Tipikusan angol sztori: Mary Quicke irodalomtörténetet tanult, aztán mégis visszament az 500 éves családi farmra Devonba, sajtot készíteni. Ez annyira jól sikerült, hogy a kézműves sajtkészítésben felmutatott eredményeiért 2005-ben a Brit Birodalom Rendje (MBE) tagja lett, akárcsak a Beatles a hatvanas években – írja a Syngenta blog.

Lady Mary olyan sikeresen vezeti a vállalkozást, hogy néhány évtized alatt évi 4 millió fontos forgalmat ért el, de ez nem ment egyik napról a másikra. Amikor 1984-ben visszatért a délnyugat-angliai Devonba Londonból, forradalmi újításokat vezetett be. Meggyőződése volt ugyanis, hogy a cheddar titka a tehenekben van, így a jó hatszáz darabos gulyája egész évben szabadon jár a buja devoni legelők között.

Quicke különböző fajtákkal és legeltetési módszerekkel kísérletezett, hogy javítsa a gazdaság tejminőségét. Megtette például, hogy a magas tejhozamú holsteineket lecserélte a kevesebb tejet adó fríz, svéd vörös és montbéliarde fajták hibridjeire, amelyek elviselik a szabadban tartást Devon enyhe éghajlatán. Emellett kidolgozott egy rendszert, amely szerint az állományt 12 óránként másik legelőre hajtják, mégpedig oda, ahol éppen a legjobb a fű minősége. Így a legelők is regenerálódhatnak, a tehenek pedig élvezik a környezet- és étrendváltozást.

kép

fotó: blog.syngenta.hu

Ami a sajtkészítést illeti, visszanyúltak a hagyományos kézi technológiához, és ennek eredményeként komoly exportbevételhez juttatják az Egyesült Királyságot. Annak idején a Beatles is azért kapta meg az MBE-tagságot, mert világszerte elkapkodott lemezeivel jelentősen emelte az ország költségvetési bevételét.

(A Brit Birodalom Rendje – The Most Excellent Order of the British Empire – 1917. június 4-én V. György király által alapított brit lovagrend, amelynek a tagjának lenni kiváltság.)