Ahogy az élet minden területén, úgy az AGROmashEXPO Termékfejlesztési díjáért pályázóknak is több kihívással kellett szembenézniük és komoly döntéseket kellett meghozniuk az elmúlt időszakban. Első lépcsőben voltak a bizakodók, akik már az első kiírásra pályázatot nyújtottak be, 2020. október közepén, míg mások kivártak és bíztak a márciusi kiállítás megrendezésében.

Ők a módosított időponthoz igazított pályázat újra megnyitott lehetőségével éltek, majd, amikor eldőlt, hogy ez is csak álom marad és Virtuális kiállítás lesz, az ehhez kapcsolódó pályázással, újabb válaszút elé kerültek. Többeket ez a kihívás hozott lázba és ekkor aktivizálták magukat. A változtatások kényszere sajnos kevesebb beadott pályázatot eredményezett.

Voltak olyanok, akik kérték a 2022. évi megmérettetésig az anyaguk átvitelét és megőrzését, de olyanok is, akik a célegyenesből fordultak vissza. Mindezért olyan döntés született, hogy a VIRTUÁLIS AGROmashEXPO Termék versenyében, most csak Hazai és Nemzetközi díjra lehet pályázni, külön kategóriákra nem. Mivel a Nemzetközi díjra csak egy pályázat érkezett, itt nem hirdettek nyertest. A Hazai Nagy- és Különdíjra két indulót választott ki a Zsűri, még pedig:

Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat az: Axiál Kft.– mAXI-MAP elnevezésű, egy interneten keresztül, éves előfizetés formájában elérhető szoftver szolgáltatása nyerte, mely a precíziós-helyspecifikus gazdálkodás gyakorlati megvalósítását támogatja.

Térképező modulja a precíziós gazdálkodási adatok gyors, egyszerű térképezését teszi lehetővé, és képet ad a táblák heterogenitásáról, valamint lehetőséget ad különböző térképek hatékony vizuális összehasonlítására. Ide a GPS monitorokból érkező adatok mellett a precíziós gazdálkodáshoz egyéb adatok – zónatérképek, talajlabor adatok – is feltölthetőek.

A Tervező modul helyspecifikus műtrágyázási tervek készítését és menedzselését teszi lehetővé, minden eddiginél gyorsabban és egyszerűbben. Egy varázsló felületen végig haladva pillanatok alatt elkészíthetőek a helyspecifikus műtrágyázási tervek, melyek a legáltalánosabban használt formátumokba exportálhatóak.A harmadik, Monitoring modul műholdas távérzékelésből származó folyamatosan frissülő információkat szolgáltat az időjárásról, a talajról és a növényzetről.

A Hazai Termékfejlesztési Különdíjat pedig a: DryerDoctor Kft. – Komplex DryerDoctor szolgáltatás a szemestermény-szárítás teljes technológiai folyamatára című pályázata kapta.

A korábbi években az RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. szárítási folyamat optimalizálási csomagja már sikert aratott, azonban a szolgáltatás bővítése és a cégforma megváltoztatása egyaránt szükségszerűvé vált. Az elsőt a vevői igények hívták életre, míg a cégforma változtatást a fiatalítás, a generációváltásra való felkészülés indokolta. A tulajdonosok ugyanazok, sőt a cél sem változott. Célunk, hogy partnereink a következő évtizedekben is a legjobb döntésként értékeljék a közös munkát a DryerDoctor Kft. fiatal szakembereivel és saját hasznukra fordíthassák a cégben felhalmozott speciális tudást – mondta Speiser Ferenc a DryerDoctor Kft. ügyvezető igazgatója.

A mérési adatok értékelése során rengeteg kiaknázható tartalékot találtak (a kép illusztráció).

A szárítózóna jellemzőinek digitális feltérképezése jelenti a kiindulópontot, azaz a diagnosztikai területet. A „gyógyítás” pedig az eközben felderített, eltéréseket okozó tényezők műszaki elhárítása, a DryerDoctor szolgáltatás keretében zajlik. Az újdonság, hogy a közelmúltban bevezetett komplex DryerDoctor szolgáltatásban a szárítási folyamat optimalizálása mellett, a teljes technológiára kiterjesztettük a folyamatot.

A mérési adatok értékelése során rengeteg kiaknázható tartalékot találtunk, ami a partnerek kiadásainak jelentős csökkenéséhez, vagy az üzem teljesítményének növekedéséhez járulhat hozzá. Gyakran találkozunk egymáshoz teljesítményben nem illeszkedő, energiapazarló, az összteljesítményre vonatkoztatva fékező hatású kiszolgáló gépekkel, ami a szárítóüzem hatékonyságát nagymértékben rontja. Mivel az elmúlt évek során a vízelvonási folyamat sikeres optimalizálásával a partnereink bizalmát elnyertük, az elért sikerek láttán logikus lépésnek tűnt részükről, hogy a teljes technológia diagnosztizálását és a precíziós, vagyis adatalapú illesztését is kérték.

A szárítási folyamat és a technológia teljes egészét komplexen vizsgálva, ezt a magas energiaigényű folyamatot optimalizálva érhetjük el a legjobb eredményt, a fenntarthatóság támogatásában.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Indexkép: AXIÁL Kft.