A szőlő aranyszínű sárgaság betegség szőlőből történő laboratóriumi kimutatására a késő nyári-őszi időszak a legmegfelelőbb, mert ilyenkor a legnagyobb a kórokozó koncentrációja a levelekben. Az idei vizsgálatok eredményeként a Nébih referencia-laboratóriuma Zala megyei és a Pécsi borvidékről begyűjtött levélmintákból mutatott ki fertőzést. Az újabb beteg tőkék a korábbi években azonosított fertőzött területek pufferzónájában találhatók.

Az illetékes megyei kormányhivatalok a betegség felszámolására hatósági intézkedéseket rendelnek el, ideértve a növény-egészségügyi zárlat elrendelését a fertőzött tőkéktől számított 1 km-es körben, továbbá az összesen 4 km sugarú, fertőzés miatt körülhatárolt terület meghatározását.

szőlő

Fontos a kabócák elleni védekezés – fotó: Shutterstock

A Nébih számít a szőlőtermesztők tudatos és aktív közreműködésére a tünetek megjelenésének folyamatos figyelésében, hatósági bejelentésében, a kabócák elleni növényvédő szeres védekezésben és az elhanyagolt ültetvények felszámolásában.

A témával kapcsolatos hasznos információkat, valamint a karantén károsítókra vonatkozó bejelentőlapokat megtalálhatják a Nébih honlapján.