Ángyán józsef

Dr. Ángyán József, az MTA doktora, agrármérnök, mezőgazdasági kutató-szakmérnök, egyetemi tanár, intézetigazgató, az MTA doktora, országgyűlési képviselő. Könyvajánló: Ángyán József: Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás. A magyar mezőgazdaság és vidék előtt többféle fejlődési út áll, ám hogy melyik lenne a legmegfelelőbb, az még mindig hangos viták tárgya. Milyen fejlődési irányok következhetnek hazánk természeti adottságaiból, közeli és távoli múltbeli tradicíóinkból? Milyen mozgásteret szabnak e tekintetben számunkra hazai viszonyaink és az európai törekvések? Ezeket és ehhez szorosan kapcsolódó kérdésekre keresi a választ a könyv szerzője. Publikációit A Falu c. folyóiratban is olvashatják.

Kapcsolódó címkék: fenntartható mezőgazdaság, földművelés, környezetvédelem, növénytermesztés, ökológiai gazdálkodás, öntözés, szántóföld, talajvédelem, vidékfejlesztési minisztérium.hu, www.mvh.gov.hu,

Hozzászólások

  • Pályázat NFA földekre » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    A tisztábban látáshoz ajánlom az Agroinform Kiadóház gondozásában, a Környezetgazdák Kiskönyvtára sorozatban 2001-ben Josef Riegler és Anton Moser könyvét. A címe: Ökoszociális piacgazdaság. Így ír az előszavában Riegler (az Osztrák Köztársaság egykori mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere, volt alkancellár; az Osztrák Ökoszociális Fórum elnöke): "Jó érzés volt látni, hogy a nyolcvanas évek második felében Ausztriában megkezdett utunkon egyre többen követnek bennünket. Bár rideg viszonyok között kellett kicsíráznia a magnak, amelyet vetettünk, sokfelé szépen hajt már s teremni kezd." „Az iskolában minden embert el kéne juttatnunk annak a természettudományos egyszeregynek a belátásáig, hogy egy természetes egyensúlyi rendszerben az exponenciális növekedés és a korlátok folyamatos túllépése lehetetlenség. Ez éppúgy érvényes a népességrobbanásra, mint ipari társadalmunkban a korlátozott készletek kimerítésére vagy a légkör, a talaj, a vizek hulladékterhelésére. A szó legszorosabb értelmében megmaradásunk a tét. Vagy fölismeri az emberiség, hogy így nem mehet tovább, s a fenntarthatóság szellemében egy új körfolyamat-elv szerint módosítja egész magatartását, vagy előbb-utóbb kiirtja magát.” Ezt a többek között Ausztriában is működő és fenntartható nyugati modellt akarja Ángyán József...

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Minden áldott évben ugyanaz a forgatókönyv a Tisza hajdani árterén: tavasszal düledező, iszonyú péntekért évről évre magasítani kénytelen gátak között tartott, az országból gyorsan "kiűzött" víztömeg, a gáton kívül csak szivattyúval felemelhető belvíz, majd néhány hónap múlva aszály... Ugyanazon a területen! Oláh János professzor számításai szerint egy hektár ilyen módon "bevédett" szántó védekezési költsége 400.000.- Ft évente... Kb. 15-18 évvel ezelőtt egy Tisza menti faluban lakó gátőr ismerősöm a falu egyik leggazdagabb emberének számított a 17 tehenével. Azóta a gátőrházat istállóstul ledózerolták, de van helyette Csípőtelek! "A Bonafarm tájékoztatása szerint Ángyán József tévesen állította, hogy a csípőteleki tehenészet létrehozása miatt négy másik telepet szüntettek meg, és ezért a környéken a korábbi 150 helyett mindössze 58 munkahely maradt az ágazatban. A Bóly Zrt. tehenészetének kialakítása két olyan, korszerűtlen telep bezárásával járt együtt, ahol így is-úgy is be kellett volna fejezni a termelést. Ebben az esetben 105 – és nem 150 – munkahely szűnt volna meg, a csípőteleki beruházással viszont – az Ángyán által említett 58 helyett – több mint 90 munkahelyet sikerült megmenteni." http://index.hu/belfold/2013/06/06/nem_szol_enya_csanyi_teheneinek/ Egyem azt a jó szívét - másra célja nincs is, mint munkahelyet menteni. Ha mind igaz, amit állít, így is 15 embernek útilapu... 5000 hektár egy rendes falu határa - 90 cseléd helyett egy egész falu megélt belőle. Azt leírni pedig, hogy az intenzív állattartó telep, a "tejgyár" ökológiai lábnyoma kisebb, mint az én gátőr cimborám istállójáé volt, egyszerű hazugság! No meg aztán mit tenne vele olaj meg áram nélkül?

  • Pályázat NFA földekre » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    A magyar föld védelmében! Miközben a természeti erőforrásokért folyó küzdelem világszerte egyre embertelenebb formát ölt, nem mindegy, hogy a nemzet képes-e minden létező eszközt megragadni saját jövője érdekében, vagy lehajtott fejjel asszisztál saját kifosztásához. Halálra ítélt az erőforrásaitól megfosztott közösség, halálra ítélt a hazájától megfosztott nemzet! A magyar agrárium szabályozási folyamata a termőföldnek mint természeti erőforrásnak a nemzet számára történő hosszú távú megőrzését kell, hogy szolgálja. Erre a célra a földforgalmi törvény tervezete jelenlegi formájában alkalmatlan. Az agrárszabályozási stratégia olyan irányú átalakítása szükséges, hogy az a lehető legmesszebbmenőkig kihasználja az adott jogi, pénzügyi és politikai eszközöket a termőföld nemzeti tulajdonban és a helyi közösségek használatában tartására – az ökológiailag is fenntartható gazdálkodási formák előtérbe helyezésével. Mindehhez nemcsak a jelenlegi földforgalmi törvénytervezet alapvető módosítására van szükség, hanem a földforgalmi törvénnyel egy időben koherens üzemgazdálkodási törvény, szövetkezeti törvény és finanszírozási háttér megalkotására is, sőt, adott esetben nem szabad visszariadni az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződés felülvizsgálatától sem, amennyiben a nemzet hosszú távú fennmaradása ezt megkívánja. Azonnali intézkedések összehangolt sorával kell fellépni a zsebszerződések felszámolása érdekében még a moratórium lejárta előtt – törvénysértésre az Európai Unió más országaiban sem épülhet tulajdonjog! Mivel ezt ígéri mindnyájunknak a magyar kormány hivatalos vidékfejlesztési programja, ezért követeljük az eredeti kormányprogram maradéktalan végrehajtását a Nemzeti Vidékstratégia szellemében! Egyben elutasítunk minden olyan intézkedést, amely politikai megfélemlítő akció leghalványabb látszatát is kelti mindazokkal szemben, akik az eredeti kormányprogram érdekében az elmúlt hónapokban felemelték a szavukat. „Mert akik abban gyönyörködnek, amit ez a világ nyújt, örökre koldulnak és szükségben maradnak!” Budapest, 2013. június 7. Ács Margit irodalomtörténész Ács Sándorné agrármérnök Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő Bagi Béla nyugalmazott országgyűlési képviselő Bárdy Péter iskolaigazgató Bencsik János szociológus, országgyűlési képviselő Bene Gábor közjogász Béres Tamás lelkész, egyetemi oktató Biró Borbála talajbiológus, egyetemi tanár Csizmadia László grafikus Elek István közíró Ertsey Attila DLA építész Farkas Ádám képzőművész Farkas István vegyészmérnök, természetvédő Fidrich Róbert környezetvédő Gulyás Gyula filmrendező Gulyás János filmrendező Hajósy Adrienne geofizikus Hetzmann Róbert a Váralja Szövetség elnöke Holly László kertészmérnök, a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet ny. igazgatója Hossó Andrea közgazdász Jelenczki István filmrendező Kajner Péter közgazdász Kalas György jogász Kerekes Sándor egyetemi tanár Kollár István egyetemi tanár Krizsán András építész Lajtmann József vízgazdász Lányi András író, egyetemi docens Lovas Rezső fizikus Lukács András geofizikus, környezetvédő Medvácz Lajos Balassagyarmat polgármestere Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár Miklóssy Endre Hild- és Pro Régió-díjas építész-urbanista Molnár Attila állatorvos, a Makovecz-féle Magyarországért Egyesület alelnöke Ortutay Tamás képzőművész Pápai József nyugalmazott stratégiai tanácsadó Roszík Péter agrármérnök Szabó Gellért Szentkirály polgármestere, a Magyar Faluszövetség elnöke Szakolczai György közgazdász, professor emeritus Szigeti Tóth János szociológus Vajna Zoltán akadémikus Varga István mérnök-közgazdász Varga Zoltán professor emeritus Vásárhelyi Judit tanár Vicze Csilla jogász, a Civilek a Mecsekért Mozgalom ügyvezetője Vida Gábor egyetemi tanár, az MTA tagja Ifj. Zlinszky János egyetemi docens

  • Új földtörvény » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Megismétlem: az élelmiszer létfeltétel – minden körülmények között meg kell termelni. Erre kizárólag a valódi falvak sokasága alkalmas, az „élet” szó eredeti értelmében életképes parasztcsaládokkal - amint az az EU nyugati országaiban teljesen természetes... Ángyán József államtitkári pozíciójáról való lemondását összefüggésbe hozták az "agrárbéke" megteremtésével. Erre reagált a jeles Tisza-kutató, ontológus Molnár Géza: "Igazuk lehet, hogy Ángyán nélkül végül elérik az áhított agrárbékét - a halott vidéknél tényleg nincs békésebb vidék". Az Agrárunió c. lap 2011. dec.-i számában egy sikeres „agráriparos” így nyilatkozik: "...a hatóanyag és a víz terem. A földnek...kevesebb szerepe van...egy tejfölös bögrényi nagyságú uborkapalántáról egy mázsa uborkát szednek le...a föld azért van, hogy a létrát rá tudják tenni, hogy le tudják szedni. A többi dolog abból a nyolc-tíz hordóból a komputeren keresztül a megfelelő adagolással működik". Nagyon jól megfogalmazta az intenzív „agrárgyárak” lényegét – csak arról nem szól, mi lesz, ha kiürülnek azok a bizonyos "hordók"! Márpedig kiürülőben vannak... Nem politikai, hanem „pénzpárti” elkötelezettség szerint lehet sorolni az intenzív nagygazdaságok tulajdonosait! Ők a „versenyképesek”, kifacsart értelmezésben az "életképesek" - mint ahogy a profit szempontjából igen eredményes ipari ágazat a fegyvergyártás. „Életképes fegyvergyártás” – „és a föld azért van, hogy a létrát rá tudjuk tenni” –abszurd megközelítései az emberi létnek! Szanyi Tibor úr írta a Gazdálkodás c. folyóirat 2003 évi 6. számában: "Magyarországnak –természeti körülményei folytán- szinte behozhatatlan előnyei vannak a szántóföldi gabonatermelésben, amit bizonyít az e szektor tetején ülő vállalkozók elképesztő gazdagsága is." Ők a „versenyképesek”, akik mindent elkövetnek az „elképesztő gazdagságuk” megőrzése érdekében – és a földforgalmi törvény körüli hajcihő példáján láthatjuk is, hogy kormányváltás ide, kormányváltás oda - meg is van hozzá az erejük. A „nép” pedig vár – mire is?

  • A mezőgazdaság jövője » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Válasz #334 hozzászólásra Ezt írta Ángyán József (Nemzeti Vidékstratégia 2012 – 2020) "Stratégiai irányok és teendők 1. A bel- és külterületi vízrendezés összhangjának biztosítása, a területhasználat igazítása a helyi ökológiai adottságokhoz és a megvalósítható vízpótlási lehetőségekhez. Az ár- és/vagy belvízzel rendszeresen veszélyeztetett, gazdaságosan nem művelhető szántóterületek művelési ág váltása (gyep, vizes élőhely kialakítása)... 5. A területi vízrendszer átfogó, komplex szemléletű felülvizsgálatának megfelelően a belvízvédelmi rendszernek a helyi adottságokra, igényekre és a hosszú távú fenntarthatóságra tekintettel történő működ-tetése, karbantartása és fejlesztése. 6. Vízvisszatartási, -tározási helyek kialakítása, a potenciális víztározási helyek megőrzése (a területük hasznosításának szabályozásával, a természetvédelmi érdekekre figyelemmel), a vízkormányzás fejlesztése, a meglevő vízhasznosításra alkalmas kapacitások kihasználásának javítása; belvízcsatornák kétirányúvá tétele, illetve megszüntetése szükség szerint." Ezt meg Szanyi Tibor, akkor éppen FVM államtitkár írta még 2003-ban: „Magyarországnak –természeti körülményei folytán- szinte behozhatatlan előnyei vannak a szántóföldi gabonatermelésben, amit bizonyít az e szektor tetején ülő vállalkozók elképesztő gazdagsága is.” Az említett "vállalkozók" egyike Szanyi idejében is az volt, a Fidesz alatt pedig a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara országos alelnöke lett Zászlós Tibor. Esze ágában sincs holmi parasztcsaládok javára lemondani az "elképesztő gazdagságáról"... Szerinted ki az erősebb kutya - Ángyán vagy Zászlós?

  • Életképek a gazdálkodás mindennapjairól » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | b.jani71

    Válasz #16619 hozzászólásra Mi Apámmal szereztünk egy ilyen engedélyt. Nálunk sem engedték a természetvédők 2010-ben, csak mi fentebb léptünk. A MJKSZ-nek írtam egy emailt milyen gondjaink vannak a vízzel, Apám meg még akkor tájt államtitkár volt Ángyán József neki küldött egy levelet. Ők továbbították a Környezetvédelmi Miniszternek (Illés Zoltán), és Ő leszólt a helyi környezetvédőknek. Be lettünk hívatva egy térképpel. Meg beszélés alapján a vízügyesekkel kiállítottak egy engedély bizonyos feltételekkel.

  • Életképek a gazdálkodás mindennapjairól » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | VakLóaBakon

    Válasz #16620 hozzászólásra Ne haragudj, de nem értem teljesen: "A MJKSZ-nek írtam egy emailt milyen gondjaink vannak a vízzel, Apám meg még akkor tájt államtitkár volt Ángyán József neki küldött egy levelet." Apád is államtitkár volt akinek Ángyán küldött levelet? Sejtem, hogy nem, de ez a mondat csöppet kétértelmű. Tudod: A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ...

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Dr. Ángyán József írása: SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet. „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon,…” (Ady Endre, 1912) Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek. A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára. Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.) De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása. Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora. Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott. • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval. • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást. Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI. E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés. Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak: • „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!” • „Legyenek önálló szakok - önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök) - más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!” Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezetelemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait; • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására. Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre. Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette. A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint: • Alkalmazott Etológiai Tanszék • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék • Környezetgazdaságtani Tanszék • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék • Környezeti Elemek Védelme Tanszék • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék • Tájökológiai Tanszék • Természetvédelmi Tanszék • Területi Tervezési Tanszék • Térinformatikai Tanszék Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét. A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását. A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta. Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött. E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott. A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is. Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel. Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája. A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának. Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát. Gödöllő, 2014. szeptember 25.

  • Kishantos » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Dr. Ángyán József írása: SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet. „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon,…” (Ady Endre, 1912) Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek. A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára. Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.) De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása. Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora. Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott. • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval. • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást. Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI. E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés. Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak: • „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!” • „Legyenek önálló szakok - önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök) - más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!” Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezetelemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait; • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására. Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre. Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette. A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint: • Alkalmazott Etológiai Tanszék • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék • Környezetgazdaságtani Tanszék • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék • Környezeti Elemek Védelme Tanszék • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék • Tájökológiai Tanszék • Természetvédelmi Tanszék • Területi Tervezési Tanszék • Térinformatikai Tanszék Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét. A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását. A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta. Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött. E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott. A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is. Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel. Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája. A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának. Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát. Gödöllő, 2014. szeptember 25.

  • Kishantos » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    A SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet kivégzésére „Első keresztelés itt az előtti életbeni temetés, s az itti temetés túl keresztelés... s minden létalakból az abban készült azon léti érzékeken felüli finomat szabadítja ki a halál...” Bolyai Farkas Csendben múlt ki tegnap, 2014. szeptember 30-ával a rendszerváltás egyik szépreményű gyermeke, az Ángyán József és munkatársai által létrehozott gödöllői Környezet és Tájgazdálkodási Intézet, elkötelezett agrárértelmiségiek generációinak Alma Matere. Nem a gyász helye ez, hanem a mérleg megvonásáé. Mert sokan temetni szeretnék ezt az intézetet. A politikai korrektségre utasított egyetemi hallgatók ma csendes gyertyagyújtásra gyűltek össze. Azzal, hogy a HÖK elfogadta a rektor utasítását a visszafogott vélemény-nyilvánításra, maguk gyakoroltak öncenzúrát és mondtak le önként az egyetem autonómiájáról, melyhez a Középkor óta elvben joga van az „egyetemi polgároknak”, de amihez ma nincs joguk a magyar hallgatóknak, akik csak hallgatók, nem polgárok. Lemondtak róla, gyáván. És elfogadták a hivatalos érvelést, miszerint: „a KTI nem fog megszűnni, csak szerkezeti átalakuláson megy át…” Ezzel nemcsak kollaboránssá váltak ők is, hanem elárulták volt oktatóikat, elfogadták, hogy ma politikai bosszúként ki lehet nyírni egy köztiszteletben álló professzort, s ezzel elfogadták azt is, hogy a magyar parasztságot le lehet törölni a Föld színéről. Ők tehetnek róla? Nem hiszem. Ezt tanulták el környezetüktől és a döntést legitimáló oktatóktól. Hogy nem Ángyán Józseftől, az biztos. Ezzel megszűnt egy termékeny és sikeres szellemi műhely, ami valóban szabad elhatározásból, szerencsés csillagzat alatt született, a szakma színe-java által. Egy sötétedő korszakban szüntetik meg azok, akik az elmaradt rendszerváltásra is végső zárópecsétet kívánnak ütni. Szomorú mérleg. S ha összevetjük azzal, hogy az Ángyán József által kidolgozott Vidékstratégia ma már csak papíron létezik, a saját lábára álló vidék helyét a kapitalista tömegtermelés agrárbiznisze foglalja el, nincs okunk vidámságra. S ha megnézzük, mi történt a Vidékstratégiában javasolt ökológiai mintagazdaságok létrehozatala helyett az egyetlen ilyen gazdasággal, Kishantossal, akkor láthatjuk, hogy ez a folyamat nem hiba, hanem eredmény. Poroljunk le egy 1990-ben született írást, emlékezzünk arra az időre, amikor a KTI is fogant. Részlet a Kós Károly Egyesülés alapítói nyilatkozatából, a szerzők egyike Makovecz Imre: „A nemzetmentés és országépítés vállalkozása a búzatermesztéstől a honvédelemig, az oktatástól a vízgazdálkodásig, csak az egész nép vállalkozásaként életképes.(…) Semmiféle elit: sem a hatalmi, sem a gazdasági, sem az intellektuális elit nem lehet képes ennek az országméretű vállalkozásnak az iniciálására, megszervezésére és hordozására. Nem absztrakt vitákra van szükség, hanem olyan közélet kiformálására, amelyben a nép minden tagja átérezheti, hogy szükség van az ő személyes vállalkozására is.”(…) „amíg vetőmagvakból nem válunk önellátóvá, addig a magyar nép bármikor zsarolható az éhínséggel.”(…) Pénzügyi nehézségeink miatt nem adhatjuk el az országot.(…) Nagy a kísértés a vállalkozások szabadabb lehetőségeinek csoportérdekek szerint való manipulálására. Annak, ha ez a szellem felülkerekedik, gyilkos következményei lesznek: újra létrejön a százezer dőzsölő és tízmillió nyomorgó országa.” Nézzünk körül: ez történt. A KTI kivégzése jeladás a hatalom részéről: bármit megcsinálhatunk veletek. De üzenjük: még élünk néhányan, akik nem akarjuk, hogy így legyen. Akik ma a Vidék ellenében átálltak a Tőke oldalára, szociális robbanás felé manőverezik az ország hajóját. A felülről vezérelt társadalom-átalakítás ideje régen lejárt. A pártok ideje is lejárt. Az országot egy újraszülető népmozgalom kell, hogy kezébe vegye. Minél később teszi, annál fájdalmasabb lesz. Nekünk ezt üzeni a KTI halála. 2014. október 1. Tisztesség és Emberség Szövetsége – Élőlánc Magyarországért

  • Belvizek........ » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Mf-es

    Ötezer gazda kaphat kártérítést A belvízkárok enyhítésére eddig huszonötezer vis maior kártérítési igény érkezett a gazdáktól az állam felé – nyilatkozta portálunknak dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Azonban arra nincs lehetőség, hogy mindenkit kártalanítsanak. A jelenleg működő kárenyhítési rendszer finoman szólva sem működik jól, ebben a rendszerbe körül-belül ötezer gazdát tudunk bevonni, és ők is csak részleges támogatást kaphatnak – mondta a politikus. A jövőben új kockázatviselési rendszert alakítanak ki, amelybe az állam a gazdák mellett a bankokat és a biztosítókat is be akarja vonni, ennek létrehozása várhatóan őszre zárulhat le. Az államtitkár beszélt arról is, hogy miképpen akarják megelőzni a hasonló katasztrófális vízhelyzet kialakulását: a jelenlegi vízgazdálkodási társulatok nem működnek jól, nem tudták megoldani a problémákat. Az államnak kell kezébe vennie a rendszert. Fontos változás, hogy január 1-től nem kell hozzájárulási díjat fizetnie a gazdáknak. A közeljövőben a az állam veszi át a feladatokat, és szerződést kötnek a gazdákkal, vagy a jól működő vízgazdálkodási társulatokkal, hogy karbantartsák a védműveket – hangsúlyozta dr. Ángyán József. A belvízvédekezésre 4,6 milliárd forintot különítettek el az idei költségvetésből.

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Dekalb

    Durva csatazajban vonult vissza az agrárállamtitkár Galambos Péter|Jankovics Soma|2012. 02. 29., 11:00|Utolsó módosítás:2012. 02. 29., 11:14| Címkék:mezőgazdaság, pályázatok A kormányzatot is megosztó, mélyülő konfliktus áll az agrárállamtitkár januári lemondása és nyilvános panaszkodása mögött az [origo]-nak nyilatkozók szerint. A háború a nagybirtokosok és a családi gazdálkodás támogatói között dúl. Tétje nem egyszerűen a pénzszerzés, hanem az egyre értékesebbé váló erőforrások ellenőrzése is. Fotó: Hajdú D. András [origo] Keresés hírlevélre feliratkozás Egyértelműen érzékelhető, hogy a Fideszen, illetve a pártot támogató csoportokon belül erős a nagyüzemi lobbi, ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára feladta - egybehangzóan ezt mondta az [origo]-nak több, az agrárszektort jól ismerő, a minisztérium működésének bizonyos területeire is rálátó forrás arról, hogy milyen konfliktus húzódhat meg Ángyán József államtitkár januári lemondása mögött. Hétfőn került nyilvánosságra Ángyán levele, melyet az őt támogató civil szervezeteknek írt távozásának okairól. A Greenfo.hu-n megjelent levélben az áll: elfogyott körülötte a levegő a nemzeti vidékstratégia kialakítása során, mert az általa támogatott programmal szemben "mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok [...] maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-esek, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre". Ángyán azt írta, megpróbálta a problémáit Orbán Viktor elé tárni, és hónapokig próbált a kormányfőtől személyes találkozót kérni, de nem kapott lehetőséget. Januárban, miután az államtitkár felajánlotta lemondását, több, környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezet nyílt levelet írt a miniszterelnöknek. Azt kérték, hogy a kormányfő ne fogadja el Ángyán lemondását. Bot a küllők közé Az államtitkár lemondásának közvetlen kiváltó oka az [origo]-t tájékoztató források szerint az volt, hogy a megkérdezése nélkül egyszerre felmentettek a minisztériumban majdnem egy tucatnyi olyan munkatársat, akiknek többségére a munkája során támaszkodott. Ezzel lehetetlenült el végképp a helyzete, de már sokkal korábban érződött, hogy nehezen tudja keresztülvinni az elképzeléseit. Az Ángyán József által képviselt koncepció egyik sarokpontja, hogy a nagyüzemek mellett létrejöjjön és megerősödjön minél több családi gazdaság, melyek az ökológiailag fenntartható működést is szem előtt tartják - mondta az [origo]-nak Zlinszky János ökológus, jogász, egyetemi oktató, akit még Ángyán József kért fel helyettes államtitkárnak, és a lemondásról értesülve végül nem fogadta el a felkínált pozíciót (a miniszterelnök egy adminisztrációs hiba miatt később mégis kinevezte őt, a tévedést azóta javították). Az államtitkár vezetésével tavaly véglegesített vidékfejlesztési stratégia egyik fókusza a családi gazdaságok támogatása. Zlinszky szerint ez egyrészt azért lenne fontos, mert egy, a nagyüzemi gazdálkodás melletti alternatíva több lábon állóvá, összességében életképesebbé tenné a magyar mezőgazdaságot, valamint azért, mert az ökológiai szempontok figyelembe vételével hosszú távon jobban lehet gazdálkodni az erőforrásokkal. "A stratégia széles társadalmi egyeztetés eredménye, nagy az elfogadottsága a szakmai műhelyekben, ehhez képest már önmagában az is jelzi a kormányzaton belüli ellenállást, hogy még mindig nem emelkedett sem kormányhatározat, sem törvény rangjára" - állította Zlinszky János. Szerinte akkor látszott, valakik próbálnak "botot dugni a küllők közé", amikor tavaly augusztusban elküldték a tárcától Rieger Lászlót, a stratégia megalkotásáért felelős főosztályvezetőt. Törés van a kormányzaton belül A családi gazdaságok megerősítésével versengő szemlélet a nagyüzemi gazdaságoké, melyek azzal érvelnek, hogy költséghatékonyságuk révén sokkal inkább megállják a helyüket a piaci versenyben, mint a kisebbek. Az [origo]-nak nyilatkozó, a téma érzékenysége miatt nevük elhallgatását kérő források szerint ez a kör képes érvényesíteni befolyását a kormányban. "Kétségkívül van egy ilyen törés a kormányzaton belül" - ismerte el kérdésünkre egy nem a VM-ben dolgozó, szintén név nélkül megszólaló helyettes államtitkár, aki szerint a tárcaközi értekezleteken gyakran felbukkanó téma a vidékfejlesztési tárcánál zajló hatalmi harc. Az [origo] által erről hétfőn, a parlamentben megkérdezett fideszes szakpolitikusok kitértek az érdemi nyilatkozat elől, de annyit elmondtak, hogy nem érzékelik a nagyüzemi-kisbirtokos ellentétet a kormányon belül. Többen annyit hozzátettek, hogy nagy- és kisbirtokra egyaránt szükség van. A Vidékfejlesztési Minisztérium keddi közleménye kiáll Ángyán elképzelése mellett. A minisztérium szerint Ángyán a minisztérium vezetőinek nem indokolta meg lemondását, "távozásával a kormány birtokpolitikája, valamint a hosszú távra szóló vidékstratégia nem változik. A kormányprogramban is világossá tettük, hogy nem a gigantikus méretű, alapanyagot termelő mezőgazdasági vállalkozások érdekeit képviseljük, hanem - az európai modellt követve - a működőképes családi és egyéni gazdaságokat". A kormányzaton belüli bizonytalanságra utal ugyanakkor már a nagyszabású vidékfejlesztési tervek kuszasága is. A kormány Nemzeti Vidékstratégia (két rész: tézisek és alapvetés) és Darányi Ignác-terv (pdf) néven alkotott meg két programot: az első a stratégiai tervezés dokumentuma, a második a végrehajtásé. A kormány.hu-n az olvasható, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium "véglegesítette" a 2020-ig szóló vidékstratégiát, ugyanakkor a dokumentum a kormány elé nem került. Ennek ellenére Orbán Viktor miniszterelnök és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elindította a Darányi Ignác-tervet, mely 2013-ig 300 milliárd forint uniós pénzt biztosít a vidék fejlesztésére. A két dokumentum közt eltolódott a hangsúly. A Vidékstratégia a nagybirtokos termelést több szempontból támadja, például, hogy negyedannyi embert foglalkoztat, mint a kisgazdaságok, vagy épp a gyors nyereség elérésére törve kimeríti a földet. A családi vállalkozásokról azt írja: "a tájak eltérő természeti adottságaihoz és gazdálkodási tradícióihoz alkalmazkodó, életképes mezőgazdaság az egyéni vagy családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül". A Darányi Ignác-terv ezzel szemben, bár szükségesnek írja le a helyi gazdálkodók megerősítését, már egészen másként fogalmaz. "Minden vállalkozásnak - legyen az kis-, közepes vagy nagyüzem - megvan a maga helye és szerepe" - olvasható a Darányi-terv kiadványában. A 2012 első félévére kiírt pályázatok pedig nem koncentrálnak kizárólag a kisbirtokokra. A mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályázaton maximum százmillió forint nyerhető, és a lehetséges pályázók között a nagyvállalatokat is feltüntették. Raskó György agrárvállalkozó a nagyüzemi termelés mellett, a kisbirtokok ellen érvelve az ATV-ben hétfőn azt mondta, Ángyán József "országos méretű szabadtéri skanzent szeretett volna csinálni". "Az Ángyán-féle, rokonszenvesnek tűnő koncepcióval az a gond, hogy a piaci realitásokat tudomásul nem vevő mezőgazdasági stratégia nálunk nem járható út. Tompítani lehet a piaci folyamatokat, de szembemenni velük nem érdemes. Az a kérdés, ki alkalmas piaci szereplőnek" - mondta az [origo] megkeresésére a kisbirtok-nagybirtok vitáról Gőgös Zoltán, az MSZP agrárpolitikusa, az előző kormány szakállamtitkára. Pártfüggetlen nagykutyák Farkas István, az Ángyán mellett kiálló Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezetője szerint attól félnek a kis gazdaságok, hogy nagybirtokrendszer alakul. A szervezet Ángyánhoz fűződő szoros kapcsolatát jelzi, hogy az elnökségében van az a Gergely Erzsébet, aki együtt dolgozott az államtitkárral a kormányban, és kirúgása közvetlenül hozzájárult Ángyán lemondásához. "El kell dönteni, melyik irányba fejlődjön a magyar mezőgazdaság, jelenleg különböző elképzelések csapnak össze" - írta le Farkas István az államtitkár lemondása körüli légkört. "Az eltelt másfél évben világossá vált, hogy a deklarált szándékok és a végrehajtás között nagy a szakadék" - mondta az [origo]-nak az egyik megyei agrárkamara elnöke. Az elvek és a gyakorlat összekuszálódását mutatja a nagyszabású tervek körüli ellentmondás is. Példákat is sorolt arra, hogyan torzítja el az eredeti akaratot a végrehajtás. Fotó: Pályi Zsófia [origo] Ángyán József (a középső sorban balra), már csak egyszerű képviselőként Szerinte az állami földek bérletére kiírt pályázatok esetében a mérethatárt nem a családi gazdaság törvényben meghatározott méretének megfelelő 300, hanem 1200 hektárban szabták meg (erről bővebben lásd keretes írásunkat). "Abban sincs változás, hogy a területeket tömbösítve írták ki a pályázatokat, és abban sem, hogy a támogatások nagy részét a nagyüzemek kapják. A kormányváltáskor mindkettő megváltoztatását megígérték, de nem történt semmi, ami azért nem meglepő, mert a nagyüzemi érdekkör pártfüggetlen" - tette hozzá az elnök. A jövőért megy a harc A vita tétje, hogy "merre indul tovább a magyar vidék" - mondta az [origo]-nak Ács Sándorné, a 2005-ben párttá alakult Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja (az Élőlánc az egyik olyan szervezet, amely kiállt Ángyán József mellett, arra kérve a miniszterelnököt, hogy tartsa a kormányban az államtitkárt). A következő években ugyanis nagy horderejű változások várhatók a mezőgazdaságban. Például 2014-ben megnyílik a magyar földpiac, vagyis az Európai Unión belül szabadon lehet majd földet értékesíteni. Magyarország számára stratégiai jelentőségű kérdés, hogy a föld és a vízbázis hazai kézben maradjon, mert a jövő háborúit ezekért fogják vívni - jelentette ki Ács Sándorné. Ezt az érvet Orbán Viktor miniszterelnök is említette már: a Darányi-terv bemutatóján mondta azt, hogy a termőföldért vívott háború eszköze Magyarország leminősítése. Ács szerint Ángyán elengedése azt mutatja, hogy a kormányzat kihátrált elképzelései mögül. Megkerestük Ángyán Józsefet is, de azt mondta, nem akar nyilatkozni az ügyben. Problémás földbérleti pályázatok A Nemzeti Földalapból 65 ezer hektárt oszt ki pályázat útján a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A pályázatok elvileg a családi gazdaságokat erősítenék meg, de a kiírást végül úgy alakították, hogy a nagyobb birtokoknak kedvezzen. Eredetileg 300 hektár lett volna az a területhatár, amely fölött nem indulhatna gazdálkodó a pályázaton, a tendereken azonban 1200 hektáros határt húztak meg. A megnégyszerezett területhatár aligha támasztja alá a családi birtokok megerősítésének célját. Az is nehezen magyarázható feltétel, hogy a pályázatokon előírják, hogy a megszerzett területen állattartást kell kezdeményezni. Így azokat a növénytermesztéssel foglalkozó gazdákat is állattartásra kényszerítenék, akik sohasem foglalkoztak haszonállatokkal, és nem is értenek hozzá. Fazekas Sándor agrárminiszter múlt hét kedden a piaci igényekre hivatkozva mondta azt, hogy az állattartást és növénytermesztést egyensúlyba kell hozni. Az NFA pályázataival kapcsolatban az is probléma, hogy noha a mezőgazdasági munkák a jó idő kezdetével, feltehetően már márciusban elkezdődhetnének, a szervezet még csak az összterület felét hirdette meg.

  • Mezőgazdasági közlemények » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | BNC

    A Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontja Ángyán József leveléről 2012. február 28. 18:48 Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt parlamenti államtitkára 2012. február 27-én egy zöld szervezeteknek írt levélben ismertette lemondásának okát, amelyet a tárca vezetőjének mindeddig nem indokolt. Közlemény. A tárca leszögezi, hogy Ángyán József távozásával a kormány birtokpolitikája, valamint a hosszú távra szóló vidékstratégia és a végrehajtására épülő Darányi Ignác Terv nem változik. A kormányprogramban is világossá tettük, hogy nem a gigantikus méretű, alapanyagot termelő mezőgazdasági vállalkozások érdekeit képviseljük, hanem – az európai modellt követve – a működőképes családi és egyéni gazdaságokat; a mezőgazdaságra épülő mikro-, kis- és középvállalkozásokat. Kiemelten támogatjuk a kistermelőket; előmozdítjuk a helyi piacok létrehozását; összekötjük a helyi termelést és a helyi értékesítést, helyreállítjuk az állattenyésztés és a növénytermesztés felborult arányát, megvédjük természeti erőforrásainkat, köztük a magyar termőföldet, vízkészleteinket; visszaállítjuk a vidék és a város szoros kapcsolatát; versenyképessé tesszük a magyar mezőgazdaságot a hazai, az uniós és világpiacokon. A 2020-ig szóló Nemzeti Vidékstratégia célja, hogy a vidéki térségek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat megfordítva, a fenntarthatóságot és a vidéki élet értékeit állítsuk középpontba. A Kormány célja tehát továbbra is a biztonságos, egészséges élelmiszerellátás, a GMO-mentesség megőrzése, a helyi gazdaság, helyi piacok fejlesztése, fenntartható agrárszerkezet kialakítása, továbbá a természeti erőforrásaink megvédése és fenntartható használata. (Vidékfejlesztési Minisztérium)

  • Pályázat NFA földekre » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Kiáltvány a magyar vidékért 2012. december 17-e sötét napként vonul be a rendszerváltás utáni magyar történelembe. E napon a kormánypártok két független képviselővel együtt, Ángyán József kivételével megszavazták az Alaptörvény 3. módosítását, beépítve az „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” intézményét Alaptörvényünkbe. Ennek jelentőségéről a magyar választók túlnyomó többsége mit sem tud, miközben az az ország gyarmatosításának új, minden eddiginél végzetesebb fejezetét nyitja meg. Az ügy sorsdöntő jelentőségét felmérve szükségét érezzük, hogy közzé tegyük e döntés lényegi tartalmát és várható következményeit. Az Alaptörvény 3. módosítása a kormány által hangoztatott állítással ellentétben nem egyetlen, hanem három leendő törvényt tett sarkalatossá. Ezek közül az integrált mezőgazdasági üzemszervezésről szóló törvény sem a Vidékfejlesztési Stratégiában, sem a kormány programjában nem szerepel, ezért arról legfeljebb elképzelései lehettek bármely, a módosítást megszavazó képviselőnek. A kormánypártok, 3 képviselő kivételével, az MSZP-vel együtt (!!!) név szerinti szavazáson leszavazták Ángyán József módosító indítványát, mely a szóban forgó „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” helyett a családi gazdaságokra és a szövetkezetekre vonatkozó szabályokat tette volna sarkalatos törvénnyé, amely viszont mind a Vidékfejlesztési Stratégia mind pedig a kormány programjának is része. Ezzel az a helyzet állt elő, hogy az országgyűlésben a kormányzó pártok részéről mindössze 1 képviselő akadt, aki következetesen kiállt a kormány programja mellett és szavazatával azt képviselte, miközben az összes többi képviselő saját ígéretével ellentétesen, saját programja ellen szavazott. Ezzel a kormánypártok állást foglaltak arról, hogy szembemennek saját kormányprogramjukkal és az általuk elfogadott Nemzeti Vidékstratégiával. Az elmúlt időszak eseményei, így a földpályázatok körüli botrányok, az agrárkamarai törvény, majd később a földtörvény tervezetének tényleges tartalma, és most a földtörvénnyel kapcsolatos alaptörvény módosítás látszólag érthetetlenek, ha egyenként tekintjük azokat. Együtt szemlélve azonban egyre inkább kirajzolódni látszik egy kormányzati ciklusokon átívelő nagy terv, mely szerint a magyar társadalomnak nem egyéb jövőt álmodtak meg urai, mint azt, hogy bérrabszolgaként végezzen ipari és mezőgazdasági tömegtermelést. Az integrált termelésszervezés megvalósulása esetén olyan regionális integrátor-szervezetek jöhetnek létre, melyek lefedik az ország teljes mezőgazdasági termék-felvásárlását és kereskedelmét. Az integrátorok ilyenformán monopolhelyzetet fognak élvezni, és akár pártok felett átnyúló magán-érdekkörök irányítása alatt állhatnak. Ez további lépést jelent a tőkés társaságok által már most kiépítés alatt álló nagybirtok-rendszer kiteljesedéséhez és bebetonozásához, miközben mindez az önkéntes, feldolgozásra és értékesítésre létrehozott szövetkezetek, családi gazdaságok ellehetetlenítését eredményezi, amelyek pedig az egyedüli garanciát jelentik arra, hogy a megtermelt jövedelem helyben maradjon ellentétben a profitszivattyúként működő tőkés társaságokkal. Mindennek szükségszerű következménye a falvak lassú elsorvadása, az ott élők már megindult elvándorlásának felgyorsulása, a városokban növekvő munkanélküliség, szociális feszültség, és a kilátástalanok külföldre távozása. Ezt a célt szolgálja az antidemokratikusan, felülről szervezett agrárkamara létrehozatala is, mely a renitens gazdák majdani megrendszabályozásának, sőt akár a termelésből való kizárásának a lehetőségét teremtette meg. Ennek a távlati célnak érdekében készül a jelenlegi földtörvény, és ugyanezt a célt szolgálja a senki által nem kívánt és nem értett stratégiai megállapodások sorozata a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégekkel. Ahogyan a földtörvény tervezete a mezőgazdaság területén hajt végre történelmi léptékben példátlan méretű tőkekoncentrációt a helyi vállalkozók és közösségek fejlődési lehetőséghez juttatása helyett, úgy az ipar és kereskedelem területén a stratégiai megállapodások rögzítik a tőkés társaságok fejlődési lehetőségeit, miközben a hazai vállalkozások elől elszívják a levegőt. Az alaptörvény e módosítását kierőszakoló és a leendő földtörvény tartalmát sugalmazó érdekkörök – élükön Csányi Sándor Bonafarm-csoportjával – folytatják propagandájukat, mely a Vidékstratégiát életveszélyesnek és korszerűtlennek titulálja, szemben a magas fokú gépesítéssel és olcsó bérmunkával dolgozó tőkés nagybirtokkal. Csakhogy az utóbbi – állításukkal ellentétben – gazdaságilag, ökológiailag és társadalmilag egyaránt fenntarthatatlan, és katasztrófához vezet. Ezek után már nem meglepő, hogy az alaptörvény módosítását hirtelen, szinte észrevétlenül, a diáktüntetésekre irányuló közfigyelem árnyékában, a karácsonyi készülődés alatt hajszolták végig, nem hallgatva a felelős figyelmeztető hangokra, hogy halasszák el a döntést és nyíljon széleskörű egyeztetés a kérdésben. A magyar nép sajnos lassan ébred, de lassan már ébred. Mindennapi hazugságok sorozatával, mesterségesen generált politikai botrányokkal, sikerpropagandával ideig-óráig el lehet terelni a figyelmét legfontosabb sorskérdéseinkről. Lehet ezt tenni internacionalista-kozmopolita-liberális értékrend alapján, szociális demagógiával és milliárdosok vezényletével és - most már kiderült -, lehet ugyanezt folytatni nemzeti és keresztény értékekre hivatkozva. Lehet zsarolni és egzisztenciális félelemben tartani képviselőket, és lehet gátlástalanul mindenfajta eszközt bevetni a cél érdekében. Azonban két istent nem lehet egyszerre szolgálni. Egyszer mindenkinek el kell döntenie, hova áll, és mindenkinek számot kell vetnie cselekedeteivel. A világvége nem égszakadással és földindulással következik be. A végítélet mindennap zajlik. A világ végének közeledtét a Szentírás szerint jelek kísérik. A jelek egyike, amikor a szavak elvesztik eredeti jelentésüket. Ezért ahhoz, hogy a kormány visszatérhessen meghirdetett programjához és helyreállítsa a választók belé vetett bizalmát. az alábbi minimális követeléseket kell teljesítenie: Fazekas Sándor miniszter azonnali távozása Budai Gyula államtitkárral és Szabó Csaba miniszteri biztossal együtt, Az Agrárkamara fedőnevű antidemokratikus hatalmi centrum szervezésének leállítása, és egy alulról szerveződő demokratikus kamarai szervezet létrehozatala, Az alaptörvény december 17-i módosításának visszavonása, Széleskörű, valós és érdemi társadalmi vita azonnali indítása a földtörvényről és az alaptörvény módosításáról, egyúttal a földtörvénnyel kapcsolatos törvénykezési folyamat felfüggesztése a vita társadalmi konszenzussal való lezárultáig, A multinacionális cégekkel történő stratégiai megállapodások azonnali leállítása, a korábbiak visszavonása. Addig is, amíg a kormány e követeléseknek eleget tesz, az Élőlánc Magyarországért folytatja a már megkezdett a társadalmi vitát, és 2013. januárjában további nyilvános felvilágosító konzultációt szervez országszerte a földtörvényről és az alaptörvény módosításáról. 2012 a hazugságok éve volt. 2013 legyen a megtisztulás, az igazság és a szabadság éve! 2013. január 6-án, Vízkereszt ünnepén Az Élőlánc Magyarországért elnöksége

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Válasz #19911 hozzászólásra Tavaly írtam, de még inkább aktuális: Ángyán József államtitkári pozíciójáról való lemondását összefüggésbe hozták az "agrárbéke" megteremtésével. Erre reagált a jeles Tisza-kutató, ontológus Molnár Géza: "Igazuk lehet, hogy Ángyán nélkül végül elérik az áhított agrárbékét - a halott vidéknél tényleg nincs békésebb vidék". Az Agrárunió c. lap 2011. dec.-i számában egy sikeres „agráriparos” nyilatkozik: "...a hatóanyag és a víz terem. A földnek...kevesebb szerepe van...egy tejfölös bögrényi nagyságú uborkapalántáról egy mázsa uborkát szednek le...a föld azért van, hogy a létrát rá tudják tenni, hogy le tudják szedni. A többi dolog abból a nyolc-tíz hordóból a komputeren keresztül a megfelelő adagolással működik". Nagyon jól megfogalmazta az intenzív „agrárgyárak” lényegét – csak arról nem szól, mi lesz, ha kiürülnek azok a bizonyos "hordók"! Márpedig kiürülőben vannak... Nem politikai, hanem „pénzpárti” elkötelezettség szerint lehet sorolni az intenzív nagygazdaságok tulajdonosait! Ők a „versenyképesek”, kifacsart értelmezésben az "életképesek" - mint ahogy a profit szempontjából igen eredményes ipari ágazat a fegyvergyártás. „Életképes fegyvergyártás” – „és a föld azért van, hogy a létrát rá tudjuk tenni” –abszurd megközelítései az emberi létnek! Az élelmiszer létfeltétel – pénz, olaj, sőt béke híján is meg kell termelni. Erre kizárólag a valódi falvak sokasága alkalmas, az „élet” szó eredeti értelmében életképes parasztcsaládokkal. Az MSZP-s Szanyi Tibor úr írta a Gazdálkodás c. folyóirat 2003 évi 6. számában: "Magyarországnak –természeti körülményei folytán- szinte behozhatatlan előnyei vannak a szántóföldi gabonatermelésben, amit bizonyít az e szektor tetején ülő vállalkozók elképesztő gazdagsága is." Ők a „versenyképesek”, akik mindent elkövetnek az „elképesztő gazdagságuk” megőrzése érdekében – és kormányváltás ide, kormányváltás oda - meg is van hozzá az erejük. A „nép” pedig vár – mire is?

  • Kínai műtojás? » 2014. október 15., csütörtök 11:42 | BNC

    Mai téma volt a Kossuth Rádióban: Külsőleg megtévesztésig hasonlít az a műtojás az igazira, amelyet tömegesen gyártanak Kínában – számolt be egy hongkongi újság. A műtojások egyelőre nem juthatnak el hazánkba. Ellentétben a szintén nagy tételben termelt szójával és a génkezelt változatával, ami az egyik leggyakoribb – káros anyagokat is tartalmazó - élelmiszer-alapanyag. A mechanikusan előállított kínai műtojások a megtévesztésig hasonlítanak az igazira. A hamis tojás 75 százalék vízből, 14 százalék fehérjéből és 11 százaléknyi zsírból áll. A hibája viszont, hogy nincsenek meg benne a tojásra jellemző ásványi anyagok és vitaminok, és nem rendelkezik az eredeti tojás szerkezetével sem. A kínai élelmiszerbiztonsági hatóságok már bezártak egy hamis tojást gyártó céget a tulajdonost pedig megbüntették. Noha ez az ország adja a világ tojástermelésének 40 százalékát, szakértők szerint egyelőre nem jut el hazánkba a műtojás – tudatta közrádió. Ellentétben a szójával - az élelmiszer-gyártás egyik, ám teljesen szükségtelen és felesleges alapanyagával -, ami hazánkban is igen elterjedt. Ángyán József, a Szent István Egyetem professzora, a MAGOSZ képviselője elmondta a közrádiónak, hogy az itthoni szója nem manipulált, ám a behozott, illetve a külföldi élelmiszerekkel együtt beérkező szója korántsem biztos, hogy nem génkezelt. A szakértő elmondásából kiderül, a hozzánk, vagyis az élelmiszereinkbe bekerülő - főként Dél-Amerikából érkező - alapanyag az, ami még a totális gyomirtó-szereket is kibírja. A professzor szerint ezek génmódosított fajták, a gyomirtót egyedül ez a fajta szója bírja ki. Nyilván ennek maradványai ott vannak a szójában, csak közömbösíteni tudja ezt maga a szója – vélte Ángyán. Így, a felhalmozódott növényirtószerek miatt az egészségre is káros lehet a növény. [Forrás: OrientPress Hírügynökség] Reméljük nem ez lesz a magyar élelmiszeripari termékek újabb silány minőségű versenytársa.

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:40 | Valodi

    Sajnos nagyon illik ide dr. Nagy Bálint néhány gondolata: "... Történelmi visszapillantás - Csak birkanyájat láttam, olyan láb elé meredő tekintettel és tanácstalan kollektív belenyugvással a vágó folyosóra besorjázni, ahogy ezt fél millió családi törpebirtok, és ezernél több kistelepülés közössége teszi. 'Nem kell ahhoz semmi, csak egy jól betanított vezérürü.' Válaszolta ámuló kérdésemre lakonikusan a vágómester. A nemzetet pótolhatatlan emberi közösségnek tekintő ember számára ez igen ijesztő analógia. El is hessegetném magamtól, ha a rendszerváltó paktumok kezdetétől nem ismerném, azokat az - akár makrogazdasági irányból, (adósság csapdában kívülről diktált), akár a múlt iszonyatos bűneitől, a gazdasági csődtől és elszámoltatástól beijedt agrártechnokrácia önvédelméből eredő - alattomos szándékokat, amelyek egy termőfölddel kapcsolatos Alkotmánybírósági Határozatban öltöttek végleges formát. Amelyben e magát rendszerváltónak tartó legfelsőbb taláros testület a haza földjét, a virtuális érték alapú befektetői tőke kívánságára, a szabadon áramló tőke szintjére süllyesztette és reprivatizációját megtagadta. Örökös értéket toalettpapírért, tipikusan magyar kereskedelmi hagyomány szerint. Ettől - vagyis a feldolgozó ipari és forgalmazási vertikum 'komprádor' privatizálásával azonos időben elrendelt - termőföldre vonatkozó kárpótlási licit pillanatától kezdve, a vidék minden ellenérdekeltségű csoportosulás szabad prédájává változott. Lakóinak 90%-a a társadalom örökletes páriájává nyomorodott. A magát szerencsésen átmentő, volt nomenklatúra elitünk, 'tőke szabad áramlásának' istenivé magasztosított parancsa oltárán bemutatott, engesztelő áldozataként. A kártalanítás összes terhét a vidék nyakába akasztották. A szó szoros értelmében minden termelői vagyonából kifosztott parasztságot, sokszor kilométerekre eső parcellákból álló, átlag 3,5 hektáros törpebirtokával, meztelenül az utcára dobták, aztán magára hagyták. Az oszthatatlan közös vagyont (állattenyésztő telepek, gépjavítók, szolgáltató és feldolgozó egységek stb.) el'privatizálták'. Sőt, a várható dotációk csatornájának kisajátítása érdekében, már 'másnap' meghirdették, az amerikanizált, eszközintenzív 'versenyképes üzemnagyság' agrárpolitikáját .... Az agrárterületek holtmunka által egyre agresszívebben elszívott vére nyomán fellépő, a falu és vele a 'vidéki életforma' pusztulása, a nemzet- vagy társadalom-gazdaság döntéshozói előtt növekvő felelősséggel és fenyegetéssel veti fel a kérdést: dél-amerikai modell szerint, vérszívóktól megkergülve támolyognak tovább, vagy a fejlesztési lehetőséget a vidéki nép, a közjó érdekében, az osztrák modell adaptálására fordítják. A visszavonhatatlan végzet előtt, egyetlen lépéssel... " Ma, ápr. 3.-án 18 órakor Ángyán József előadást tart Egerben, a Bartakovics Béla Művelődési házban (a minaret mellett).

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:40 | Valodi

    Ott voltam 10.-én, hétfőn a szakadó esőben a földvédő tüntetésen. Ángyán József itt látható/hallható: http://greenr.blog.hu/2013/06/11/2013_junius_10_angyan_jozsef_beszede_a_foldtorvenyrol És további gondolatébresztőnek: Minden emberi közösség létalapja a biológiai életfeltételeit biztosítani képes termőföldje. Közismert tény, hogy az intenzív mezőgazdaság energiamérlege negatív. A jelenleg folytatott ipari mezőgazdálkodás olajfüggő. Az már erősen valószínűsíthető, hogy túl vagyunk az olajcsúcson. Mit fogunk enni, ha már nem lesz tömegméretekben hozzáférhető az olaj? Ki lesz képes akkor a profit híján pillanatok alatt kimúló, úgymond "gazdaságtalanná váló" agráripari latifundiumok helyére lépni? A falujából elüldözött, profittermelő rabszolgává züllesztett, elbutult fogyasztóvá nyomorított paraszt-ivadék aligha... Az élelmiszer elsősorban nem áru, hanem létfeltétel: minden körülmények között –pénz, olaj, béke híján is- meg kell termelni. Nemzeti szinten erre kizárólag parasztcsaládokból álló valódi falvak sokasága képes. A valódi falu nem napjaink falunak csúfolt lakó-, nyaraló- vagy szegénytelepe, nem is „jogi személy agráripari üzeme”, hanem egy emberi közösség és természeti környezetének szerves, önfenntartó gazdálkodásra képes egysége. A szándékosan sulykolt téves közhiedelemmel ellentétben az "életképes birtokméret" nem közgazdasági, hanem biológiai fogalom. A paraszti gazdaságot nem a profitéhség, hanem a gyomor éhsége irányít(otta)ja már jó néhány évszázada... Életképes az a birtok, ami elsősorban a művelői saját biológiai létét, továbbá a munkamegosztás miatt a földközelből kiszorult, a társadalmat alkotó más családok élelmiszerét – ismétlem: „minden körülmények között!„ - képes megtermelni. Az összes többi birtokforma káros és fölösleges... Az országot, azaz a vidéket elsődlegesen alkotó kistelepülések lakosságát pedig semmi más, csakis a helyben megtermelhető és helyben maradó megélhetési jövedelem tarthatja/tartaná meg. Ha egy falu külterületének jövedelme nem marad a helyi parasztcsaládokra "szétterítve", hanem elviszi a "befektető", akkor az a falu halálra van ítélve. Az ezt megengedő Nemzettel együtt! Aki ezt nem hajlandó belátni, annak vagy esze nincs, vagy hazudik ...

  • Pályázat NFA földekre » 2014. október 15., csütörtök 11:40 | Valodi

    A bolhacirkusz újabb előadása véget ért. Még "titok", hogy mit fog tartalmazni a MAGYAR TÁRSADALOMMAL ÁLLÍTÓLAG EGYEZTETNI SZÁNDÉKOZOTT "legeslegújabb" földtörvény-tervezet! Vajon mikor lesz nyilvános? A szavazás napján, június 21.-én? A mai "civil egyeztetés" hűen demonstrálja a parasztság és a vele szolidáris civil társadalom véleményének semmibe vételét! http://elolanc.hu/index.php/videkert/141-beszamolo/10518-meghiusult-a-civil-egyeztetes-a-videkfejlesztesi-miniszteriumban-vagatlan-felvetelek > Botrányba fulladt a földügyi egyeztetés > > 2013. június 14. 11:45 > Botrányba fulladt a földügyi egyeztetésAz új földtörvény kapcsán ma délelőttre ismét meghívta a tiltakozó civil szervezetek képviselőit a vidékfejlesztési miniszter. A megjelentek másfél órát vártak érdemi partnerre. Nemrég végül megjelent Simon Attila helyettes államtitkár, aki faképnél hagyta a 70 szervezet képviselőit. > > 2013 június 10-én, hétfőn szavazta volna meg a Parlament az új földtörvényt, mely ellen előző héten több mint 200 civil szervezet, több, mint 50 köztiszteletben álló tudós, művész, közéleti személyiség tiltakozott. > > Június 7-én pénteken délután 5 körül a minisztérium meghívót küldött 10-én, hétfőn délután 14.00 órára a civil szervezeteknek egyeztetésre... Mivel a döntő plenáris ülés 13.00 órakor kezdődött - a 14.00 órától már érdemi tárgyalást folytatni nem lehetett, hiszen a képviselőknek elolvasni sem lett volna ideje az esetleges módosításokat... Végül maga aminiszter mondta le az egyeztetést, és a földtörvény záró szavazását levették a napirendről, ami nagy eredménynek számít, hiszen így még mindenre van esély.... > > A szavazás idejére az Élőlánc Magyarországért, és a Váralja Szövetség tüntetést szervezett "Tüntetés a Földünkért, a Hazánkért" címmel, amit annak ellenére megtartottak, hogy időközben a szavazást levették napirendről. A tüntetésen több százan vettek részt, pedig viharos idő, zuhogó eső volt, és elterjedt a hír, hogy elmarad a tüntetés. > > A tüntetésen beszédet mondott: Ertsey Attila (Élőlánc Magyarországért) Wappler Ádám (Váralja Szövetség) Molnár Attila (Szülőföld Mozgalom) Hossó Andrea - közgazdász, Ángyán József - országgyűlési képviselő, Hetzmann Róbert (Váralja Szövetség), Éliás Ádám - (Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége), és Ács Sándorné - (Élőlánc Magyarországért) > > Időközben a tiltakozó civil szervezeteket egyeztetésre hívta a minisztérium június 14-én, pénteken reggel 9.00 órára. Ez persze nem egy barátságos időpont vidéki meghívottak számára, de ennek ellenére az ország különböző pontjairól 70 szervezet képviselői jöttek el. > > A hadiállapotú Kossuth-téren a Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác termében megjelentek különösen sérelmezték, hogy a minisztérium nem küldött döntési kompetenciájú képviselőt. Az is kérdéses volt számukra, hogy az általuk javasolt módosításoknak mi lesz a sorsa. Korábban hét szervezet kezdeményezésére 209 civil szervezet szólított fel a földtörvény átalakítására. Mivel a 7 szervezet egy korábbi egyeztetésről nem készített hang, ill. képfelvételt - így nem tudták utólag cáfolni a -szerintük - minisztériumi csúsztatásokat a találkozó utáni hírekben. Éppen ezért a ma délelőtti fél 11-es szünet után elkezdtek mindent felvenni, amikor megjelent a törvényelőkészítésért is felelős helyettes államtitkár. Simon Attila közölte, hogy nem járul hozzá az elhangzandók rögzítéséhez, és miután a jelenlevők kitartottak a felvétel mellett, a helyettes államtitkár összepakolt, és otthagyta az egybegyűlteket. Így ért véget a mai "civil együttműködési fórum" - tudta meg a greenfo az Élőlánc Magyarországért képviseletében jelen levő Ács Sándornétól. > A jelenlevő civil képviselők dél körülre ígértek sajtóközleményt a mai fiaskóról. > > FRISS: 14.00-kor az alábbi sajtóközleményt kaptuk: > > Meghiúsult a földforgalmi törvény ügyében a Vidékfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett civil egyeztetés. A résztvevő civil- és gazdaszervezetek a minisztériumot tartják felelősnek az egyeztetés meghiúsulásáért. A civilek érdemi írásos választ kérnek a benyújtott javaslataikra, valamint a földforgalmi törvény tervezete legújabb változatának nyilvánosságra hozatalát követelik. > > Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter több mint 200 civil szervezetet hívott meg a minisztériumba a földforgalmi törvény végszavazása előtti tárgyalásra, miután a szervezetek tételes részletes módosító javaslatot küldtek a miniszternek. Közel száz szervezet képviselője jelent meg az ország minden részéből, de a tárgyalás meghiúsult. > > A meghiúsulás oka, hogy a minisztérium képviselői nem rendelkeztek felhatalmazással a civilek által küldött kifogásokkal kapcsolatos bárminemű tételes álláspont kifejtésére, ugyanakkor lobogtattak egy „legeslegújabb” földforgalmi törvény tervezetet, amely június 9-én, vasárnap készült, de ezt – állításuk szerint – nem volt módjuk a tárgyaláson ismertetni. > > Ezek után a civilek követelésére fél órás szünet után megjelent dr. Simon Attila, a törvény előkészítéséért felelős helyettes államtitkár, de fél percen belül el is hagyta a termet, mert a civilek rögzíteni kívánták szavait – noha a rendezvény első másfél órájában a minisztérium nem kifogásolta a kamerák jelenlétét. Az ország távoli szegletéből is ide utazott civil szervezetek képviselői felháborodva tapasztalták, hogy a minisztérium úgy kívánt tárgyalni, hogy a képviselői nem rendelkeztek erre felhatalmazással, illetve a minisztérium olyan törvénytervezetre hivatkozott, melyet eltitkol a tárgyalófél elől, mert nincs közzétéve sem a minisztérium, sem az Országgyűlés honlapján. > > Az ország jövőjét alapvetően meghatározó földforgalmi törvény tervezete ilyen módon történő előkészítése mindennemű demokratikus normát sért. Mivel a Minisztérium már többször hangoztatta, hogy a civilek javaslatai közül néhányat már beépített, ezért követeljük, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a földforgalmi törvény legújabb tervezetét, valamint legkésőbb június 17-ig írásban, indoklással együtt tételesen válaszoljanak a civil módosító javaslatokra. > > A civil szervezetek követeléseiket a hazai föld védelmében, a családi gazdaságok és a helyi közösségek erősítése céljából a Nemzeti Vidékstratégia alapján fogalmazták meg, és ragaszkodnak a kormányprogram vonatkozó részének teljes körű megvalósításához. > Budapest, 2013. június. 14. > > További információ: > Fidrich Róbert, programvezető, Magyar Természetvédők Szövetsége, tel: (1)216-7297, (70)340-8965 > Molnár Attila, ügyvivő, Szülőföld Mozgalom, tel: (30)9642-160 > Ács Sándorné, ügyvezető, Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, tel: (30)3850-379

  • Mezőgazdasági támogatások - agrárpályázatok » 2014. október 15., csütörtök 11:40 | gazsi 1

    010.12.11. Mindössze 229 hazai nagygazdaság veszítene mai pozíciójából a 180 ezer regisztrált termelő közül, ha az unió 300 ezer euróban maximálná a gazdaságok éves közvetlen kifizetéseit és 150 euróban határozná meg az egy hektárra eső összeget a 2014-től kezdődő új költségvetési ciklusban – derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) modellszámításaiból. A legrosszabb forgatókönyv szerint is csak 1533 termelő pozíciója romlana. A tárca egyetértene az alaptámogatási felső korlát megállapításával, ha az így felszabaduló pénzeket más kormányzati célokra – például a kisgazdaságok támogatására – lehetne felhasználni. Ugyanakkor ma több ponton – így az agrár-környezetvédelem és a kedvezőtlen adottságú térségek kezelésénél – tisztázatlan, milyen lesz a kapcsolat a közös agrárpolitika (KAP) közvetlen támogatásokat folyósító (egyes) és vidékfejlesztési (kettes) pillére között. Magyarország nem ért egyet a vidékfejlesztési kassza felülvizsgálatával, mert ez veszélyeztetné a számunkra kedvező mai pénzfelosztási arányt. Az Európai Bizottság (EB) novemberben tette közzé a KAP jövőjéről szóló hivatalos közleményt, amely a tagországok közötti vita alapjául szolgál. Lényeges változtatásként az egyes tengelyben helyet kapnának olyan támogatások is, amelyek agrár-környezetvédelmi célokat szolgálnának, illetve kiegyenlítenék a térségi gazdálkodási hátrányokat. Egyelőre azonban nem tudni, hogy e jogcímek miként viszonyulnának a kettes (vidékfejlesztési) tengelyhez, mivel ez is folyósít forrásokat az agrár-környezetgazdálkodás (akg) és a kedvezőtlen adottságú térségek (kat) számára. A VM ugyanakkor jó iránynak ítéli, hogy a környezetvédelem, az éghajlatváltási hatások kivédése, a szerkezetátalakítás, a regionális kezdeményezések ösztönzése és egy közös uniós kockázatkezelési alap létrehozása is hangsúlyos része lenne a vidékfejlesztési tengelynek. Magyar szempontból nem tartaná viszont kedvezőnek, ha – miként egyes tagországok szorgalmazzák – az unió felülvizsgálná a kassza elosztását, mivel ez a mai kedvező hazai felhasználási arányt veszélyeztethetné. A bizottsági dokumentumot Fórum című rovatunkban teljes terjedelmében közöljük. Csupán a 2 ezer hektárnál nagyobb gazdaságoknak kellene lemondaniuk eddigi terület alapú támogatásaik egy részéről, ha az Európai Unió – miként a KAP-jövőről szóló EB-közlemény felveti – maximálná az egyes tengely éves alaptámogatásait a 2014-től kezdődő új uniós költségvetési ciklusban – állapította meg a VM modellszámítása. A kalkuláció arra az esetre vonatkozik, ha a gazdálkodónkénti felső plafon 300 ezer euró, az egy hektárra jutó (átalány)támogatás pedig 150 euró lenne. E feltételek mellett a 180 ezer regisztrált termelőből mindössze 229 veszítené el a közvetlen kifizetéseket a 2 ezer hektár feletti területre, így összes éves támogatásuk 14,7 százalékkal csökkenne. Más lenne a helyzet, ha az unió a fentiektől eltérő paramétereket állapítana meg. A VM azt valószínűsíti, hogy a termelőnkénti éves korlát 100-300 ezer euró, a hektáronkénti összeg 150-260 euró közé eshet. Ennek megfelelően a támogatás-lefaragásban érintett gazdaságok száma 229-1533 közötti, a támogatható maximális terület pedig 385-2000 hektár lehetne. A csökkentés akkor vonatkozna a legtöbb (1533) termelőre, ha az unió a korlátot évi 100 ezer, az egy hektárra jutó támogatást pedig 260 euróban határozná meg. Ekkor a gazdaságok 385 hektár feletti területeikre nem kapnának pénzeket. A VM számításai szerint a különböző verziókban az érintett termelők támogatása 14,7-37 százalékkal csökkenne, és ezt hatékonysági tartalékaikkal kellene kompenzálniuk. Ugyanakkor az is felvetődik, hogy egyes vállalkozások – bizonyos foglalkoztatási szempontok mérlegelésével – akár mentességet is kaphatnának a részleges támogatásmegvonás alól. A VM elfogadhatónak tartja a felső támogatási korlát meghatározását, ha az így megtakarított összeget nemzeti hatáskörben más célokra lehetne elosztani – jelentette ki a parlamenti mezőgazdasági bizottság közelmúltbeli KAP-albizottsági ülésén Ángyán József, a tárca államtitkára. Hozzátette: a kormány a kis- és a közepes családi gazdaságokra építi stratégiáját, ezért a felszabaduló pénzeket elsősorban rájuk fordítaná. Az államtitkár pozitívnak nevezte, hogy a kisgazdaságok speciális támogatása 2014-től megjelenne a KAP egyes tengelyében a bizottsági közlemény szerint. A VM azonban fontosnak tartaná azt is, hogy az „érzékeny” ágazatok – például a sertés- vagy a tejszektor – termeléshez kötött Forrás: agromonitor

Hírek

  • Magyar termőföld: a biznisz világából a termelés világába

    Magyar termőföld: a biznisz világából a termelés világába

    A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek. Bitay Márton jelezte: a kormányzat a nagyüzemek földigényét 20 százalékos mértékben jogosnak tartja, mivel fontosnak ítéli, hogy például a Magyarországon az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók is megfelelő termelési lehetőséggel rendelkezzenek.

További híreink

  • VM: a kormány az agrárközéposztály megerősítésén dolgozik

    VM: a kormány az agrárközéposztály megerősítésén dolgozik

    A kormány az agrárközéposztály megerősítésén dolgozik, az a célja, hogy minél több fiatal gazda és családi vállalkozás kapjon földet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vasárnap az MTI-vel.

  • Áder János aláírta a jogszabályt - HÁTTÉR

    Áder János aláírta a jogszabályt - HÁTTÉR

    Áder János köztársasági elnök aláírta a múlt héten elfogadott földtörvényt.

  • Áder János aláírta a jogszabályt - ÖSSZEFOGLALÓ

    Áder János aláírta a jogszabályt - ÖSSZEFOGLALÓ

    Áder János köztársasági elnök aláírta a múlt héten elfogadott földtörvényt pénteken. A Fidesz üdvözli, az ellenzéki pártok kritizálják az államfő döntését, a Jobbik és az MSZP szerint alapjogi biztoson a sor, hogy az Alkotmánybíróság elé vigye a törvényt.

  • A ciklus egyik legfontosabb törvényét szentesítették a honatyák

    A ciklus egyik legfontosabb törvényét szentesítették a honatyák

    Meggyőződésem, hogy a mostani választási ciklus egyik legfontosabb törvényét szentesítették a honatyák, nem másról, mint a vidék alkotmányáról van szó - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a földtörvényről.

  • Az országgyűlés szerint végső formát ölthet az új földtörvény

    Az országgyűlés szerint végső formát ölthet az új földtörvény

    Az egy évvel ezelőtt benyújtott új földtörvényt is megszavazhatja az Országgyűlés a mai ülésén, amelyen összesen tizenhét előterjesztést fogadhatnak el a képviselők.

  • Újra elfogadták az agrárkamarai vezetők összeférhetetlenségi szabályainak lazítását

    Újra elfogadták az agrárkamarai vezetők összeférhetetlenségi szabályainak lazítását

    A parlament Áder János köztársasági elnök észrevételeinek figyelembevételével kedden - 224 igen szavazattal, 78 nem ellenében - ismét elfogadta az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító jogszabályt.

  • Átírták a földtörvényjavaslatot

    Átírták a földtörvényjavaslatot

    A tavaly nyáron beterjesztett kormány-előterjesztést több, terjedelmes bizottsági módosító indítvány elfogadásával írta át a parlament. Újraszabályozták egyebek mellett a földtulajdonjog és a haszonélvezeti jog megszerzését, valamint a kényszerhasznosítást.

  • Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az államfő a parlamentnek

    Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az államfő a parlamentnek

    Áder János államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott törvényeket.

  • Lazítottak az agrárkamarán belüli összeférhetetlenségi szabályokon

    Lazítottak az agrárkamarán belüli összeférhetetlenségi szabályokon

    A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a jövőben területi szervezeteinek elnökei közül is választhat országos elnököt, illetve alelnököt, miután az Országgyűlés hétfőn eltörölte az ezt tiltó összeférhetetlenségi szabályt.

  • Ángyán: a Fidesz és az MSZP leosztotta egymás között a régiókat

    Ángyán: a Fidesz és az MSZP leosztotta egymás között a régiókat

    Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő szerint a Fidesz és az MSZP "nagykoalícióban" szavazta le a földtörvényhez kapcsolódó alaptörvény-módosításhoz benyújtott indítványát.

  • Ángyánék módosítanák a földtörvényt, Kardeván Minszkben tárgyalt

    Ángyánék módosítanák a földtörvényt, Kardeván Minszkben tárgyalt

    Ángyán és Bencsik átírná a kormány földtörvényjavaslatát, agrár együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kardeván Minszkben. Matolcsy a jövőben a befektetésekre és a növekedésre koncentrálna, Kövér László pedig úgy fogalmazott; a vidéki agrárnépesség az, amely megtartotta az országot. Agrárhírek az országból.

  • Fontosak a sertéstartók és a kistermelők, tárgyaltak a földtörvényről

    Fontosak a sertéstartók és a kistermelők, tárgyaltak a földtörvényről

    A magyar kormány javítana a sertéságazat helyzetén, és fontosnak tartja a kistermelők megerősítését, miközben kedden megkezdődött az új földtörvény vitája. Vezérszónoklatok az ülésről. Agrárhírek az országból.

  • Traktoros tréninggel indul a Vidék-Kaland, jön az új földtörvény, összefogás a tejpiaci válság ellen

    Traktoros tréninggel indul a Vidék-Kaland, jön az új földtörvény, összefogás a tejpiaci válság ellen

    Traktoros tréninggel indul az AGRYA Vidék-Kaland akciója június 8-án. A középbirtokok, ezen belül is családi gazdaságok megerősítése a készülő földtörvény célja. Ángyán József szerint védhetetlen a földbérleti pályáztatás rendszere. A szaktárca és az üzletláncok összefognak a tejpiaci válság ellen, és eredményes volt a szombati TeSzedd! akció. Agrárhírek az országból!

  • Magyar termékek Újvidéken, Budai Gyula Izraelben, indul a demográfiai földprogram

    Magyar termékek Újvidéken, Budai Gyula Izraelben, indul a demográfiai földprogram

    Az Országgyűlés módosítaná a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt, miközben kérdőívvel indul a demográfiai földprogram. Magyar termékek mutatkoznak be a héten az újvidéki vásáron, Budai Gyula pedig Izraelbe repül az Agritech 2012 mezőgazdasági kiállításra. Orbán Viktor szerint a kormány meg kívánja akadályozni, hogy az állami földek bérlését a támogatások megszerzése motiválja, Ángyán József viszont úgy gondolja, a jelenlegi pályázati rendszer nem kedvez a helyieknek. Mezőgazdasági mintaprogram indul Szabolcsban és Hajdú-Biharban. Agrárhírek a nagyvilágból!

Videók

[bezárás x]