Az Univer Öntözésfejlesztési Konzorcium által megvalósított 1,3 milliárd forintos beruházással lehetőség nyílt arra, hogy az ültetvényeket a felszín feletti vízkészletekből öntözzék, amihez a csúcstechnológiát képviselő öntözőrendszert a BAUER Hungária Kft. szállította.

Jelenleg a próbaüzem zajlik, és a már nyár közepére hatalmasra nőtt és gyönyörű paprikapalánták bizonyítják, hogy az öntözőrendszer megfelel a vele szemben támasztott elvárásoknak.

A felszín alatti vízkészletekkel való öntözésről a felszín feletti, a Tisza vizéből táplálkozó öntözőrendszer üzembe állítására való átállás mérföldkő, hiszen így már nincsenek mennyiségi korlátozások az öntözővíz kibocsátására vonatkozóan.

Bauer

Már nincsenek mennyiségi korlátozások az öntözővíz kibocsátására vonatkozóan.

És hogy hogyan teljesít a Bauer cégcsoport öntözőrendszere?

A látvány önmagáért beszél, hiszen a sivatag közepén van most egy gyönyörű oázis, amely a szemnek felüdülést jelent.

Ez egyrészről az Univer szakértelmének, másrészről az öntözővíznek, valamint a legkorszerűbb öntözési technikának – vízellátási technológiának, digitális vezérlő és ellenőrző egységeknek – köszönhető. Ezek az egységek okostelefonnal vagy laptoppal összekapcsolhatók, tehát a felhasználó bárhol láthatja az aktuális állapotot, és be is tud avatkozni az öntözésbe.

Mára tehát kiderült: az agrártermelők számára folyamatosan problémát jelentő szárazság hatása a BAUER intelligens és takarékos öntözési rendszereivel ellensúlyozható. Így az UNIVER-AGRO számára is lehetővé vált, hogy a BAUER Hungária Kft.-től vásárolt öntözőberendezések révén a legrugalmasabban és költséghatékonyan tudja öntözni területeit.

A Bauer erőssége, hogy a közeli osztrák Bauer csoport magyarországi leányvállalataként gyorsan tud reagálni minden üzemelés közbeni kérdésre és problémára, legyen szó alkatrészigényről vagy munkatársaik szakmai tapasztalatáról.

Amennyiben szeretne Ön is öntözni vagy meglévő rendszerét továbbfejleszteni, keresse fel a Bauer Hungária Kft. munkatársait tervezés, tanácsadás, kivitelezés vagy karbantartás témában.