A Tész-Ész szakmai napok mindig kézzel fogható tanácsokat és hozam- illetve nyereség fokozó információkat nyújtanak a kertészeknek. Így volt ez a legutóbbi rendezvényen is Újfehértón, ahol kiderült, hogy nem mindegy hogyan öntözünk, hiszen a kilocsolt víz ablakon kidobott pénz is lehet.

Tész-Ész Nonprofit Kft. Alma Szakmai Napján és Gépbemutatóján kiemelt szakértőként vett részt a Netafim vállalat.

A Netafim globális piacvezetője a mikrocsepegtetéses öntözéstechnológiának – így a vállalat előadója elsőkézből osztott meg hasznos információkat a növények víz- és tápanyagszükségleteiről, az öntözés alapjairól – egy új öntözőberendezés telepítésének lehetséges buktatóiról, valamint a világ leghatékonyabb, ugyanakkor legtakarékosabb öntözőberendezéseiről.

A Netafim 1965 óta áll a gazdálkodók szolgálatában világszerte. Piacvezető technológiáikkal a termelők jelentős energia-, víz- és vegyszer-megtakarítást érhetnek el úgy, hogy mindeközben a környezetet is kímélik. A jövő a Netafim precíziós és okos megoldásaival annyit jelent a gazdálkodók számára, hogy jóval kevesebb anyagi ráfordítás mellett sokkal magasabb profitot érhetnek el.

A mikrocsepegtetéses öntözés – szemben más technológiákkal – pontosan vezérelhető, ugyanakkor a lehető legkevesebb vízfelhasználással a növény számára azonnal felvehető helyre juttatja a vizet és a tápanyagokat. A beruházás megtérülése gyors és a mikrocsepegtetéses technológia alkalmazásának kezdetétől máris látványos javulás észlelhető a növénykultúra állapotában, valamint a terméshozamokban.

A Netafim technológia további fontos előnye, hogy a beruházás után a vállalat szakemberei nem hagyják magára a gazdálkodót. Komoly tudással rendelkező tanácsadókkal segítik a technológiát személyre szabni és az adott körülmények között a maximális hozamok eléréséhez adnak kézzel fogható megoldásokat.

A Tész Ész Alma Nap másik fontos napirendi pontjaként szóba került a fajtaválasztás jelentősége és az elavult, piacképtelen almások korszerűsítése is. A termelőknek nem elegendő végrehajtani a kultúrák fiatalítását – hiszen egy-egy új fajta telepítése előtt meg kell ismerni annak a genetikáját és azt is, hogy az adott klimatikus- és talajviszonyok között ki lehet-e szolgálni a növény igényeit a versenyképes termelés eléréséhez. Nem szabad "bedőlni" egy távoli országban jól teljesítő fajta sikereinek, mielőtt azt kipróbálnánk hazai körülmények között.

Az egyik legérdekesebb előadás az aktuális növénybetegségek tüneteiről és kezelési módszereiről szólt. A hangsúly természetesen ezúttal is a megelőzésen volt – ám az időjárási anomáliák ezt megnehezítik és a permetezési munkacsúcsokat is lerövidítik.

Erre a problémára a Szegána Kft. gyakorlati gépbemutatója és az általuk képviselt korszerű permetezéstechnika mutatott megoldási alternatívákat.

A szakmai napok vége a kertészek számára egyben a munkát is jelenti, amelyet már el is lehet kezdeni a legfrissebb tudás és az új tapasztalatok beépítésével.

Azok számára, akik nem tudtak részt venni a szakmai napokon, vagy szívesen áttekintenék újra az elhangzott információkat, rendelkezésre áll a Kertész Portál, amelyen keresztül videókhoz és más aktuális szakmai anyagokhoz is hozzájuthatnak a gazdálkodók.