A Valkon Kft. már régóta figyeli az automata kormányzási rendszereket, a Valtra kínálatában is van gyári szerelésű, viszont kifejezetten olyan megoldást kerestek, amivel a magyar gazdáknak egy olcsóbb, könnyebben elérhető kormányzási rendszert tudnának kínálni. Így találtak rá az FJ Dynamics termékére. Rendeltek belőle, kipróbálták és jónak tűnt, ezért idén tavasszal belefogtak a forgalmazásába – árulta el portálunknak a Valkon Kft. erőgép-kereskedelmi vezetője.

Jócsák Attila azt is elmondta, a neves gyártók specializálódott automata kormányzási rendszerei már régóta jelen vannak a piacon, de épp emiatt a specifikáció miatt elég drágák. Ugyanis egy adott traktorra kell legyártani az eszközöket, de az FJ Dynamics terméke esetében nincs erről szó. A kínai gyártó minél nagyobb darabszámban akar gyártani, ezért univerzálissá tették a megoldást és a tömeggyártásnak köszönhetően az ára igen kedvező. Van még pár gyártó, aki hasonló rendszereket kínál, de a Valkon Kft. az FJ Dynamics megoldásánál látja, hogy meg fogja állni a helyét a piacon.

FJ Dynamics könnyen beszerelhető elektromos kormánya – fotó: VALKON 2007. Kft.

Egy nagyon egyszerű rendszerről van szó, bármelyik traktorgyártó bármelyik erőgépébe beszerelhető – mondta Jócsák Attila. Az elgondolás az, hogy a gazdáknak kiküldik a komplett készletet és azt ők saját maguk fel is tudják szerelni a traktorra, ezzel megspórolva a beszerelési költségeket. Ehhez videóanyagok és magyar nyelvű beszerelési és telepítési útmutató áll a rendelkezésükre. A szoftver is lefordításra került, így már az első készletek is magyar nyelvű menüvel lesznek átadva a tulajdonosoknak.

Magyar nyelvű beszerelési és telepítési útmutató áll rendelkezésre – fotó: VALKON 2007. Kft.

A digitális világban a fiatalok már fogékonyak arra, hogy kiegészítő alkatrészeket, készleteket vásároljanak a gépeikhez és saját maguk szereljék be azokat. Innen jött az ötlet, hogy a Valkon Kft. is belevág egy ilyen olcsó, könnyen beszerelhető rendszer értékesítésébe. A beszerelés és a kalibrálás körülbelül 1 napot vesz igénybe, de ha szükséges, a cég ebben is segít. Jócsák Attila azonban elmondta, hogy nem kell senkinek megijedni, minden faluban van legalább egy olyan ügyes szerelő, aki fel tudja telepíteni a rendszert.

FJ Dynamics giroszkópos vezérlő egység – fotó: VALKON 2007. Kft.

Öt egységből áll a készlet, ezeket kell beszerelni, és összekötni a dobozban található kábelekkel:

  • Antenna készlet, amit a traktor tetejére kell felszerelni.
  • Giroszkópos szenzor, amit a mellső hídra kell csavarozni
  • Monitor, amit a fülkében a monitortartóra kell rögzíteni
  • Giroszkópos vezérlő egység, amit a fülke belsejében egy vízszintes részhez kell felcsavarozni
  • Elektromosan mozgatott kormánykerék, amit  az eredeti kormánykerék helyére, a traktor kormányrúdjára kell felszerelni

A készlet RTK nélkül nem működik – fotó: VALKON 2007. Kft.

Az antenna készlethez tartozik egy univerzális tartókonzol, amit bármely traktorhoz hozzá lehet illeszteni. Ezen van kettő GNSS antenna, amiből az egyik az erőgép jelenlegi helyzetét figyeli, a másik pedig a haladási irányát. Ezen felül jár még hozzá kettő másik antenna, attól függően, hogy milyen RTK rendszerre szeretnénk felcsatlakozni. Az egyik a 4G-s mobilinternet antenna, a másik a fix bázisállomások esetén használatos rádió antenna.

Ha ezeket mind felszereltük a traktorra, elvezettük a kábeleket, a megfelelő csatlakozókat összekapcsoltuk, a rendszer használatra kész.

FJ Dynamics giroszkópos mellső híd szenzor – fotó: VALKON 2007. Kft.

Jelenleg az AB egyenesen történő kormányzás nagyon pontosan működik, azonban az ívelt nyomvonalon történő nyomvonal használat funkció fejlesztés alatt van, illetve az ISOBUS-os munkagépek vezérlését sem tudja jelenleg  elvégezni a rendszer. Ezeket a funkciókat nagy erőkkel fejleszti a gyártó, a későbbiekben lehetőség lesz a táblahatárok felvitelére, vagy akár a szakaszvezérlést és a dózisalapú kijuttatást is tudni fogja a rendszer. Az automatikusan felajánlott frissítéseket majd ingyenesen tölthetik le a gazdák.

Ha további kérdésed lenne, vagy kipróbálnád működés közben a rendszert, érdeklődj a Valkon Kft. területileg illetékes értékesítő kollégáinál!