A legfrissebb körkérdés témája a rendképzés. Előző cikkeinkben szó volt a kaszálás és a bálázás gépeiről, most erről a szálastakarmány-betakarításban szintén meghatározó munkafolyamatról kérdeztünk szakértőket, akik a következő kérdésekre válaszoltak:

1. Milyen hatással van a szálastakarmány minőségére a jól megválasztott rendképző?

2. Milyen szempontok szerint vásároljunk rendképzőt, mit tanácsol a gazdálkodóknak? (Fontos lehet az is, hogy milyen traktorral, fűkaszával és bálázógéppel dolgozunk, milyen területet művelünk vagy milyen távolságra van a földterület a gazdaságunktól.)

A következő cégek képviselői válaszolták meg kérdéseinket: Agrowolf Kft, Kverneland Group, Szakadáth-Gépker Kft.

Wolf Miklós, tulajdonos, Agrowolf Kft.

Milyen hatással van a szálastakarmány minőségére a jól megválasztott rendképző?
A betakarítás során egyértelműen a rendképzés az a művelet, ami a legjobban meghatározza a takarmány tisztaságát, ennek következtében a minőségét. A terménybe kerülő fizikai szennyeződések (kő, föld, trágya) a baktériumok elszaporodása révén könnyen okozzák a takarmány romlását, de emellett gyorsítják a bálázó elhasználódását, és okozhatják sérülését is.

Az ELHO több évtizede fejlesztett és gyártott forgókosaras (fésűs) rendszere az egyik legjobb megoldást nyújtja az extra minőségű takarmány biztosításához. A hidromotorral forgatott kosarak nem húzzák a terményt a talajon, hanem folyamatos feldobó mozgatással „lebegtetve” terelik a középvonal felé. Ennek a megoldásnak köszönhetően a termény mentes marad a szennyező anyagoktól, amelyek a minőségét ronthatnák.

A kosarak forgatási sebessége fokozatmentesen állítható, így minden fajtájú és állagú termény rendkívül kíméletes kezelésére alkalmas. A gépek jól formázott, jól szellőző rendet képeznek, melyben a szennyező baktériumok mennyisége töredékére csökken.

ELHO

A rendképzés az a művelet, ami a leginkább meghatározza a takarmány tisztaságát – fotó: Agrowolf Kft.

Milyen szempontok szerint vásároljunk rendképzőt, mit tanácsol a gazdálkodóknak?
Elsődleges szempontok lehetnek természetesen a kaszált rend szélessége, és a rendképzésre használt erőgép teljesítménye. Minőségi takarmány-előállításához olyan rendszert válasszunk, amely a lehető legkevesebb szennyeződéssel dolgozik.

Az ELHO különféle méretű rendképzői egyaránt jól használhatók kis-, közepes- és nagy gazdaságokban, ahol fontos a nagy területteljesítmény, a lehető legtisztább takarmány előállítása mellett. A gépek meghajtási igénye mindössze 25-35 liter olaj/perc, ezért kisebb teljesítményű (60-80 LE) traktorokkal is megbízhatóan használhatók. A vontatott gépek munkaszélessége akár menet közben is fokozatmentesen állítható a termény mennyiségének vagy a kaszált rend szélességének függvényében, emiatt különösen alkalmasak lehetnek a rendképzést bérmunkában végzőknek.

rendképző

Az ELHO gépek meghajtási igénye mindössze 25-35 liter olaj/perc – fotó: Agrowolf Kft.

A rendkívül egyszerű konstrukciók, egyszerű kezelést, minimális szervizigényt, és megbízható működést biztosítanak. A gépek alacsony súlypontja miatt, szállításuk emelkedős-lejtős területeken is biztonságosan végezhető.

Magyarországon leginkább az ELHO V-Twin 600 típusa vált használttá, amely frontfüggesztésre (vagy homlokrakodóra) csatlakoztatva és bálázógéppel kombinálva, kiemelkedő takarmányhigiénia mellett is rendkívül hatékonnyá és gazdaságossá teszi a betakarítást. Opciós vonórúddal hátsó 3-pontra is csatlakoztatható.

Pintácsi László, termékfelelős, Kverneland Group

Milyen hatással van a szálastakarmány minőségére a jól megválasztott rendképző?
A rendképzők kiválasztásánál alapvető kitételnek számít, hogy a lekaszált takarmányt minél jobb minőségben tudjuk megőrizni. Így fontos szempont, hogy az elkészített rend szellős legyen, az optimális száradás érdekében. Ezért fontos, hogy a képzett rend szélessége állítható legyen, igazodva az összegyűjtött termény mennyiségéhez.

A második feltétel a rendképző méretének helyes megválasztása, hiszen ha a rendképző mérete nem egész számú többszöröse a kaszának, akkor a továbbított termény többször is át lesz mozgatva a villák által, ami fokozza a levél veszteséget.

ANdex

Fontos, hogy a képzett rend szélessége állítható legyen, igazodva az összegyűjtött termény mennyiségéhez – fotó: Kverneland

Szintén nagyon fontos szempont a rendképző gépek talajkövető képessége, amit a különböző kialakítású, többkerékkel ellátott futóművek biztosítanak, mint például: Vicon Quattro és tandem kialakítás. Függesztett gép esetén érdemes támasztó kereket alkalmazni a harmadik ponthoz a fentiekben említett okoknál fogva. Ezekkel az opciós tételekkel csökkenthető a terménybe jutó por/föld mennyisége, ami negatív irányban hat a termény minőségére. Vontatott gépeknél szintén hasznos tételnek számít a féloldali rotorkiemelés, ami által elkerülhető a már elkészített rendek további bolygatása.

Milyen szempontok szerint vásároljunk rendképzőt, mit tanácsol a gazdálkodóknak?
A rendképzők kiválasztása egyszerű dolognak tűnik, de ha jobban belegondolunk, lehetnek buktatói. Alapesetben használhatjuk a jól bevált ökölszabályt, mely szerint a rendképző szélessége a használt kasza kétszerese. Abban az esetben, ha a lekaszált rendeket előbb szétterítjük, a rendképző választása történhet a gazdasági méret és a rendelkezésre álló traktor teljesítménye alapján. Ilyen esetben az ár lehet kérdéses, mert az opciók széles választéka és az elektronizáltság (GEORAKE) igencsak meg tudja növelni a beszerzendő gép vételárát.

rendképző

A rendképző szélessége a használt kasza kétszerese legyen – fotó: Kverneland

Fontos kérdés még az, hogy milyen szélességben és milyen méretű rendeket szeretnénk képezni. Az oldal rendképző gépek esetén nagy szélességből tudunk rendet képezni (12-14 m), míg a középre rendező gépek segítségével jól variálható a rend szélessége és geometriája.

Fontos szempont lehet még a géppel történő vonulás. Ha nem kell sokat vonulni a géppel, akkor a rotorok alatt található kerekeket használhatjuk a gép vonulása közben is (Andex 714T EVO - kedvező ár), míg ha sokat kell közúton és földúton közlekedni, akkor érdemesebb saját transzportkerekekkel ellátott kivitelt választani (Andex 774).

Dr. Szakadáth Péter, ügyvezető, Szakadáth-Gépker Kft.

Milyen hatással van a szálastakarmány minőségére a jól megválasztott rendképző?
A rendképző is, mint a szálastakarmánybetakarítási munkafolyamat láncszeme, nagyban befolyásolja a takarmány minőségét. Fontos szétválasztani a rend képzésének 2 fő eszközét, a rotoros rendképzőket és a csillagkerekes rendsodrókat.

A gyakorlatban sokszor vegyesen használják a rendképző és rendsodró kifejezéseket géptípustól függetlenül, pedig a két géptípus teljesen különböző.

A rotoros rendképzők egy vagy több rotorból álló eszközök, melyekből fogtartó karok állnak ki, végükön rendképző fogakkal, melyek seprő mozgással képeznek rendet. Előnyük, hogy jobban kiverik a port a terményből, így jobb takarmányminőség érhető el. A csillagkerekes rendsodrók hurkaszerűen sodrással készítenek rendet, takarmányminőségben alulmaradnak a rotoros rendképzővel szemben, viszont mostohább, egyenetlenebb talajokon működés szempontjából megbízhatóbbak, és az áruk is kedvezőbb.

rendképző

Rotoros rendképzőkkel jobb minőségű takarmány érhető el, mint a csilllagkerekes típusokkal – fotó: Szakadáth-Gépker Kft.

Milyen szempontok szerint vásároljunk rendképzőt, mit tanácsol a gazdálkodóknak? 
Mindenekelőtt a birtok nagysága és szerkezete valamint a földrajzi fekvése a legfontosabb tényező. Kisebb gazdaság esetén egy 4-4,5 méter munkaszélességű egyrotoros rendképzővel is ésszerű időn belül tudjuk elvégezni a munkafolyamatot, azonban nagyobb gazdaságokál megfigyelhető, hogy az egyre nagyobb munkaszélességet részesítik előnyben a munkafolyamat gyorsabb befejezése érdekében.

Lassan alapkövetelmény, hogy a gép tudjon 1 vagy 2 rendet is képezni, attól függően, hogy kevesebb vagy több terményből tudunk összehozni adott időszakban egy rendet. Ha olyan területen gazdálkodunk, ahol rendszerint kevesebb a csapadék, a többrotoros kivitelek közül az oldalrendképző a kedvezőbb választás, mely által a rend mellé visszafordulva dupla munkaszélességgel tudunk képezni egy rendet.

Konglside

Rendképző-választásnál a birtok nagysága, szerkezete és a földrajzi fekvése a legfontosabb tényező – fotó: Szakadáth-Gépker Kft.

A munka minőségét befolyásolja, ha a rotorfelfüggesztés nem tudja lekövetni az egyenetlen terepviszonyokat, így a termény egy része a földön marad. A rotorfelfüggesztésre vásárláskor ezért mindenképpen figyelni kell. A rotorház öntött vasból legyen a tartósság érdekében. Mindezeknek a feltételeknek maradéktalanul eleget tesz a Magyarországon már bizonyított Kongskilde R+1410S kétrotoros oldalrendképző, mely 6,35 m munkaszélességgel 1 vagy 2 rendet is tud képezni.

Körkérdéssel minden héten kétszer jelentkezünk újabb aktuális témákkal. Figyeld az Agroinform híreit!

Amennyiben rendképzőt vennél vagy a szálastakarmány-betakarítás egyéb gépei közül vásárolnál, nézz körül az Agroinform.hu Piacterén, ahol több száz használt és új gép között válogathatsz.