Hamarosan itt a cseresznyeszezon! A vásárolt cseresznyénél pedig csak egy sokkal jobb van, a kertben frissen szedett. Mindenki ismeri, szereti, azonban még mindig vannak olyan rejtett titkai, amelyek újdonságok lehetnek a számunkra.

Pedig érdemes megismerni a cseresznyét, és vele azt az utánozhatatlan érzést is, amikor a család minden tagja szüretel, sőt, esetleg még a befőzés is egy vidám, családi program lehet.

Ahány ház, annyi féle cseresznye

A kertészetekben számtalan nemesített cseresznyefajta közül válogathatunk, melyek gondos ápolás mellett csodás gyümölccsel ajándékozzák meg a családunkat. A friss gyümölcs fogyasztása mellett ne feledkezzünk meg az általa később nyújtott élvezetekről sem, mint amilyen a belőle készült szörp, lekvár, bor vagy pálinka. De a téli gyümölcsleves is sokkal finomabb, ha a fagyasztóból kerül bele egy kis cseresznye.

cseresznye lekvár

A cseresznyelekvár télen is visszahozza a nyár ízét. Fotó: Shutterstock

A cseresznyefa fény- és melegigényes, átlagos vízigényű, a talajok közül pedig a tápanyagban gazdag, középkötöttet kedveli. Egy kifejlett példány akár 100 kg gyümölcsöt is képes hozni. Bár azt gondolnánk, mindent tudunk róla, ez azért messze nem így van. Lessük is meg most 10 legféltettebb titkát.

A cseresznye titkai

1. A legenda szerint a cseresznye Anatóliából származik. A mondás szerint Lucullus római tábornok fedezte fel és terjesztette el a világon.

2. A cseresznyét már az ősember is ismerte és szerette. És hogy ezt honnan tudjuk? El kell, hogy szomorítsalak, ezt a tényfeltárást nem előzte meg hosszas kutatás. A régészeknek csupán csak körbe kellett néznie a barlangokban, és felfedezni a szanaszét köpködött cseresznyemagokat.


3. Nem csak az ősember szerette jó messzire köpködni a cseresznyemagot. Ez az érdekes szokás nem csak hogy fennmaradt, de még világbajnokságot is rendeznek belőle! A jelenlegi világrekord 21,71 méter. A lelkesedés hatására már gyerekek és nők is részt vehetnek a furcsa viadalban. A női csúcstartó a svájci Conchita Kohler.

cseresznye virágzás

A cseresznyevirágzás igazán gyönyörű látvány. Fotó: Shutterstock

4. Nem csupán a gyümölcsnek, a virágjának is nagy kultusza van a világban. Japánban nem csupán a szépsége miatt kedvelik. Nem véletlen, hogy a cseresznyevirág, azaz japánul szakura, Japán nemzeti jelképévé vált. Az, hogy a rügyből kipattanó virág szinte egy szempillantás alatt lehullik, az élet mulandóságát szimbolizálja számukra. Megjelenésük azonban bizakodással tölti el a japán szíveket, mert az álmok és remények beteljesedését jelenti számukra.

5. A cseresznye közel 80%-a víz. Mivel zsír és fehérje alig van benne, ellenben növényi rostot és szénhidrátot tartalmaz, nyugodtan fogyaszthatod akkor is, ha épp fogyókúrázol. Ráadásul az elfogyasztása után viszonylag hamar megnöveli az energiaszintet, rengeteg A, B1,B2 és B6 vitamin van benne, és igen magas a C vitamin tartalma is.

6. Serkenti az agyban a melatonin hormon termelődését, így hozzájárul a nyugodt, pihentető alváshoz.

cseresznye gyerek fülbevaló

Gyerekkorban fülbevalónak is kitűnő a cseresznye. Fotó: Shutterstock

7. A szára sem haszontalan, vízhajtó teát készítenek belőle.

8. Mivel a cseresznye csökkenti a vér húgysav szintjét, hozzájárul az ízületi betegségek csökkentéséhez.

9. Ha te szeded, várd meg, amíg a cseresznye megérik. Ha vásárolod, csak éretten vedd meg, mert leszedés után már nincs utóérése.

+1 tipp: Ha nem szeretnél óriási gyerekkönnycseppeket látni, soha ne harapd le játékból a kislányok fülében lógó cseresznye fülbevalót! Főleg, ha az utolsó dupla pár volt. Vagy mindig legyen kéznél cérna, és nagyi, hogy villámgyorsan újat tudjon gyártani nekik. :)

Ezért egészséges sok cseresznyét enni

A cseresznyének nagyon sok jótékony hatása van az egészségünkre. Tisztítja a vért, enyhítheti az ízületi fájdalmakat és segíti a szervezet méregtelenítését. Emiatt a bőrünket is szebbé varázsolja, hiszen segít csökkenteni a pattanásokat is. A cseresznye nagy mennyiségben tartalmaz káliumot, kalciumot, foszfort, cinket, magnéziumot és vasat is, így nagyban hozzájárul az immunrendszer védelméhez. A fogyókúrázók is bátran cseresznyézhetnek.

A benne lévő flavonoidok hatékonyan semlegesítik a szabad gyököket, és késleltetik az öregedés folyamatait, ezen kívül pedig még gyulladáscsökkentő hatásuk is van. A szemünkre is jó hatással van, hiszen A- vitamin és béta-karotin tartalma segít a látásunk védelmében, és felveszi a harcot a makuladegenerációval és a szemszárazsággal szemben. A cseresznyében lévő flavonoidok és a karotinoidok segítenek az agy hatékonyságának javításában is, hiszen erősítik a memóriát. Az idegeinkre is jó hatással van, és számíthatunk rá az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és a depresszió esetében is.

Alacsony a zsír- és a fehérjetartalma, de sok természetes cukrot és növényi rostot tartalmaz, így gyorsan új energiákat nyerhetünk belőle. Védi a szívet, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, így csökkentve a szívrohamok kockázatát. Emellett megakadályozza a szájüregi fertőzéseket és semlegesíti a rossz leheletet. Minél sötétebb, annál egészségesebb, hiszen annál több benne az antioxidáns. A cseresznyét fogyaszthatjuk frissen, de készíthetünk belőle süteményt, bort, lekvárt, vagy pálinkát is.