A versenyzők ezúttal is a Nemzetközi Faápoló Szövetség által elvárt szabályrendszer alapján, öt versenyállomáson csapnak össze – olvasható a FŐKERT MTI-hez elküldött tájékoztatójában. Az egyes versenyállomások lényege a mindennapi faápoló munka bemutatása.

A versenyszámok között szerepel többek között a dobósúly és -zsinór célzott feldobása, ami az egyik legfontosabb technika a faápolásban, vagy a biztosított gyorsmászás, amely során a versenyzőknek egy előre kijelölt útvonalon kell végighaladniuk. Érdekesség a társmentés nevű versenyállomás is, ahol a versenyző feladata a sérült faápolótárs biztonságos lehozatala a fáról – áll a dokumentumban.

A FŐKERT közleménye szerint a versenyek magyarországi meghonosításában 2015-től kezdődően a Magyar Faápolók Egyesülete fontos szerepet vállalt. Az első két hazai versenynek Szeged adott otthont, ám az évek múltával egyre nőtt az érdeklődés, és tavaly már a Népligetben csaptak össze a faápolók.

favágó

fotó: Pixabay

A közlemény idézi Szabó Józsefet, a FŐKERT Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy ez a verseny a legjobb alkalom a városi környezetben élő idős fák ápolásában érdekeltek találkozására, a szakmai fogások gyakorlására és a faápoló szakma lakossági megismertetésére, a magyar faápolók hírnevének öregbítésére.

Ennek a speciális szaktudást igénylő szakág fejlődésének és elismerésének jó példája, hogy Magyarországon elindult a faápoló szakmérnöki képzés és a faápoló szakképzés is – hangsúlyozta a vezérigazgató.