Átmeneti időszak kezdődik a növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet módosításával. A 2009/128/EK irányelvnek való megfelelés érdekében történt jogszabály módosítással kötelezővé vált a permetező gépek műszaki állapotának időszakos felülvizsgálata. A cél, hogy három éven belül minden eszköz bekerüljön a nyilvántartásba és átessen egyszer a felülvizsgálaton – olvasható a Nébih honlapján. A felülvizsgáló állomások listája hamarosan elérhető lesz a Nébih honlapján, ezért érdemes figyelemmel kísérni a hatóság oldalát.

A kötelezettség eddig is szerepelt a jogszabályokban. A most megjelent rendelet a vizsgáztatás részletes feltételeit tartalmazza, így elhárult minden akadály annak végrehajtása elől. A Nébih közleménye úgy fogalmaz, hogy egy olyan rendszer létrehozása a cél, mely folyamatosan és zökkenőmentesen működik, egyúttal képes önmagát hosszútávon fenntartani.

permetező

Nem büntetik azt a termelőt, aki már jelentkezett a felülvizsgálatra, de még nem került sorra – fotó: Agroinform.hu

A növényvédelmi hatóság ellenőrzései során figyelembe veszi, hogy minden gép azonnali felülvizsgálata nem lehetséges.

A cél az, hogy három éven belül a Magyarországon használt valamennyi árutermelésben, illetve szolgáltatásban alkalmazott permetezőgép bekerüljön a nyilvántartásba és átessen egyszer a felülvizsgálaton.

Fontos, hogy a következő hónapokban a termelők kövessék Nébih honlapján megjelenő információkat, ahol rövidesen elérhetővé válik a felülvizsgáló állomások listája is. A teljes lista megjelenéséig is van lehetőség a szolgáltatásra jelentkezni, ugyanis a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Növényvédő Gép Ellenőrző Állomása (NGEA) továbbra is üzemel, és képes elvégezni a vizsgáztatást. Erről az NGEA honlapján lehet tájékozódni.

Azoknál a gépeknél, amelyek az elmúlt években már átestek a felülvizsgálaton – és erről érvényes tanúsítással rendelkeznek –, a hatóság továbbra is elfogadja a vizsgáló állomás tanúsítványát a vizsgálati eredményről.

Azon termelők esetében pedig, akik még nem intézkedtek a gépeik felülvizsgálatáról, a hatóság az ellenőrzések során figyelembe veszi, ha igazolni tudják, hogy jelentkeztek a felülvizsgálatra, de még nem kerültek sorra.