Bács-Kiskun, Békés és Csongárd-Csanád megye után Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban is madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A hatósági szakemberek megkezdték a kitörések felszámolását. Az országos főállatorvos határozatban rendelte el a baromfik kötelező zártan tartását Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén.

Baromfi nevelés

7 megyében kötelező a baromfik zártan tartása – Fotó: pxfuel.com

Egy nyíradonyi (Hajdú-Bihar megye) pecsenyekacsa, valamint egy pátrohai (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) tenyésztyúk állományban is megemelkedett elhullást tapasztaltak, utóbbiban a takarmányfogyasztás is csökkent.

A Nébih laboratóriuma ma délelőtt mindkét állomány esetében igazolta a magas patogenitású madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. A szakemberek a szükséges intézkedéseket megtették.

A két újabb kitörésnél 14 500 pecsenyekacsa és csaknem 19 500 tenyésztyúk leölése vált elkerülhetetlenné.

A vonuló vadmadarak miatt a járványkockázat továbbra is kiemelten magas. Az állományok védelme és a terjedés megakadályozása érdekében az országos főállatorvos elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását a madárinfluenza behurcolásának veszélye miatt magas kockázatúként azonosított megyék teljes területén: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

A 4/2021. számú országos főállatorvosi határozat értelmében a zárt épületben tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. A határozat elérhető a Nébih honlapján.

Zártan tartás

A járvány terjedésének megakadályozásában az állattartók felelős magatartása kulcsfontosságú – Fotó: pxfuel.com

Változatlanul érvényben maradnak a járványvédelmi zártság fokozását elősegítő egyéb rendelkezések is, amelyekkel a fertőzés behurcolása, valamint az állományok közötti terjedése akadályozható meg.

Ezeknek megfelelően a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni az állatokat. Az almozásra használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.

A járvány terjedésének megakadályozásában az állattartók felelős magatartása kulcsfontosságú. Azok, akik nem tartják be maradéktalanul a járványvédelmi előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén kizárják magukat az állami kártalanításból.