A szegedi Virág Cukrászda és Kávéház hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület rendezett meg.

A díjnyertes alkotást ismét az idén 30 éves és az útját immár a világ legnagyobb laboratóriumhálózata, az Eurofins-csoport tagjaként folytató WESSLING Hungary Kft. laboratóriumában vizsgálták. Jó hírünk van: a torta mindenben megfelelt, a Laboratorium.hu cikkéből pedig az is kiderül, miért...

A piskóta mandula- és kókuszlisztből készült, így gabonalisztet sem tartalmaz

A hivatalos, ám ennek ellenére meglehetősen étvágygerjesztő leírás szerint

az elegáns küllemű, hozzáadott cukor nélküli tortában az üde, kellemesen savanykás málnavelő, a fehércsokoládés pisztácia ropogós, valamint a könnyű mascarpone mousse harmonikus ízvilágát némi hibiszkusz virág és csipkebogyó velő teszi teljessé

Fontos tudni még, hogy a piskóta mandula- és kókuszlisztből készült, így gabonalisztet sem tartalmaz.

Ahhoz, hogy a fenti állítások valóban igaznak bizonyuljanak, komoly laboratóriumi vizsgálatok voltak szükségesek. Ezeket – immár tizenegyedik alkalommal, az Eurofins-család tagjaként– ismét a Wessling Hungary Kft. élelmiszervizsgáló laboratóriuma végezte.


Hogyan zajlottak a vizsgálatok?

Ahogy a korábbi nyertesek esetében, úgy az idén is elemeire szedték a győztes tortát: a hagyományos laboratóriumi eszközök (lombik, kémcső, pipetta) használata mellett a vizsgálólaboratórium felvonultatta a legmodernebb arzenálját is: a zsír kinyerése egy több ciklusban dolgozó, teljesen automata berendezésben történt, a fehérjetartalmat ugyancsak egy automata rendszer, egy modern titráló berendezés segítségével végezték.

A kalóriatartalmat a cukrok szétválasztásával, az élelmi rostok számát enzimes emésztéses eljárással határozták meg, a sótartalomnál pedig a Nátrium atomot mérték a hagyományos elemanalitika szerint (a gerjesztett atomok és ionok induktív csatolású plazma segítségével állíthatók elő és mérhetők).

A „Nagyi kedvence" energiatartalma szeletenként 233,8 kcal, szénhidrát értéke pedig 11,9 g – fotó: WESSLING Hungary Kft.

A tortát a vizsgálatok során teljesen elégetik

Külön érdekesség, hogy a tortát a laboratóriumi vizsgálatok során kemencébe rakják, és teljesen elégetik! Így kapják meg a szervetlen anyagok mennyiségét. És ez még nem minden: kénsavban is felforralják, és az így a katalizátor jelenlétében több mint 400 C-on (!) elroncsolt maradékot átdesztillálva mérik meg a fehérjetartalmat. A homokkal összekeverve, termosztátba helyezve a szárazanyag- és a víztartalmat ellenőrzik, sósavval roncsolva és szerves oldószerrel kioldva pedig a zsírtartalmat mérik meg.

A cukrok és cukoralkoholok mennyiségét elválasztástechnikai eszközzel, folyadékkromatográffal végezték, ennek köszönhetően állapítható meg teljes biztonsággal: a torta valóban hozzáadott cukor nélkül készült.

A „Nagyi kedvence" energiatartalma szeletenként 233,8 kcal, szénhidrát értéke pedig 11,9 g, vagyis a cukorbetegek számára valóban jó választás lehet.

Magyarország Cukormentes Tortája

A „Nagyi kedvence" győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be, ahol az augusztus 20-i programok mellett kihirdették a 2022-es Magyarország Tortáját, amely a „Huncut szilva herceg" nevű édesség lett.

A győztes tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni, mikortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyre, melyet 11. alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület, az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett.

A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszertek iránti növekvő igényre.

Forrás: https://laboratorium.hu/izekre-szedtek-nagyi-kedvencet-a-laboratoriumban.html