A Caussade Semences Hungary 6. születésnapja alkalmából nyereményjátékot hirdetett a gazdálkodók számára. A nyereményjátékon a Caussade /Koszád/ repce hibrid vetőmagokból vásárló termelők indulhattak.

A magyar piacon először megjelenő Caussade repce hibrid a Sirtaki nevet viselte, amely görög táncot jelent – innen származott az ötlet, hogy a kisorsolt három szerencsés gazda jutalma három görög utazás legyen.

A "Sirtakizzunk együtt!" című felhívásra több száz gazdálkodó váltott kupont, akik közül még az elmúlt év végén kisorsolták a szerencsés nyerteseket.

A Caussade magyar csapata termelőbarát megoldásként kibővítette a nyeremények körét, így a kisorsolt utazások értékében a gazdák Caussade vetőmagot is választhattak.

Caussade nyertesek családias hangulatbanA Caussade Sirtaki nyereményjáték nyertesei a díjátadón – fotó: Agroinform.hu

A díjak átadására családias környezetben, már 2017 januárjában került sor – az új gazdálkodási évre szánt tanulságos gondolatok kíséretében.

Caussade nyertes"Évek óta használjuk a Caussade hibrideket, így nagyon jó a kapcsolatunk a területi képviselő Tyukász Ferenccel, aki egyébként termelő kollégánk is civilben. Neki köszönhetjük, hogy elindultunk ezen a Sirtaki nyereményjátékon, mert én magam bevallom, nem hittem korábban a szerencsében.

Amikor meghallottam, hogy miénk lett a második helyezés, nem akartam hallani a fülemnek." – Nyilatkozta az Agroinform.hu riporterének a díjátadón Tóth Ferenc, a kunszentmiklósi Kungabona Kft. ügyvezetője.

"Szárítót üzemeltetünk, így évről-évre halljuk a gazdálkodók véleményét és teljesítményeit a különböző növénykultúrák és fajták, valamint hibridek vonatkozásában.

A tavalyi évben és korábban is alátámasztották a környező gazdák eredményei, hogy a Sirtaki elég jól megverte a versenytársakat a régiónkban."

– tette hozzá Tóth Ferenc.

"2015-ben 10 hektár repceterületet már a Sirtakival vetettünk el próbaképpen – és a Caussade értékesítési politikája ekkor lopta be magát a szívembe. Más nemesítőházak üzletkötőivel szemben, nem a lehető legtöbb vetőmag megvásárlására buzdítottak, hanem azt javasolták, hogy először kisebb területen tegyem próbára a hibridet.

Az érintett 10 hektár Sirtaki repce növényvédelme abban az évben az időjárás viszontagságai miatt egy hetet késett – és ennek ellenére s 4,1 t/h termésátlagot produkáltunk. Így nálunk bizonyított."

Tyukász Ferenc is átvette a szót és megosztotta Bács-Kiskun megyei tapasztalatait a Sirtaki hibrid teljesítményéről. "A Sirtaki látszatra nehezebben indul meg, de az őszi gyökérfejlődésben és télállóságban óriási teljesítménnyel bír.

Rövid idő alatt eléri a gyökérnyak a kritikusként emlegetett egy centiméter átmérőt – és több termelőnél is bizonyította a hibrid, hogy egy regulátoros kezelés elegendő számára, ami szintén előny a gazdálkodó pénztárcájának.

Tavasszal nagy zöldtömeget adó, magas, akár 170 cm-es magasra növő állományt képez. Terméspotenciálját illetően 2015-ben és 2016-ban is hozta az összes nagy versenytárs átlagát, így bizalommal ajánlom azoknak a gazdálkodóknak is, akik eddig még nem próbálták ki.

A Caussade harmadik díját Bencsik Jenő nyerte el, aki feleségével együtt 500 hektár területen gazdálkodik.

Caussade nyertes"Az repce vetésterületünk átlagosan 50 hektárra tehető. Szentkirályon gazdálkodunk, ami aszályérzékeny felső-homokhátsági terület. Az általunk használt hibridek is a természeti adottságoknak megfelelően kerülnek kiválasztásra: homok- és szélverésnek, valamint aszálynak ellenálló hibridekkel dolgozunk.

A területi specialitások és az időjárási viszontagságok miatt az őszi vetésű kultúrákat részesítjük előnyben, így a repcetermesztéssel kapcsolatosan viszonylag gyorsan eljutottunk a Caussade hibridek kipróbálásához.

Az, hogy tavaly sikerült elérnünk a Caussade hibridünkkel 4 tonna feletti termést tábla szinten, ez Szentkirályon rekord értéknek számít. – Ezt úgy ünnepeltük meg, hogy egy CASE IH Magnum traktort vettünk a repce eredmény árából!

– Hab a tortán, hogy még a Caussade Sirtaki nyereményjátékon is nyertünk, pedig ez a hibridválasztás önmagában is főnyeremény volt számunkra!"

A Sirtaki nyereményjáték fődíját Czakó István József nyerte, aki Kiskunfélegyházán termel 200 hektáron, családi gazdálkodóként.

Caussade nyertes

"Öt éve használom a Caussade vetőmagokat, jelen pillanatban 40 hektár repcém van tőlük, ám jövőre már 80 hektárra vetek Caussade repcét.

A legnagyobb érv, ami számomra a Caussade mellett szól az, hogy nagyon kedvező ár-érték aránnyal bír a piaci versenytársaihoz képest.

Maximálisan meg vagyok elégedve a Caussade napraforgó és kukorica vetőmagokkal is, amelyek vetése majd most következik a tavasz beköszöntével.

Visszatérve a repcére, 2016-ban 5 tonnás átlagom volt hektáronként, amivel nagyon meg vagyok elégedve."