Lonsták János 2006-ban került a céghez – akkor, amikor a francia vezetés a KWS-szel közös vállalatot megszüntette, így a szakember egy másik kollégájával együtt kezdte el építeni az RAGT Vetőmag Kft.-t Magyarországon. Country manager és sales manager pozícióban feladata volt a cég piacra vitele és egy értékesítési csapat felépítése.

A csapat a kezdeti két főről mára 25 fősre bővült, a vállalat piaci részesedése pedig a kukoricavetőmag-piacon elérte a hat százalékot, a napraforgó esetében a három, a repce tekintetében pedik a nyolc százalékot. Bár a cirkot nem jegyzik hivatalosan Magyarországon, itt is szép eredményekkel büszkélkedhet a vállalat. A vetőmag-pórtfólió folyamatosan bővült: kalászosokkal, szójával és zöldítő fajokkal is jelen vannak a vetőmagpiacon. Az RAGT összesen 26 növényfajt nemesít, ezekből a fent említett növények mindegyike elérhető a magyar piacon. Egyelőre a portfóliót új kultúrákkal nem is kívánják bővíteni, inkább az egyes kultúrákon belül fejlesztik a kínálatot.

Az RAGT Vetőmag Kft vezetői: Bukovinszki Károly, Lonsták János és Sík Imre.

Amikor Lonsták János másfél évvel ezelőtt bejelentette nyugdíjba vonulását, a vezetőség első sorban cégen belül kezdte el az utódok keresését. Mindenki egyetértett abban, hogy olyan emberre van szükség, akiben megvan egyfajta elkötelezettség a vállalat iránt. Az úgynevezett RAGT lélekre a franciák és a magyarok egyaránt büszkék. Lonsták János úgy fogalmazott, a Vetőmag Kft.-nek van egy sajátos belső hangulata, amely a humornak, a jó hangulatnak és az önmegvalósítási lehetőségnek köszönhető és ezt továbbra is meg szeretnék tartani.

A korábbi vezető pozíció kettéválik ügyvezető és kereskedelmi vezető munkakörökre. A döntést nemcsak a csapat nagysága, hanem a kereskedelem volumene is indokolja, ezért a francia anyavállalat is elérkezettnek látta az időt a vezetőség átalakítására. Eddig az ügyvezetést két francia kollégájuk végezte, a mostani döntéssel viszont ez a feladat Magyarországra kerül. Ezzel nagyobb önállóság és nagyobb felelősség jár majd.

Sík Imre 12 éve dolgozik az RAGT Vetőmag Kft.-nél. Korábban is mezőgazdasági kereskedelemben tevékenykedett, emellett növényvédősként a mai napig aktívan tevékenykedik a mezőgazdaságban. Promóterként kezdte a cégnél, majd régióvezető lett, január 1-től pedig ügyvezetőként folytatja a munkát.

Bukovinszki Károly korábban a Megyei Növényvédelmi Igazgatóságon dolgozott, majd 13 év után hagyta ott a közszférát és vállalt munkát az RAGT Vetőmag Kft.-nél. Öt éve kezdett a cégnél, hasonló utat járt be, mint kollégája: promóterként majd régióvezetőként dolgozott, január 1-től pedig értékesítési vezető lesz.

RAGT

Az ügyvezetés Magyarországra kerül, amivel nagyobb önállóság és nagyobb felelősség jár majd.

A jövőbeli célokkal kapcsolatban a két új vezető elmondta, rövidtávon először is át kell venniük a teendőket, ez egy fontos és nagyobb lélegzetvételű folyamat lesz. Emellett a csapatlétszámot és a forgalmat is növelni szeretnék, mert úgy gondolják, ez elengedhetetlen a cég fejlődéséhez.

Szorosabbra kötnék a kapcsolatot a forgalmazókkal és a kisebb kereskedőkkel is, emellett új típusú partnertalálkozók kialakításán is dolgoznak. Új üzenettel és új tartalommal fórumot fognak indítani, olyan anyagokkal, amelyekről a gazdálkodók még valószínűleg nem hallottak, ugyanakkor a gyakorlatban jól működnek. A tervek szerint online előadássorozatot is készítenek, amely egész télen tartana – jelenleg is ennek megvalósításán dolgoznak. Lonsták János ezzel kapcsolatban elmondta, azok alapján, amit eddig láttak, biztosak benne, hogy mindenki rá fog csodálkozni és ki is próbálja majd.