Mióta forgalmaztok Güttler, Müthing, illetve Moreni gépeket?

A két cégnek az együttműködése már több mint 20 éves. Güttler hengerekkel kezdődött ez a történet, és később egészült ki a Müthing és Moreni márkákkal. Ennek a jó pár évnek néhány elismerését is magunkénak tudhatjuk. Több aranycsillagot és az egyik év legjobb Moreni értékesítője díját is. Ezekre igazán nagyon büszkék vagyunk. Igyekszünk ezt a jó tendenciát tartani. Az elmúlt és az idei év kihívásokkal állított szembe, de hát kit nem?

gépértékesítés

A cég vezetősége az Aranycsillag díjjal – fotó: Alfa-Gép Kft.

Milyen szempontok alapján döntöttetek ezeknek a gépeknek a forgalmazása mellett?

Elsőkörben a hengerekkel indult el ez a kapcsolat. Azt lehet mondani, hogy a piacon egy elég komoly innováció volt ebben a hengerben és ez biztosított egy alapot arra, hogy ezen újdonságot bemutatva a piacon nagyobb darabszámos értékesítés legyen megvalósítható. Párosult mellé természetesen a minőségi kategória. Évek alatt sokat bizonyítottak ezek a gépek. Egyik gép adta el a másikat.

A Müthing és a Moreni gépek esetében is a minőség hozta azt az előnyt az értékesítésben a konkurens márkákkal szemben. A robusztusságuk és élettartamuk kiemelkedően jó.

Ügyfeleitek mi alapján választják a Güttler, Müthing vagy Moreni gépeket?

Szerintem az előző válaszom egy kicsit illik ide is. Az egyik gép eladja a másikat. A munkaminőség és a minőség bizonyított. Az egyik gazda látja a másik munkáját. A referencia egy nagyon nagy előny az értékesítésben a Güttler gépeknél.

A gépek ára a piacon viszonylag magas. Amit a Güttler henger használhatóságban tud, amiatt sokan kifizetik ezt a magasabb árat érte. Azt a sok funkciót, amit egy ilyen gép el tud látni, azt más, konkurens gép nem tudja megfelelő hatékonysággal kezelni.

Moreni gépek

Az év legjobb Moreni értékesítője díjat is elnyertük – fotó: Alfa-Gép Kft.

Melyik gépekből, géptípusokból adjátok el a legtöbbet? Melyek a legnépszerűbb gépek, akár mind a három márkából?

Hosszú évek alatt természetesen a legtöbbet eladott gép a standard hengerek 4,8-as és 640-es méret és ezek felszereltség változatai. Az összes évben közel azonos arányban tudtuk ezt a két típust eladni.

Az újdonságként megjelenő Güttler SuperMaxx szántóföldi kultivátor az elmúlt évek tényleg kiemelkedő gépe lett. Bizonyítja ezt az idei év is, több SuperMaxx szántóföldi kultivátort adtunk el, mint hengert.

Güttler Supermaxx kultivátor

A minőségi Güttler gépek magukat adják el – fotó: Alfa-Gép Kft.

A Müthing márkából az L/S 250 rézsűzúzó lett a legnagyobb számban értékesítve. Ez annak tudható be, hogy minősége, szerkezeti erőssége szinte egyedülálló a piacon. Senki más nem kínál ilyen robosztus, biztonsági védelemmel ellátottrézsűzúzót. és ez mindenképpen nagy előny.

Müthing rézsűzúzó

A Müthing rézsűzúzójának minősége, szerkezeti erőssége szinte egyedülálló a piacon – fotó: Alfa-Gép Kft.

Moreni forgóboronákban mi a standard méretekben gondolkodunk. Az Alfa-Gép kertészeti vonalához jobban illeszkedő, 1.5-től 3 méteres méretig értékesítjük a legtöbb ilyen eszközt. Felszereltségben a mindenképp hasznos és munkaminőségében előnyt teremtő háromkéses kiviteleket preferálják a gazdák.

Hogyan alakult a tavalyi évetek ebben a kritikus időszakban? Hogyan változhat majd ez az idei évben? A tavaszig tartó pandémiás időszaknak milyen hatása van vagy volt rátok nézve, az értékesítéseitekre?

Azt nem mondhatjuk, hogy nem volt hatása, de egetverő nem volt szerencsére.
Ahogy említettük a gépek egymást adják el, tehát ha ez eddig jól működött, akkor ezt nem befolyásolta a pandémia. Nagy kiállításon nem tudtunk prezentálni, csak a tavalyi saját szervezésű szántóföldi bemutatón volt lehetőség, hogy az emberek lássanak több márkát is. Ezt tudta kicsit befolyásolni ez a helyzet, de azt a bemutatót is kihasználva szerencsére kimozdítottuk a gazdálkodókat egy kicsit.

Ez az egész szülte az euró-árfolyam elszabadulását. Az mennyire érintett titeket?

Gazdaság befolyásoló hatása révén nem csak bennünket, hanem mindenkit érintett, de nagy szerencse, hogy nem állt meg a mezőgazdaság. Az érdeklődők jöttek, sok ügymenetet lehet telefonon vagy e-mailben lekezelni és a gépkiadás csak egy apró része az ügyletnek. Ha valaki teljesen elhatárolta magát, hogy semmilyen jelenlétet nem kívánt, akkor egy fuvarszervezéssel meg lehetett ezt is oldani.

Csak reméljük, hogy idei évben még jobban kiegyenesedik a történet. Bízunk abban, hogy az előre vetített 4. hullám a szeptember 15-re tervezett GÉPSHOW bemutatónkat nem befolyásolja. Ezen bemutató alkalmával tervezzük újfent a GÜTTLER gépeknek a bemutatását.

Azt elmondhatjuk, hogy az eddigi forgalmunk az jó, ezt az ütemet mindenképp szeretnénk az évvégéig fenntartani. Természetesen a „szinten tartást” csak kitartó munkával lehet elérni.

Güttler

Büszkék vagyunk rá, hogy számos elismerést kaptunk – fotó: Alfa-Gép Kft.

Tavaly Arany Samurai díjat kaptatok. Ez elsősorban minek volt köszönhető?

Természetesen az ügyfeleknek volt köszönhető.
Nem volt újdonság a piacon a forgóborona a mezőgazdaságban, de ezt a technológiát nem sokan használták eddig.

Nyugaton már használt technológiát, az itthon már ismert Güttler márkanévhez kapcsolódóan illetve a gépre rászerelt Güttler elmunkáló hengernek köszönhetően piacra dobni csak jó indulás lehetett. Hozta is az elvárt teljesítményt és ebből adódóan az eredményeket a gépek eladása.

Legyünk bizakodóak és mondjuk ki, hogy a jelen pályázati lehetőségekre nagyon számítunk. Érdeklődők vannak, de a vevő akkor vevő, mikor a gép már le van szállítva és használatban van.

Eddig nem igazán lehetett rendezvényeket szervezni, de most Ti is készültök egy nagyobb saját rendezvénnyel. Erről egy keveset tudtok beszélni?

A dátum, amit megcéloztunk, az szeptember 15. Ez egy szántóföldi gépbemutató lesz, ahol az eddig ismert márkák mellett a nem rég bevezetett új márkáink is fókuszba kerülnek. Álló és mozgó gépbemutatót is tervezünk erre a rendezvényre. A helyszín Békéscsabán, a Csorvási úton lesz.

Természetesen az Güttler márkanévhez is kötődik a bemutatónk. A SuperMaxx szántóföldi kultivátort szeretnénk bemutatni, illetve a Müthingek közül a rézsűzúzót.

A jövőre nézve milyen terveitek vannak?

Jelen helyzetben, mint minden cégnél a stabil talpon maradás a legfontosabb cél. Ha sikerül e mellett a piacon nem csak szinten tartani magunkat, hanem még növeljük is az eladásainkat, akkor az mindenképp nagyon nagy dicséretet érdemel a munkatársaink irányába, akik most is kitartóan végzik munkájukat.

Továbbra is igyekszünk maximálisan kiszolgálni a vevőinket. Mindig érkezik valamilyen egyedi igény, akár egy nagyobb gépre vagy egy egyedi műszaki megoldásra. Úgy gondoljuk, hogy ezek az egyedi műszaki megoldások mindig előre viszik a fejlődést így különös figyelmet érdemelnek. Ezekre mindig is nyitottak voltunk és szerencsére ezekben mindig partnerre találtunk a Güttler-ben is. Ezt az irányvonalat és a gyors probléma megoldást igyekszünk tovább vinni a jövőben is.

További Güttler gépekért keresse fel weboldalunkat!