A német CLAAS mezőgépgyár tanulmányozza az alkatrészek 3D nyomtatóval történő tervezésének és gyártásának lehetőségét. Szakértők szerint a digitális makett alapján történő előállítás nem helyettesítheti a hagyományos gyártást, de jelentősen javíthatja, illetve egyszerűsítheti a szervizszolgáltatások hatékonyságát, és lehetővé teszi az alkatrészek gyors, néhány órán belül megoldható pótlását a régebbi (már nem gyártott), illetve ritkán igényelt modellek esetében, amely utóbbiakból nem érdemes raktárkészletet fenntartani.

A 3D alapú nyomtatás – az eredetivel való teljes azonosság és hasznos terhelhetőség biztosítása mellett – jelentős anyagtakarékosságot is lehetővé tesz. Nagy előnyt és egyszerűsítést jelent, hogy a számítógépes dizájnnal (CAD) működő 3D nyomtatásnál nincs szükség a munkaigényes és költséges présformákra, amelyekből minden egyes módosítás esetén újakat kell készíteni.

claas

A 3D-nyomtatás jó megoldás lehet a régebbi (már nem gyártott) vagy a ritkán igényelt modellek esetében

Az első kísérleti darabok egyértelműen mutatják, hogy a 3D nyomtatóval gyártott alkatrészek 100 százalékig megegyeznek az eredetivel, sőt a súlyuk mintegy 6 százalékkal könnyebb. A CLAAS tesztlaboratóriumában több fajta alkatrész előállításával kísérleteznek, amelyeknél különböző fémek műanyag ötvözetekkel történő helyettesítését is kipróbálják. Ezek a kísérletek ötleteket adnak a gépkonstrukciók és a gyártási folyamat észszerű módosítására is. A 3D nyomtatás tulajdonképpen a digitalizáció gyakorlati alkalmazását jelenti.

A teljes cikk itt található.