A szerencsés szó létjogosultsága épp ebből az egyedi perspektívából adódik, hisz a magyar élelmiszerláncban ezáltal ő nemcsak egy, hanem több láncszemet is alkot a mindennapi munkájával. Több szereplő egy személyben, több szegmensre bír együttes rálátással, ez egyben viszont nagyobb felelősséget is magában hordoz, főképp, ha a minőségről van szó. A karcagi székhelyű AgroPerfekt Kft. irodájában, Kiss Mihály ügyvezetővel beszélgetek.

Traktor és szántóföld

Volt olyan évünk, amikor 17-féle növényünk volt – fotó: Yara Hungária Kft.

Kedves Misi, kezdjük az elején! Mutasd be nekünk a gazdaságodat, hogyan indultál, hogyan indultatok el?

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasókat! 1993/94-ben a kárpótlás során jutottunk földterülethez, mintegy 11 ha-os területet fejlesztettünk fel a jelenlegi 300 ha-ra. Egyéni vállalkozóként kezdtem, majd 2003-ban alapítottuk meg az AgroPerfekt Kft.-t. Akkor még szerteágazó szolgáltatás keretében, sokféle kultúrával foglalkoztunk, gyógynövényekkel kiegészítve. Volt olyan évünk, amikor 17-féle növényünk volt, de be kellett látnunk, hogy – azon túlmenően, hogy szakmailag egy komoly kihívás volt – nem értünk oda mindig, időben. A humán erőforrás hiánya rákényszerített arra, hogy olyan növényeket termesszünk, amelyeket a rendelkezésre álló gépi kapacitás mellett megfelelő minőségben és mennyiségben tudunk termelni. Ezért a gyógynövény-ágazatot leépítettük, és elkezdtünk még intenzívebben vetőmagok előállításával és feldolgozásával foglalkozni. Itt már elég széles a jelenlegi szortimentünk: kalászos, pannon bükköny, olajlen, olajtök és cirok vetőmagot állítunk elő, s a cirok kivételével teljesen a fémzárolásig végig visszük a folyamatot.

szántóföld

Szerves trágyával a költségek egyre magasabbak, a minőség egyre alacsonyabb volt – fotó: Yara Hungária Kft.

– A vetőmagelőállítás pedig egy külön szakma a szakmán belül, szokták mondani…

– Ez így van. Azon növények, amelyek vetőmag céljára készülnek, mind az állomány „felnevelése”, mind a megfelelő kondícióban tartás szempontjából nagy odafigyelést kívánnak. Bizalmi kultúrákról van szó, amelyektől a mindenkori vevőnk komoly terméseredményt és komoly produktivitást vár majd el. Ehhez kerestünk különböző tápanyagellátási megoldásokat, próbálkoztunk több műtrágyagyártó termékeivel. Hosszú éveken, évtizedeken keresztül szerves trágyáztunk is, de rá kellett jönnöm, hogy a minőség egyre inkább kritikán aluli, a költségek pedig egyre magasabbak voltak, s így nem hozta meg az elvárt eredményeket.

– Mikor és hogyan került a Yara a látókörödbe?

– Először próbaképpen, csak kísérleti jelleggel kezdtünk el rendelni a YaraMila alaptrágyákat és a Yara Vita lombtrágyákat, s ezek a termékek néhány év alatt bebizonyították bármelyik kultúrában a létjogosultságukat. 3 évvel ezelőtt eljutottunk arra a szintre, hogy csak és kizárólag a Yara termékeit használjuk. Ebben nagy szerepe volt és van (és kérlek, írd ezt le) neked, mint regionális szaktanácsadónak, aki bármilyen kérdésemre mindig szakmailag megalapozottan válaszolsz. Minden aktuális tápanyaggazdálkodási kérdést együtt megbeszélünk, előzetesen leegyeztetünk, a legtöbbször közös határszemlék során: mit, mikor, mivel, mennyit és hogyan. S ez a közös munka a terméseredményeinken egyértelműen látszik.

Yara Universal Bio

Minőségi csomagolás, könnyű kezelhetőség – fotó: Yara Hungária Kft.

Említetted, hogy intenzív és komoly odafigyelést igénylő kultúrákról van szó. Tegyük még azt is hozzá: ezeket az eredményeket öntözés nélkül kell elérned.

– Igen. Maga a talajművelés nem mondható szokványosnak, hisz forgatás nélküli technológiát használunk, nagyon ritkán vesszük elő az ekénket, és azt is csak muszájból. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy kellő időben, jó minőségben elvégzett szántásnak nincs létjogosultsága, de hosszú éveken keresztül, öntözés nélkül így látom a növényeim számára leginkább biztosítottnak a víz megőrzését.

– Az eddig betakarított kultúrák tekintetében milyen eredményekről tudsz beszámolni az idei szezonban?

A zöldborsóval kezdődött, amely gyönyörű állományt mutatott, de rajtunk kívül álló okokból nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A betakarítás kulcsfontosságú időzítése napokat csúszott, az extrém, 40 fok közeli hetekben nagyon felgyorsult az érés, a termeltető pedig nem ért oda időben.

Kiss Mihály

Kiss Mihály – fotó: Yara Hungária Kft.

A pannon bükköny az aratás előtt 1 nappal 50%-os jégkárt szenvedett, ennek ellenére - a jégveréssel érintett, biztosító által megtérített mennyiséggel együtt - közel 20 mázsás hektáronkénti termést sikerült elérnünk, az olajlennél úgyszintén. A kalászosoknál teljes fenológiában rendelkezésre álltak a létfontosságú mezo- és mikroelemek, a vetőmag árpa 10 tonna feletti, a vetőmagbúza 7 tonna feletti üzemi átlaggal zárt. Épp tegnap érkezett meg a minőségi bizonyítvány: 95%-os csírázási százalékot produkált a július 7-én fémzárolt árpánk, 99,6%-os tisztaság mellett.

A napraforgó és kukorica is szép képet mutat, nagyon bíztató a növények jelenlegi látványa. A napraforgóban két alkalommal, 8 levélben, majd csillagbimbóban 3 liter Brassitrel Pro+1 liter Universal Bio-t használtunk lombtrágyaként. A második kezelés után már nagyon látványos volt, hogy a napraforgólevél alapzöld színe intenzíven sötét, szinte feketés-zölddé változott, olyan szinten „felturbózta” ez a tankkeverék a fotoszintézist, és a növény életfolyamatait. Annyira eltalálta valaki, aki beletette ezeket a komponenseket, mind mennyiségben, mind arányban, hogy ez a növénynek már szemmel láthatóan is a hasznára válik. Picit talán közérthetően fogalmazok, de a tányérokról annyit szeretnék mondani, hogy nem úgy néznek ki, mint egy palacsinta-sütő, hanem mint egy bukósisak. A tányérok közepe sem léha, hanem megtermékenyült magvakkal van teli.

Napraforgó

A kétszeri permetezés átlendítette a növényt a stresszen, a hosszantartó, esőmentes perióduson – fotó: Yara Hungária Kft.

– Valamennyi kultúrád közül viszont kedvenced az olajtök. Mióta foglalkozol a termesztésével?

– 23. éve lesz az idén. 50 ha vetésünk van, amelyből 6 ha hibridtök-előállítás. Érdekes, hideg és száraz tavaszunk volt. Szintén YaraVita Universal Bio és Brassitrel Pro kettősére volt felépítve a lombon keresztüli táplálás. Ez a mezo/mikroelem-kombináció és a kétszeri permetezés átlendítette a növényt a stresszen, a hosszantartó, esőmentes perióduson. Biztató a kép, a kabakot megtörve látszik, hogy a kötések jól sikerültek, s most július végén, egészséges állományaink vannak.

– Melyek számodra azok az érvek, amelyeket egy gazdálkodói körben beszélgetve felsorakoztatnál a Yara mellett?

Egy nagy „problémát” szoktam hangoztatni a gazdák közt a Yarával kapcsolatosan, hogy a Gramitrel-nél a 10 literes kanna több mint 16 kg…Viccet félretéve, a Gramitrel már „alapként” szerepel a kalászos technológiában és a cirokvetőmagelőállításban is ott van a Zintrac-al egymenetben. A Mila alaptrágyák szép, homogén szemcsékkel rendelkeznek, könnyű pontosan szórni, a méretbeli különbségek minimálisak, nem porol. A betartott gyártási fegyelem, gyártási technológia abszolút érződik a felhasználás során. Talajvizsgálati eredményekre is alapozva a Mila 8-24-24-es és 16-27-7-es összetételt használom, a növényeken látszik a bennük lévő tápelemtartalom feltáródása, hasznosulása. Folyamatosan eteti a növényt. Lehet persze spórolni a vetéssel vagy a sorközműveléssel egymenetben történő kijuttatással, de én a teljes felületen történő felhasználást jobb megoldásnak tartom, és ezt is alkalmazom, hisz a növények gyökérrendszere a teljes teret behálózza a talajban. Az olajtök alá a Cropcare alaptrágyákat használom. Ha most felvágunk egy kabakot, azt látjuk, hogy az tele van ép, egészséges magvakkal, s ez annak is következménye, hogy a növény számára a megfelelő alap tápanyagellátás biztosított.

szántóföld és férfi

Minden főbb növénycsoportra megvan a rászabott összetétel és beltartalom – fotó: Yara Hungária Kft.

– A YaraVita termékcsaládot illetően - a már említett fajsúly kérdés mellett - melyek a legfőbb tapasztalataid a felhasználás során?

Nagyon jó minőségű a csomagolás, a kannák, a fül kialakítása, könnyű velük dolgozni, a kinyitás sem okoz problémát. S ez, hogy növényspecifikusan vannak kialakítva, vagyis, hogy minden főbb növénycsoportra megvan a rászabott összetétel és beltartalom, szintén egy nagyon jó érv, amely megkönnyíti a munkát, az együtt gondolkodást.

– Aki Téged ismer, az tudja, hogy a jót mindig szeretnéd még jobbá tenni a mindennapi munkád során. Melyek azok a főbb irányvonalak, így öntözés nélkül, akár talajművelés, akár tápanyaggazdálkodás terén, melyek mentén ezt a hatékonyságnövelést sikerül elérned?

– Ez nagy kérdés, de jogos is. Úgy érzem, hogy ez a földi élet egyre inkább ki van élezve a klímaváltozásra, s annak következményeire. A kérdés az, hogyan tudjuk ezt orvosolni. Úgy, hogy megszüntetjük a klímaváltozás kiváltó okait, vagy megpróbálunk vele élni. Én szerintem mindkettőt kellene, mert ha csak így folytatjuk tovább, hogy majd alkalmazkodunk, azt nem lehet. A növény sem bír már bizonyos életfeltételeket (hosszantartó szárazság, extra erős UV sugárzás) lekezelni. Nálunk létkérdés az, hogy a talajainkat hogyan műveljük. Hogyan bánunk a talajjal és a meglévő vízkészlettel.

tökféle

A talaj tisztelete mellett a tápanyag-utánpótlás minősége és annak időzítése is kulcsfontosságú – fotó: Yara Hungária Kft.

Hisz láthatjuk, hogy ha esik esik, ha nem esik, nem esik. Ezeket a „nem esik időszakokat” kell olyan szinten kezelnünk, hogy áthidaljunk a következő esőig, ami nem tudjuk, hogy 2 hét múlva érkezik meg, vagy 1 hónap, vagy 2 hónap múlva. Itt jön elő az, hogy a talaj egy élő környezet. Gyárfás József már nagyon régen leírta a lényeget: ne gyúrjunk és ne rögösítsünk. Ez mindennek az alapja. Olyan szintű és nagyságú géppark áll ma már rendelkezésre a gazdatársadalom egy jelentős részénél, amellyel már igenis lehet minőségi munkát végezni. Még ha legtöbbször kevés idő áll is rendelkezésre az optimális munkához (legyen szó magágykészítés, vetés, növényápolás, betakarítás időzítéséről), de ez a technológiai fegyelem betartásával véleményem szerint kivitelezhető.

A talaj tisztelete mellett a tápanyag-utánpótlás minősége és annak időzítése egyaránt kulcsfontosságú. Próbáltunk többféle fajta tápanyagot, mielőtt rátaláltunk a Yarára. Nyilván vannak sokkal olcsóbb termékek a piacon, de nem mindegy, hogy a befektetett 1 forint az 50 fillért hoz vissza, vagy 2 forintot. Mi relatíve kis területen gazdálkodunk, és én úgy gondolom, hogy nekünk nem megy olyan jól, hogy ne vegyünk jót. A növényeink egyértelműen visszaigazolják számunkra, hogy jó úton járunk, ezt kell használni és nem mást.

Olajtök betakarítása

Olajtök berakarítása – fotó: Yara Hungária Kft.

– Jobb végszót magam sem találhattam volna a beszélgetésünk lezárásához. Köszönöm, köszönjük szépen! Nem is mondhatok többet ehhez, mint azt, hogy: folytatjuk!

Szabari Szabolcs
Yara Hungária Kft.
06-30-964-9513