Az idei év aszályos időjárása országszerte komoly kihívás elé állította a gazdálkodókat. Így történt ez Boldván is, ahol bejártuk a festői szépségű domboldalak búza- és repcetábláit. A kedvezőtlen időjárás ellenére találtunk ígéretes búzákat- és szép repcét is! A termésbiztonság érdekében alkalmazott Natur Agro technológiáról pedig a területek gazdáját kérdeztük.

Molnár Csaba, boldvai családi gazdálkodó 250 hektáron termel és a főbb szántóföldi növénykultúrákkal foglalkozik a borsodi dombos, köves, kedvezőtlenebb adottságú talajokon.

"A Natur Agro termékeit öt éve használjuk a területeinken. Kezdetben csak a Natur MICRO talajoltó koncentrátumot alkalmaztuk, majd mára a lombtrágyákat és a levélanalízis eredményei alapján meghatározott adalékanyagokat is kijuttatjuk a növénykultúráinkban.

Mára a technológiánk szerves részévé váltak a Natur Agro készítmények, és el sem tudnám nélkülük képzelni a termesztést.

Az első kedvező hatások a talajművelésben és a talajszerkezetben jelentkeztek.

Egy nagy problémával küzdöttünk, méghozzá a drótférgességgel, amely ellen korábban több módszert is kipróbáltam, de sosem sikerült megszabadulnom tőlük. Azonban a Natur MICRO talajoltó koncentrátum használatától számított két éven belül teljes mértékben eltűntek a drótférgek!

A Natur PLASMA élő algás biostimulátor és a Natur ACTIVE komplex lombtrágya alkalmazása óta valóban sokkal zöldebbek, vitálisabbak és ellenállóbbak a növényeim! Gyakran járok a határban, és örömmel tölt el, amikor azt látom, hogy az én táblám szebb, egészségesebb képet mutat, mint más gazdálkodók kezeletlen állományai.

Tavaly megvásároltuk a Natur Jet kijuttató készüléket, amelyet a traktor orrára szerelve front tartályként használunk. A Natur Agro termékeket egy menetben ki tudjuk juttatni más készítményekkel is – vagy akár azonnal a talajba tudjuk dolgozni, amikor a talajoltó koncentrátumot juttatjuk ki. Két munkaművelet összekapcsolásával időt és energiát is megtakarítunk, ezért nagyon praktikusnak tartom ezt a gépet.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a Natur termékek kiürült tartályait a vállalat díjmentesen elszállítja és a következő vásárlás számlájából levonja a göngyöleg árát. Könnyebbség a gazdálkodónak, hogy nem kell a kiürült tartályokat tárolni a telephelyen és környezettudatos rendszernek tartom, hogy a kiürült flakonokat kvázi visszavásárolja a cég.

A Natur Agro területi képviselőjével sokat járjuk a határt a teljes gazdálkodási év során – biztonságot nyújt számomra a levélanalízis szolgáltatás és az erre alapozott tápanyag-kijuttatás is!"

A boldvai terepszemle alkalmával az Agroinform stábja két táblát látogatott meg május derekán, a tavaszi nagy aszály idején.

A búza 2 liter Natur Plasma élő algás biostimulátort kapott áprilisban, valamint levélanalízis alapján 1 liter cink és 1 liter kén Natur Mono adalékanyag került kijuttatásra.

A repce fejlődését 2 liter Natur Plasma biostimulátorral segített a gazda – valamint 1 liter Foszfor és 1 liter bór Natur Mono adalék kiegészítést is kapott a kultúra.

"A tavaszi csapadékhiány a fő gondunk – az aszály okozta stressz kiheverésében és a növények fejlődésének támogatásában nagy segítségünkre van a Natur Plasma biostimulátor. Évről évre beigazolódik a hatása, ezért a jövőben még nagyobb területen fogom használni a Natur készítményeket!"

– hangsúlyozta Molnár Csaba.

A Natur Agro Hungária idén ünnepli fennállásának 18. évfordulóját.

A születésnap alkalmából minden gazdálkodó, aki legalább 50 hektáros területre megvásárolja a Natur Agro Hungária Kft. által kínált csomagok egyikét – értékes STIHL gépek közül választhat!

Az akcióval kapcsolatos részletekről a Natur Agro weboldalán tájékozódhat.

STIHL fűnyíró