Nálunk – más európai országokhoz képest – a levélzöldségek (fejes saláta, jégsaláta, endíviasaláta, spenót, sóska stb.) iránti kereslet meglehetősen szerény. Csúcsidőszaknak számít a kora tavasz, húsvét környéke, még kisebb csúcsnak mondható a késő ősz, de télen és főleg nyáron nincs kereslet a levélzöldségfélék iránt.
A fejes salátát többnyire mint előnövényt hajtatják, kevés az olyan kertészetek száma, ahol a fóliák alatt több szakaszban is egymást követően salátát ültetnének. A termesztést a nagyobb termelési értéket képviselő főnövényhez igazítják, a magasabb hőlépcsőre méretezett fóliákban vagy üvegházakban (20-30 ∆ t °C) a saláta hajtatása kevésbé kifizetődő.
A salátatermesztés egyik meghatározó tényezője a fajta, melyet a termesztési időszaknak megfelelően kell megválasztani. Bizonyos fajták (hajtatók) a nagy meleg és a hosszú nappalok hatására magszárat képeznek, míg a nyári fajták télen nem fejesednek. Ezért a hajtatási időszak szerint az alábbi felosztást tesszük: őszi, téli és tavaszi hajtatási, illetve nyári szabadföldi fajták.
A hajtatási fajtákkal szemben meghatározó követelmény, hogy gyenge megvilágításban is kemény fejet képezzenek. A fogyasztók inkább a világosabb (szőke), vékony levelű fajtákat kedvelik, míg a kereskedők a vastagabb levelű fajtákat helyezik előtérbe, amelyek előnye, hogy egy-két napig minőségveszteség nélkül pulton tarthatók és jobban szállíthatók.
Fejnagyság tekintetében nemcsak ősszel, de a tél végi-tavaszi időszakban is az egyre nagyobb fejeket keresi a piac (250-400 g között).
Fontos követelmény a hazai piacon a fej zártsága és tömöttsége – bár az ilyen fajták érzékenyebbek az élettani betegségekre. (Külföldön zárt fejű, de kevésbé szoros átfedésű fajtákat termesztenek.) Azok a fajták, melyek alapja jól záródik, a botrítiszes, szklerotíniás betegségeknek is jobban ellenállnak.
Fontos követelmény a hazai piacon a fej zártsága és tömöttsége – fotó: Pixabay
A széles alap az ún. ládatöltő fajták sajátossága, amely fajtákat mind a kereskedők, mind a termelők igen kedvelik. A felálló levelűek – mivel fonáki oldaluk nem vagy kevésbé érintkezik a talajjal – kevésbé fertőződnek a gombás betegségtől.
A nemesítés sokat lépett előre, az utóbbi években a piacra kerülő fajták legtöbbje jelentős peronoszpórarezisztenciával rendelkezik, és többsége ellenálló a salátamozaik-vírussal szemben. Megjelentek a termesztésben a saláta-gyökértetű- és levéltetű-ellenálló fajták is, ezzel jelentősen megkönnyítve a vegyszeres növényvédelmet.
A belső levélszélbarnulás elkerülése érdekében – ami tipikusan a téli-tavaszi hajtatás betegsége – nyitottabb fejű fajtákat nemesítenek.
A fejes saláta szedésének egy időben kell történnie, ellenkező esetben a szedések alkalmával a növényeket letapossuk. Ennek pedig egyik feltétele az egyöntetű, azonos fejlettségű palánták ültetése, amit úgy érhetünk el, ha felszedéskor a palántákat fejlettségük alapján gondosan átválogatjuk, és a gyengébbeket külön ültetjük.
A jó palánta a fajta színétől függően középzöld, levelei 6-8 cm hosszúak, egészségesek, a fehér színű gyökerek a tápkockát dúsan átszövik.
Tavaszi, fűtés nélküli hajtatáshoz (hideg fóliába) a salátát március elején ültetjük ki. A hazai termesztési gyakorlatban jól bevált növényszám a 20-25 db/m2. A nagyobb fejet képező fajtákat 22,5x22,5 vagy 25x30 cm-re, a kisebb termést fejlesztőket 20x20 cm-re ültetjük. A sűrűbb ültetés következtében kisebb fejeket terem a saláta, és csökken a koraisága is, ugyanakkor egy határon túl a nagyobb térállásban a jövedelmezőség romlik. Az állománysűrűség kiválasztásánál figyelembe kell venni a fejek minőségével szemben támasztott piaci követelményeket.
Az ültetés alkalmával a következőkre ügyeljünk:
• A tápkocka nedves legyen;
• Az ültetőágy legyen beöntözve;
• Azonos mélységre kerüljenek a palánták;
• A tápkockák egészen sekélyen, legfeljebb félig kerüljenek a talajba;
• Az ültetést követően, a talaj nedvességtartalmától függetlenül, a kirakott palántákat 4-5 mm-es vízadaggal öntözzük be.
Mint más hajtatott zöldségfélénél, a fejes salátánál is a termesztés sikerének kulcsa a klimatikus tényezők összhangjának megteremtése. A hőmérsékletet mindig a növények magasságában mérjük. Az optimálisnál alacsonyabb hőmérsékleten lelassul a növekedés, elhúzódik a tenyészidő, később lehet a főnövényt kiültetni, súlyosabb esetben egyes fajtákon a levél fonáki részén kismértékű lilás elszíneződést is megfigyelhetünk. Magasabb hőmérsékleten nagyobb levelek, lazább fejek képződnek, romlik a minőség.
A fényviszonyoktól – az évszaktól – függően az alábbiak szerint szabályozzuk a hajtató létesítmény léghőmérsékletét (0C-ban):
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A nagyon magas páratartalom kedvez a gombás és baktériumos betegségek terjedésének, rontja a tápanyagok felvehetőségét, mindenekelőtt a kalciumnak mint legnehezebben transzspirálódó tápelemnek a növénybe jutását.
Főleg télen, amikor a külső magas páratartalom miatt különösen nehéz a páratartalom szabályozása, akkor fordulnak elő azok az élettani betegségek, amelyek a magas páratartalomra és a kevés fényre vezethetők vissza. Ilyen fejlődési rendellenesség a belső vagy lágy levélszélbarnulás és az üvegesedés, amelyek gyógyítása csak a páratartalom csökkentésével valósítható meg.
A fejes saláta számára a 70% körüli relatív páratartalom mondható ideálisnak. Tavasszal, miután a külső hőmérséklet megemelkedett, a hirtelen páratartalom-csökkenés okozhat élettani zavart (pl. napos, szeles időben erősen kiszellőztetjük a fóliát). A külső levelek széle beszárad és megbarnul, amit külső vagy száraz levélszélbarnulásnak nevezünk. Könnyebb ellene védekezni, mint a lágy vagy belső barnulás ellen, elég, ha rendszeresen párásítjuk a termesztőberendezést vagy kevesebbet szellőztetünk.
A levegő szén-dioxid-koncentrációja jelentős mértékben befolyásolja a fejek növekedését. Szellőztetés hiányában a fóliasátorban az oxigén felgyülemlik, a szén-dioxid elfogy, aminek következtében az asszimiláció előbb lelassul, majd fokozatosan leáll. Az elfogyott szén-dioxidot pótolhatjuk a levegő cseréjével – szellőztetés – és mesterséges úton, iparilag előállított szén-dioxid bevezetésével. Ennek leghatékonyabb időszaka a fejképzés, de már a kiültetést követő első héttől is igen kedvezően reagál a növény a szén-dioxid-tartalom növelésére.
A szén-dioxid-trágyázás sikere alapvetően a fényviszonyoktól függ. Napos időben a megnövelt CO2 hatására az asszimiláció nagymértékben felgyorsul, a tenyészidő végén akár napi 10-20 grammot is képes a növény gyarapodni.
Gyomosodásra hajlamos talajon legfeljebb csak az első két hétben nyílik lehetőség a terület gyomlálására és átkapálására, később, miután a levelek szétterülnek, az ilyen jellegű munkák csak nagy taposási kár mellett végezhetők el. Ezért helyesebben jár el az, aki rendszeres műveléssel gyommentesen tartja a talaját, és így nem kényszerül kapálásra.
Fejnagyság tekintetében nemcsak ősszel, de a tél végi-tavaszi időszakban is az egyre nagyobb fejeket keresi a piac – fotó: Pixabay
Az öntözést legjobb a reggeli és déli órákban végezni, amikor a növények gyorsabban felszáradnak, ezáltal kisebb a gombás és baktériumos betegségek fellépésének a veszélye. A sekélyebb gyökeresedés miatt vízpótlásra a 10-20 mm-es adagok elegendőek, azonban az ilyen formában adott víz mellett áprilistól szükséges a napjában 1-3 alkalommal végzett 1-2 mm-es adagú párásító öntözés is.
A talaj tápanyagtartalmától függően egy, esetleg két alkalommal szükségessé válhat a fejtrágyázás. Erre akkor van különösen nagy szükség, ha ültetés előtt a talaj nagyon alacsony tápanyag-ellátottsága miatt a szükséges műtrágyaadagot (nitrogén és kálium) teljes egészében nem tudtuk kijuttatni. Fejtrágyaként alkalmanként 5 gramm/m2-nél több nitrogént és 10 gramm/m2 káliumnál (K2O) több hatóanyagnak megfelelő műtrágyát ne adjunk a perzselés veszélye miatt. Ilyen célra könnyen oldódó, gyorsan hasznosítható, magnéziumot és vasat is tartalmazó komplex műtrágyát célszerű választani.
Betakarítását akkor kezdjük el, amikor a fejek keménysége kézzel jól kitapintható. Vannak országok, ahol nem kívánalom a kifejlett, kemény fej, de nálunk a piac ezt igényli. A kifejlett termések szedésével tavasszal nem lehet sokat várni, mert a hosszú nappalok hatására gyorsan megindul a magszárképződés.
A téli, kora tavaszi időszakban már kisebb fejátlagsúlynál megkezdhető a szedés (250-300 gramm), késő tavasszal a nagyobb fejeket igényli a piac (350 gramm). Vágáskor a fejet az egyik kezünkkel kismértékben megdöntjük, a másikkal a talaj (tápkocka) felett kb. 1 cm magasan elvágjuk úgy, hogy az alsó sárga, gyakran sérült, beteg és piszkos levelek a földön maradjanak. Amennyiben ezt követően is maradtak még eltávolítani való levelek, úgy azt egy újabb mozdulattal levágjuk. Túl sekély vágásnál nagy a veszteség.
A levágott és lepucolt fejeket azonnal torzsával felfelé műanyag ládába rakjuk, a legfelső sort gyenge vízsugárral lemossuk, aminek kettős célja van. A víz a maradék földet eltávolítja az alsó levelekről, és lemossa a vágási felületen megjelenő tejnedvet, ami az oxigén hatására gyorsan megfeketedik, és kellemetlen, öreg, piszkos termés benyomását kelti.
