Idén is megrendezésre került az Agro-Békés Kft. már hagyományos Nyílt Napja, ahol immáron 10. alkalommal mutatta be a társaság a teljes termékpalettáját. A békéscsabai repülőtéren közel 500 látogató volt kíváncsi a rendezvényre.

Agro-Békés Nyílt Napfotók: Agroinform.hu

Grósz László és Grósz Gábor köszöntőjét követően négy állomáson haladhattak végig a résztvevők, ahol különböző technológiákat ismerhettek meg szimulátorok és termékmenedzserek segítségével.

Precíziós gazdálkodás

Nagy hangsúlyt kapott a rendezvényen és a cég életében is a precíziós technológia, hiszen az év második felében indul az Agro-Békés Kft. saját RTK rendszere. A témához kapcsolódó állomáson az elérhető gyári technológiákat, kormányzási rendszereket, sorvezetőket ismerhették meg az érdeklődők, – tudásukat pedig a GPS szimulátoron is kipróbálhatták.

A fokozatmentes váltók előnyei

Hugyecz Gábor, az Agro-Békés Kft. vezető szerviztechnikusa mutatta be szimulátor segítségével a fokozatmentes váltók lelkét, azok kezelési praktikáit, a fordulatszámmal kapcsolatos tudnivalókat, és a helyes üzemeltetés során elérhető megtakarítást – és teljesítménynövekedést. 100 lóerő felett a CASE IH minden gépében elérhető a technológia, amely nem csupán kedvező teljesítményt és üzemanyagfogyasztást, de főleg a közúti szállításban kamatoztatható komfortos vezetési élményt jelent a kezelőknek.

Bednar, Kverneland, McHale

Pribelszki Péter ügyvezető mutatta be az Agro-Békés Kft. munkagép kínálatát. Újdonságként debütált a Kverneland iXdrive önjáró permetezője. Széles választékot tekinthettek meg a látogatók a Bednar munkagépeiből, McHale bálázókból és bálacsomagolókból, valamint egyéb Kverneland, AgroGép, Kühne és Optigép munkagépekből is.

CASE IH Quadtrac tesztek a kifutópályán:

"A nagyteljesítményű traktor, amely úgy bánik a talajokkal, akár a hímes tojással"

A Nyílt Nap délutánján szántóföldi bemutatók és gyakorlati demók következtek.Case IH Optum

A gazdálkodók nagy érdeklődéssel követték az új CASE IH Optum munkáját, amely ezúttal először dolgozott a termelők előtt Magyarországon!

A délután – és a figyelem – középpontjában mégis a monumentális CASE IH Quadtrac állt.

A CASE IH zászlóshajója a maga 25 tonnájával és gumihevederes járószerkezetével első látásra nem tűnhet barátságosnak egy tojás számára. QuadtrackAz Agro-Békés Kft. munkatársai kacsatojást ástak el a földben kb. 10-15 cm mélyen, amin a Quadtrac keresztül hajtott, ezzel szemléltetve, hogy a hatalmas felületnek és a gumihevederes járószerkezetnek köszönhetően a talajtömörödés csupán minimális mértékű. – A tojás természetesen épségben előkerült.