Ebből az alkalomból számos látványos eseménnyel várják partnereiket az év során. Az ünnepségsorozat első állomása az idei AgrárgépShow, melyen megosztották az ünnep örömét a Hungexpo F pavilonjába látogató vendégeikkel.

KITE Zrt 50 éves

A KITE Zrt. idén ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját – fotó: KITE Zrt.

Professzionális támogatást nyújtanak az adatalapú vízpótláshoz

Számos újdonsággal is készültek, amelyek közül is a legkiemelkedőbb az Innovációs Központjuk legújabb fejlesztése, az öntözési szaktanácsadás felülete, mely professzionális támogatást nyújt az adatalapú vízpótláshoz. Ennek megismerésére is lehetőségük volt a látogatóknak gépcsodáik és szolgáltatásaik bemutatkozása mellett.

Az idei évben is megtöltötték az F pavilont az AgrárgépShow-n. A 3000 m2-es kiállító téren több mint húsz új és hat old timer gép került bemutatásra, mindemellett összes értékesítési területük bemutatkozott. Precíziós Gazdálkodási Rendszerük pedig egy külön körstandot kapott a standban, ahol a már ismert applikációk mellett a Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóságuk mutatkozott meg, akik a 2020-ban elindított PGR szolgáltatási oldalát végzik a termelők felé.

A Precíziós Gazdálkodási Rendszerük egy külön körstandot kapott a standban, ahol a már ismert applikációk mellett a Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóságuk mutatkozott meg – fotó: KITE Zrt.


A legszebb standnak járó kitüntetést is kiérdemelték a nagy standok kategóriájában

A kiállított termékek közül kettőt érdemesnek talált az AgromashEXPO-AgrárgépShow zsűrije a kitűntetésre.  A JCB Fastrac ICON traktor, valamint a francia Pellenc cég Optimum szüretelő kombájnjainak digitális megoldásai érdemelték ki a Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjat.

Pellenc cég Optimum szüretelő kombájnjainak digitális megoldása

Kitüntetést kapott a Pellenc cég Optimum szüretelő kombájnjainak digitális megoldása – fotó: KITE Zrt.

Idén a legszebb standnak járó kitüntetést is a KITE érdemelte ki a nagy standok kategóriájában. Sőt a befektetett munka elismeréseként a Magyar Marketing Szövetség Kiállítói Fődíját is átvehették a pénteki napon.

A kiállítási terület a fenntarthatóság jegyében épült fel idén, igyekeztek a legtöbb terméküket és szolgáltatásukat bemutatni, melyek a jövő generációit is szolgálják a magyar mezőgazdaságon belül. Az idei évben ugyancsak felsorakoztak a jövőbe mutató növényápolási lehetőségek is.