Tarpataki Tamás, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának nyitó rendezvényén a Xantus János Állatkert előtt tartott sajtótájékoztatón részletezte, hogy a koronavírus-járvány miatt tavasszal a termelők bizonytalanok voltak, hogy mennyi dinnyére lesz szükség. Ezért a termőterület a tavalyi ötezerről idén négyezer hektárra csökkent.

dinnye termés

Egy ember átlagosan 8-12 kilogramm dinnyét fogyaszt egy szezonban – fotó: Shutterstock

Az, hogy a húsz százalékos termőterület-csökkenés mellett csak tízezer tonnával csökkent a görögdinnye mennyisége, a jó agrártechnológiának is köszönhető – mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelően egyre több a magszegény dinnye, a hibrid és az oltott félék.

A termés ugyanakkor jó minőségű és a 160 ezer tonna mintegy hatvan százaléka exportra megy, főként Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba.

Tarpataki Tamás kitért arra is, hogy az ültetés csúszása és a kedvezőtlen időjárás miatt a betakarítás is kitolódott, ebből következően a görögdinnye elérhetősége is hosszabb lett. Jó esetben szeptember végéig lehet jó minőségű termést vásárolni az üzletekben. Elmondta azt is, hogy a fogyasztók átlagosan az 5-7, vagy 4-8 kilogrammos dinnyéket keresik, egy ember pedig 8-12 kilogrammot fogyaszt egy szezonban.

görögdinnye átlagára

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy idén is Nyár, dinnye, szeletem címmel indították el a fogyasztást ösztönző kampányt. Kiemelte, hogy le kell számolni a görögdinnyéhez kötődő Lőrinc-napi hiedelemmel, amely szerint augusztus 10-től a dinnye belseje kásás lesz. A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.

Elmondta, hogy a kampány szeptember 14-ig tart, ennek részeként kóstoltatásokat tartanak, valamint online felületeken népszerűsítik a görögdinnye fogyasztásátAz ügyvezető-helyettes kitért arra is, hogy a görögdinnye jótékony hatással van a szervezetre, alacsony cukor és kalóriatartalma miatt a diétás étrendbe is beilleszthető. Mivel kilencven százalékban vizet tartalmaz, jótékonyan hat az emésztésre, a bennük található vitaminok pedig erősítik a szervezetet.