása érdekében a miniszer meghirdette a hazai gabona internenciós felvásárlását. A lengyelek abszolút biztonságot szeretnének elérni saját termékeik veszteségmentes betárolásában és értékesítésében.

Képviselőjük ezt a következők szerint foglalta össze: „Miniszter úr, azért fordultunk Önhöz, hogy biztatást kapjunk a lengyel falu problémáinak megoldására. Ehelyett Ön meséket mond, miközben az ukrán gabona miatt minden értékesítési lehetőségünk bedugul".