„Fejér megyében, Agárdon és körülbelül 40 kilométeres körzetében 3000 hektáron szaktanácsolok szántóföldi kultúrákban. A fő növények a kukorica, napraforgó, őszi káposztarepce és őszi búza. Az idei évben a 600 hektár búza csaknem felét – már nem először – a Nufarm Mystic Pro 500 nevű gombaölő készítményével kezeltük. Az évjáratnak köszönhetően a búzákat egy kezeléssel meg lehetett védeni. Ennek időpontja a kalászhányás végi, illetve a virágzás eleji fenofázis volt.

A választás azért a Nufarm gombaölő szerére esett, mert a benne lévő tebukonazolt a prokloráz kiegészíti, és a literenkénti 500 gramm hatóanyag szavatolja a jó és tartós védelmet a fuzárium ellen. A kezeléssel a Mystic Pro 500-at az engedélyokiratban leírt felső, 1,25 l/hektár dózissal juttattuk ki. Védekezésünk eredményeként nem volt toxinos búzánk 2019-ben. A termékben lévő hatóanyag ismert és kedvelt a maga szegmensében, amihez a Mystic Pro 500 esetében kapcsolódik egy igen jó ár-érték arány is. Ez lényeges kérdés a gazdálkodás során, ezért bátran ajánlom mindenkinek.”
Klemencsics András szaktanácsadó, Agárd

búza

„Az Agrokemol Kft. Békés megyében, Mezőkovácsházán folytatja tevékenységét, ami mezőgazdasági szolgáltatásból, növényvédelmi szaktanácsadásból és növényvédőszer-kereskedelemből áll. 2018-ban körülbelül 900 hektárnyi területen több Nufarm-termék felhasználásával oldottuk meg kalászosaink növényvédelmét. A Nuance SuperB előnye többek között, hogy a kalászosok teljes gyomspektrumát irtja, beleértve a nehezen kezelhető Cirsium- és Galium-fajokat is, továbbá a tenyészidőszakban rugalmasan használható korai, de akár megkésett gyomirtásra is.

Fontos szempont, hogy nincs semmiféle perzisztencia a követő kultúrákra nézve. Ez nálunk a repce miatt különösen fontos. A csomagban található Mystic Pro 500 használatával egyúttal a levél- és kalászvédelmet is biztonságosan megoldottuk. A csomag kedvező hektárköltsége mellett az sem elhanyagolható, hogy a szaktanácsadási területünkről csak pozitív visszajelzések érkeztek, így jövőre még nagyobb területen számítunk rá.”
Gyüre András, Agrokemol Kft., Mezőkovácsháza

„Tömörkény vonzáskörzetében termelek, 250 hektáron. A gazdaságomat az elmúlt 18 évben alakítottam ki, főleg bérelt területeken, amelyek zöme nagyon gyenge adottságú, ezt tükrözik szerényebb terméseredményeim is. Emiatt mindent ár-érték arányban közelítek meg. A Nuance SuperB csomag, melyet a Nufarm Hungária Kft. forgalmaz, azért tetszett meg, mert az eddig használt konkurens gyomirtó szernél magasabb mennyiségű hatóanyagot tartalmaz, és megoldást jelent az összes, táblán található kétszikű gyom ellen, illetve az árvakelésű napraforgót is szépen irtja. A csomagban található fluroxipir hatóanyag pedig kiváló hatékonyságú a ragadós galajjal szemben.

Tapasztalatom szerint gombaölő és rovarölő szerekkel gond nélkül keverhető, nagyon rugalmasan kijuttatható kora tavasztól a zászlós levél állapotig, és fitotoxicitás soha nem volt észlelhető a kijuttatások során. A Nuance SuperB csomagot javaslom minden olyan termelőnek, aki nem küzd egyszikűek okozta problémával, és széles hatásspektrumú kalászosgyomirtót szeretne vásárolni, baráti áron.”
Szombathelyi Péter gazdálkodó, Tömörkény

Ahogy tavaly, úgy 2020-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező gabonatermesztéshez. Számoljon velünk!

Gaál Orsolya
Field Marketing Specialist
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu

nufarm