Időpont: 2017. szeptember 20-24.
Helyszín: Hungexpo és Kincsem Park

A kétévente csaknem százezer látogatót vonzó kiállításon ezúttal is a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra és a családi gazdaságokra épülő magyar mezőgazdaság értékeit és eredményeit, kézműves élelmiszereit ismerhetik meg a látogatók, de lesznek állatbemutatók és mezőgazdasági gépkiállítás is.

omék

A vásár történetében először szakmai napot is tartanak a szervezők. A szakmai napról bővebb információt itt talál. A 78. OMÉK számos más újdonságot is tartogat: a termelők kistájak szerint vonulnak majd fel, ezáltal a látogatók megismerhetik az adott tájak (Őrség, Nyírség, Szigetköz stb.) jellemző termékeit, ízeit. A rendezvényen nem csak hazánk, de a Kárpát-medence gasztronómiai kínálatát is felfedezhetik a látogatók.

Az OMÉK a szakma és a nagyközönség minden rétegét meg kívánja szólítani, de 2017-ben még nagyobb hangsúllyal célozza meg a főiskolás és egyetemista korosztályt. A programok során hallgatói konferenciáknak és kerekasztal beszélgetéseknek is helyet biztosítanak majd.

Ezen kívül a már megszokott módon a nagyközönséget igazi kulturális kavalkád, koncertek, interaktív programok várják majd, de lesz gyermeksziget és Civil tér is, ahol az alapítványok, szakmai szervezetek munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Színvonalas szakmai programok az OMÉK-on

A Földművelésügyi Minisztérium (FM), az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) az alábbi, tartalmas szakmai programokat ajánlja olvasóink figyelmébe.

A programokon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.omek2017.hu „Jelentkezés konferenciákra” menüpontján keresztül lehet, a befűzhető link a következő: http://www.omek2017.hu/szakmai-programok/

Szervező Időpont Cím Részletes program Rövid leírás
FM-AKI-FAO Szeptember 20. (szerda) 09:00-12:30 Az együttműködések szerepe az ágazati kutatásban

A programhoz kattintson ide.

A rendezvény a BIOEAST kezdeményezés elmúlt két évben elért eredményeit, a közép-kelet-európai térség ágazati kutatási és innovációs együttműködésének kihívásait és lehetőségeit járja körül. A konferencia nyelve angol, a plenáris szakaszban tolmácsolás biztosított.
AKI-FAO Szeptember 21.(csütörtök) 09:00-13:00 Mennyire fenntartható a reggelid? Ismeretterjesztő program a 13-16 éves korosztály számára, néhány alapvető élelmiszer történetéről, jól ismert hozzávalók előállításáról, valamint az előállítás hosszabb távú fenntarthatóságáról. A szervezők három egyórás turnusra osztják be az előzetesen jelentkező 7-10. évfolyamos osztályokat, a férőhelyek száma limitált! A programról bővebb információ kérhető a konferencia@aki.gov.hu címen.
NAK-FM Szeptember 21.(csütörtök) 09:00-13:00 Biomassza alapú gazdaság építése, kutatás és innováció által vezérelten
A programhoz kattintson ide. Az egyre szélesebb körben a jövő gazdaságának tartott biomassza alapú gazdaság lehetőségeit járja körül. Egyrészt külföldi meghívott előadók osztják meg tapasztalataikat, hogy miért fontos és hogyan történhet a gazdaság ezen új irány szerinti fejlesztése, egy nemzeti szintű stratégia alkotása. Másrészt hazai szereplők mutatják be sikeres példákon keresztül, hogy kutatásra és innovációra alapozott együttműködések keretében, hogyan kezdték meg a gyakorlatban a biomassza alapú gazdaság építését.
FM

Szeptember 21.(csütörtök)
14:00-18:00

Innovatív jó gyakorlatok az agráriumban - Együttműködésben, közös munkával, sikeresebben! A programhoz kattintson ide. Innovációs együttműködésre jó példák kerülnek bemutatásra: négy külföldi EIP AGRI Operatív Csoport projektjei és a WiNetwork Tematikus Hálózat eredményei.
NAK Szeptember 22. (péntek) 09:00-12:30 Együttműködés - Szövetkezés szerepe a magyar agráriumban A programhoz kattintson ide. A termelők közötti együttműködések erősítése érdekében tájékoztató konferenciát szervezünk az érdeklődők számára az együttműködési lehetőségekről és a már megalakult együttműködésekkel kapcsolatban. Főbb blokkok: zöldség-gyümölcs, állattenyésztés-tej, szociális szövetkezetek.

Az OMÉK folyamatosan frissülő információi és a kiállítói jelentkezési lapok a honlapról (www.omek2017.hu) tölthetőek le.