Gázolaj árak 653 Ft Benzin árak 641 Ft EUR 394.94 Ft USD 371.75 Ft CHF 407 Ft GBP 462.53 Ft

Állatorvos

Az állatorvos dolga, ha gyógyítással foglalkozik, nagyjából ugyanaz mint az orvosoké, de azért vannak jelentős különbségek. A klinikus állatorvos önmagában több szakorvosi teendőt is ellát, így belgyógyász, sebész, sőt radiológus és patológus is lehet egyszemélyben, az adott körülményektől függően. A feladatai közé tartozik az is, hogy ha szükséges, ivartalanítsa (kiherélje, kimiskárolja vagy sterilizálja), és néha az is, hogy elaltassa az állatokat. Az állatorvosok között azonban sokan vannak, akik nem közvetlenül az állatok gyógyításával foglalkoznak, hanem az élelmiszer-előállítás területén ügyelnek arra, hogy az emberek elé csak biztonságos termékek kerülhessenek fogyasztásra, vagy az állatorvosi gyógyszerforgalmazásban dolgoznak, netán kutatómunkát végeznek egy intézetben. Forrás: Wikipedia

Kapcsolódó címkék: állategészségügy, állatgondozó, Állattartás, Állattenyésztés, baromfi, sertés, szarvasmarha,

Hiába saját az állat, a gazda nem vakcinázhatja

Úgy tűnik, hamarosan megoldódhat a probléma.

Fokozódik a járvány behurcolásának veszélye

Meg kell védeni a hazai állatállományt a sertéspestistől.

Ki fogja gyógyítani az állatokat vidéken?

Ez az ágazat is bajban van, ami megnehezítheti a jövőben az állattartást.

Fórum hozzászólások


Nyúltenyésztés »

Tomek Dávid
2014. október 15., csütörtök 11:43

Ma voltam Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságán kistermelőként nem kell vágópontot létesíteni. Elegendő a kistermelői regisztráció, tenyészetbejelentés ,tartási hely regisztráció. Ezek után állatorvostól kell még papír az állományról. Ez után kell még egy helység 1 könnyen takarítható asztallal és folyóvízzel.Az ATEV el kell egy hulladék elszállítási szerződés. Hűtője gondolom mindenkinek van az nem írom külön. Ezt ellenőrzi az Állategészségügyi igazgatóság kiadja az engedély . Papírmunka tartási takarmányozási napló, vágási napló, hulladékgazdálkodási napló. ezekért cserében vághatsz heti 50 db nyulat. Akit érdekelnek a részletek az rám írhat facebook on. Én neki fogtam és csinálom is.

Pályázat NFA földekre »

Valodi
2014. október 15., csütörtök 11:43

A magyar föld védelmében! Miközben a természeti erőforrásokért folyó küzdelem világszerte egyre embertelenebb formát ölt, nem mindegy, hogy a nemzet képes-e minden létező eszközt megragadni saját jövője érdekében, vagy lehajtott fejjel asszisztál saját kifosztásához. Halálra ítélt az erőforrásaitól megfosztott közösség, halálra ítélt a hazájától megfosztott nemzet! A magyar agrárium szabályozási folyamata a termőföldnek mint természeti erőforrásnak a nemzet számára történő hosszú távú megőrzését kell, hogy szolgálja. Erre a célra a földforgalmi törvény tervezete jelenlegi formájában alkalmatlan. Az agrárszabályozási stratégia olyan irányú átalakítása szükséges, hogy az a lehető legmesszebbmenőkig kihasználja az adott jogi, pénzügyi és politikai eszközöket a termőföld nemzeti tulajdonban és a helyi közösségek használatában tartására – az ökológiailag is fenntartható gazdálkodási formák előtérbe helyezésével. Mindehhez nemcsak a jelenlegi földforgalmi törvénytervezet alapvető módosítására van szükség, hanem a földforgalmi törvénnyel egy időben koherens üzemgazdálkodási törvény, szövetkezeti törvény és finanszírozási háttér megalkotására is, sőt, adott esetben nem szabad visszariadni az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződés felülvizsgálatától sem, amennyiben a nemzet hosszú távú fennmaradása ezt megkívánja. Azonnali intézkedések összehangolt sorával kell fellépni a zsebszerződések felszámolása érdekében még a moratórium lejárta előtt – törvénysértésre az Európai Unió más országaiban sem épülhet tulajdonjog! Mivel ezt ígéri mindnyájunknak a magyar kormány hivatalos vidékfejlesztési programja, ezért követeljük az eredeti kormányprogram maradéktalan végrehajtását a Nemzeti Vidékstratégia szellemében! Egyben elutasítunk minden olyan intézkedést, amely politikai megfélemlítő akció leghalványabb látszatát is kelti mindazokkal szemben, akik az eredeti kormányprogram érdekében az elmúlt hónapokban felemelték a szavukat. „Mert akik abban gyönyörködnek, amit ez a világ nyújt, örökre koldulnak és szükségben maradnak!” Budapest, 2013. június 7. Ács Margit irodalomtörténész Ács Sándorné agrármérnök Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő Bagi Béla nyugalmazott országgyűlési képviselő Bárdy Péter iskolaigazgató Bencsik János szociológus, országgyűlési képviselő Bene Gábor közjogász Béres Tamás lelkész, egyetemi oktató Biró Borbála talajbiológus, egyetemi tanár Csizmadia László grafikus Elek István közíró Ertsey Attila DLA építész Farkas Ádám képzőművész Farkas István vegyészmérnök, természetvédő Fidrich Róbert környezetvédő Gulyás Gyula filmrendező Gulyás János filmrendező Hajósy Adrienne geofizikus Hetzmann Róbert a Váralja Szövetség elnöke Holly László kertészmérnök, a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet ny. igazgatója Hossó Andrea közgazdász Jelenczki István filmrendező Kajner Péter közgazdász Kalas György jogász Kerekes Sándor egyetemi tanár Kollár István egyetemi tanár Krizsán András építész Lajtmann József vízgazdász Lányi András író, egyetemi docens Lovas Rezső fizikus Lukács András geofizikus, környezetvédő Medvácz Lajos Balassagyarmat polgármestere Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár Miklóssy Endre Hild- és Pro Régió-díjas építész-urbanista Molnár Attila állatorvos, a Makovecz-féle Magyarországért Egyesület alelnöke Ortutay Tamás képzőművész Pápai József nyugalmazott stratégiai tanácsadó Roszík Péter agrármérnök Szabó Gellért Szentkirály polgármestere, a Magyar Faluszövetség elnöke Szakolczai György közgazdász, professor emeritus Szigeti Tóth János szociológus Vajna Zoltán akadémikus Varga István mérnök-közgazdász Varga Zoltán professor emeritus Vásárhelyi Judit tanár Vicze Csilla jogász, a Civilek a Mecsekért Mozgalom ügyvezetője Vida Gábor egyetemi tanár, az MTA tagja Ifj. Zlinszky János egyetemi docens

Húsmarhatartás a Kárpát-medencében »

ppal
2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #5742 hozzászólásra Mindent leírtak a többiek, ami hiba lehet: 1. Napi 1,2 kg súlygyarapodásnál sokkal többet ne számolj. 2. A szénából több kell. 3. Egyéb költségek: karám és villanypásztor és istálló javítások, szalma, víz, villany, telefon, gázolaj, állatorvos, vérvizsgálatok labordíjai, segítők (pl. le- és felhajtásnál, stb.) 4. Esetleges elhullás minden költségével (állatorvos, ATEV, stb.) 5. A felvásárlási ár nem tudni, hogy mennyi lesz. Két hete 530 Ft-ot mondott nekem például egy felvásárló. Nem akarlak lebeszélni, de érdemes jól átgondolni és esetleg először kisebb létszámmal kezdeni.

Sertéstenyésztés, és felvásárlási árak - minden ami sertés »

72
2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #2138 hozzászólásra Én mondjuk tavaly abba hagytam,de nálam úgy volt hogy saját koca saját termény vettem koncentrátumot, munkabér villany víz gyógyszer állatorvosi költség hivatalosan vágóhídra leadva nettó ötezer ft maradt egy hízón. Így gondoltad?Szerintem van benne fantázia,csak sokat kell leadni!

Tojótyúk tenyésztés, tartás és a tojás eladása »

knorti
2014. október 15., csütörtök 11:43

Kedves Mindenki, Tovább fűzöm az előttem kérdező kérdését. Adott mondjuk 2 db kb 370 nm ól egymástól nem messze. (kb 46x8 méter) Azt tudjuk, hogy 12-13€/állat az új EU normás ketreces ára. Ez rengeteg pénz, ennyink nincs. De mennyibe kerülhet mélyalmosan az ólakban, esetleg szabadtartásban a két ól között hálóval meg minden egyébbel védve? Ólak beton padlósak, beton jó állapotban. (egy nagyjábóli összeg is jó lenne űlőrudakra, tojókra, etető, itató, táp 1 hónap/1000 db, rezsi, víz, villany, állatorvos, meg ami még nem jut eszembe) (két épület között 17 méter van, tehát az még 780 m2) Mennyi tojót lehet ekkora helyen tartani? Mennyi kb a tiszta haszon 1 tojáson? Egyáltalán érdemes-e belevágni? 2 ember el tud még látni ennyi, vagy kell már segítség ekkorához? El lehet-e könnyedén adni napi több száz (jobb esetben több ezer) tojást? (mondjuk ez a legnagyobb félelmem, hogy nekiindulunk, aztán a kutyának nem tudjuk eladni, de lehet, hogy nem is kell ilyentől félni). Sok a kérdés, bocs, ha hosszú voltam. Üdv Norbi

  • Permetezésre alkalmatlan
    Szél: átlag 21 -35 km/ó
  • Borultság
    100.0%
  • Csapadék
    0.3 mm / 20%
  • Harmatpont
    3 °C
  • Páratartalom
    74%

Fórum témák


Minden jog fenntartva.
© 2024 Agroinform Média Kft.

[bezárás x]