A Kínai Tudományos Akadémia Harbin-i Állategészségügyi Intézetének kutatói sikerrel dolgoztak ki egy úgynevezett „élő” oltóanyagot az afrikai sertéspestis ellen – írja az agrarheute.com.

Az oltóanyag hatalmas előrelépést jelente az ASP elleni küzdelemben – fotó: Pixabay

A kínaiak állítása és a laboratóriumi kísérletek tanúsága szerint az új oltóanyag – amelyet vírus legyengítésével és hét génszegmensének eltávolításával állítottak elő – képes a betegség hatékony megfékezésére. Ez a felfedezés egy hatalmas előrelépést jelenthet a rendkívül veszélyes és Kínában, valamint világszerte óriási károkat okozó járvány megelőzésében és leküzdésében.

Az Amerikai Sertéstanács azonban – amely maga is kidolgozott egy új, 100 százalékos hatékonysággal alkalmazható vakcinát – kétkedéssel fogadta a kínai bejelentést, amely szerintük főleg a helyi sertéstartók megnyugtatására szolgál. A kínai kormány ugyanis, a hatóságokkal együtt, erős nyomást gyakorol a kutatókra, és sürgeti egy hatékony vakcina kidolgozását, legfőképpen pedig egy ilyen sikerről szóló tudósítás megjelentetését.

David Pyburn, az amerikai Tanács főállatorvosa kijelentette, hogy a kínai vakcina nem lehet hatékony a vírus valamennyi törzse ellen. Szerinte a kínai kutatások legfontosabb eredménye az volt, hogy a vírust sertés csontvelőben sikerült kitenyészteni. A szóban forgó amerikai kutatásokról az American Society for Microbiology ez év január 23-án adott tájékoztatást.

A kínai és az amerikai tudósok vitáját végül is a vakcina gyakorlati alkalmazhatósága dönti majd el.