Az 50 megvizsgált vetőmagtétel közül 11-gyel volt probléma, többek között 6 tétel csírázóképességével, egynek pedig a tisztaságával voltak gondok. A nem megfelelő csírázóképesség miatt két kis- és középvállalkozással szemben figyelmeztetést, míg két áruházlánc esetében minőségvédelmi bírságot szabott ki a hatóság.

A Nébih rendszeresen ellenőrzi – a zöldségmagok mellett – a virágvetőmagokat a kiskereskedelemben. Az idei tavaszi vizsgálatsorozat alkalmával 12 kiskereskedelmi árusítóhelyen (a gazdaboltoktól a szupermarketekig) összesen 50 tételből vettek mintát a hivatal szakemberei, amiket a Nébih vetőmagvizsgáló laboratóriumában ellenőriztek. A mintavételek túlnyomó többsége márciusban zajlott, amit – a pár szemes és üres vetőmagtasakokról szóló sajtóhírek és a közösségi médiában megjelenő lakossági panaszok miatt – májusban újabb célzott vizsgálatok követtek.

Az ellenőrzés-sorozat kiemelt fajai a százszorszép és a körömvirág voltak, amelyekből 15-15 mintát vizsgáltak a Nébih szakemberei. Emellett két rézvirág és kínai szegfű, valamint egy-egy selyemmályva, törökszegfű, petúnia, törpenapraforgó, csillagos dorottyavirág, szagos bükköny, csüngő oroszlánszáj, erdei nefelejcs, piros gyűszűvirág, lobélia és estike tétel, valamint több vegyes magtétel ellenőrzésére is sor került.

virág

Számos hibát feltárt a Nébih tavaszi hobbi virágvetőmag-ellenőrzéssorozata – fotó: Nébih

A fő vizsgálati paraméterek között, a megfelelő csírázóképességen túl, a magtömeg és a magszám ellenőrzése szerepelt. A magtömegnél azt vizsgálták a szakemberek, hogy a tasakokban lévő magvak tömege megegyezik-e a csomagoláson szereplő adattal. A magszámnál pedig, hogy darabra annyi mag van-e a csomagban, amennyit ígértek. A magtömeg szempontjából 4 terméknél (egy-egy kínai szegfű, petúnia, lobélia és estike) kicsivel alacsonyabb volt a gramm mennyiség, mint ami a tasakon szerepelt.

Pozitív tapasztalat azonban, hogy a magszám minden esetben – még a kisebb tömegű tételeknél is – megfelelő volt. Sőt, a legtöbb esetben a magvakat ráadással adagolták. Így tehát nagy valószínűség szerint – a csírázóképesség mértékétől függően – valóban az elvárt számú növény fejlődhetett ki a tasakok tartalmából.

A 11 kifogásolt vetőmagtétel közül 6-nak a csírázóképességével, egynek a tisztaságával voltak gondok. További 4 esetben magtömeggel kapcsolatos problémát tapasztaltak a szakemberek, azonban mivel a magmennyiség ezekben az esetekben is megfelelő volt, nem volt szükség további intézkedésre.

A nem megfelelő csírázóképesség miatt két kis- és középvállalkozással szemben figyelmeztetést, míg két áruházlánc esetében minőségvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, utóbbit összesen mintegy 200.000 Ft értékben.

Az ellenőrzésekre azért van szükség, mert a vetőmagok minősége, csírázóképessége nem látható. A csírázóképesség függ a növényfajtól, de a betakarítástól eltelt időtől is. Minél hosszabb a betakarítástól eltelt idő, annál kisebb a csírázóképesség, és fajtól függően pár éven belül a növény el is veszíti azt. Éppen ezért vásárláskor érdemes ellenőrizni, hogy a tasakon feltüntetett lejárati idő megfelelően távoli-e. A virágvetőmagok tasakján a vetőmag-minősítés évét nem kötelező feltüntetni, de ha rajta van, az irányadó lehet a minőség vonatkozásában.

Magyarországon a virágvetőmag-termesztés elenyésző mértékű, így a polcokon hazai termésből származó mag csak elvétve található. A magyar és a külföldi kiszerelők is jellemzően holland virágmagot árusítanak.

Az ellenőrzések tapasztalata továbbá az is, hogy míg évek óta hasonló áron kínálják a magokat az üzletek, addig napjainkban egyre kevesebb vetőmagot tartalmaznak a tasakok. Vásárláskor érdemes figyelemmel lenni az ár-mennyiség vonatkozásra is.