A Kaposvári Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös rendezvénye gazdag szakmai- és közönségprogrammal várta három napon át az érdeklődőket.

„Kitüntetett figyelmet érdemel az állattenyésztés"- hallottuk a megnyitó ünnepségen Kövér Lászlótól, a Magyar Országgyűlés elnökétől. Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára pedig igazi Szent Mihály napi összegzést adott az ágazatról. A megnyitó ünnepségen sok közéleti személyiség is részt vett, köztük Mátrai Márta háznagyasszony, Szita Károly polgármester, Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Jakó Gergely, a Somogy megyei közgyűlés alelnöke valamint a kiállítás házigazdája Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora.



A VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok díszvendége a Kazah Köztársaság volt. Képviseletében Sadykov Zharylkassyn Sarsembekovich professzor szólt a résztvevőkhöz.
A kiállítás immáron hagyományos élőállatokból alkotta képpel fogadta péntek reggel odaérkezőket. A lenyűgöző látványt ezúttal még fokozta, hogy a megnyitó helyszíne volt a Kaposvári Egyetemen újonnan induló lovas BSC képzés hallgatóinak polgárrá fogadása is. Ebben az évben 32 hallgatóval kezdődik meg az országban elsőként a lovassport ágazatmérnökök képzése. Az Ő képviseletükben Bábi Zsófia, és a Lovasakadémia fiatal Lovastorna Európa Bajnoka, Bence Balázs foghatott kezet a színpadon állókkal.

A rendezvény három napja alatt 5 konferencia, számos szakember találkozó és kulturális program zajlott az Egyetemen és a Lovasakadémián. Külön színfoltja volt a kiállításnak a STHIL Országos Fakitermelő Bajnokság Döntője, csakúgy, mint a Toyota offroad tesztvezetése. A résztvevők száma mindkét helyen népes volt, hiszen közel 40 négy fős csapat mérte össze tudását és 400 regisztrált tesztvezető próbálta ki vezetés technikáját.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nemcsak külön kiállítói sátorban mutatkozott meg tagjaival közösen, hanem két együttműködési megállapodás aláírására is sor került a kiállítás ideje alatt. Győrffy Balázs elnök először a Magyar Juh - és Kecsketenyésztők Szövetség elnökével Horn Péterrel, majd a házigazda Kaposvári Egyetemmel - képviseletében Szávai Ferenccel - szentesítette aláírásával az „együttgondolkodásról" szóló dokumentumokat.



Immár hagyomány, hogy az agrár-felsőoktatási intézmények hallgatói országos gazdászversenyen találkoznak Kaposváron. A kilenc háromfős csapat adott számot szakmai és gyakorlati tudásáról és a Szegedi Tudomány Egyetem Mezőgazdasági Kara - Hódmezővásárhely bizonyult a legjobbnak.
Az állattenyésztési kiállításon kiemelt program a tenyészállat bírálat és fajtabemutató, a fejési és nyírási bemutató, csakúgy, mint a felvezetők ügyességi versenye.

A XXI. Szent Mihály napon több száz érdeklődő tenyésztő vett részt, hallgatta meg a tudományos előadást és finom ételek és italok mellett folytatta a beszélgetést késő délutánig.
A hagyományos Angus, Hereford, Galloway Mezei Napok keretében sokan kóstolták meg a Hereford, Angus Prime étkeket és vettek részt a tenyésztési fórumon.

Ebben az évben a kiállítás ideje alatt rendezték meg a Voltizs Országos Bajnokságot, amelyen 97 fiatal versenyző mérte össze tudását. Szép számú közönség volt kíváncsi erre a különleges ügyességet igénylő sportágra, a nézők bíztatását meghálálva impozáns gyakorlatokat hajtottak végre a versenyzők.

Szinte már hagyomány Kaposváron, hogy a zsúfolásig megtelt fedeles lovardában tartják a lovas közönségprogramot, így volt ez ebben az évben is. A fogatgála, a díjlovagló program, díjugrató verseny, a Somogyi amatőr fogathajtó verseny, szabadon idomítás vagy a Pál Udvar lovas bemutatója mindig megtöltötte a 3000 férőhelyes lelátókat.



A kiállítás egyik kiemelkedő közönségprogramja volt a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Nap, ami egy színvonalas kultúrprogrammal egészült ki. A vadaspark területén felállított színpadon a vadászhagyományokhoz híven a lőtt vad tiszteletadásával, Hubertus-misével és vadászkürt bemutatóval indult a program. A Somogy-megyei Vadászok Szövetségének fővadásza, Kemenszky Péter, aki egyben az Országos Magyar Vadászkamara Somogy-megyei Szervezet titkára is, néhány szóban összefoglalta a megye vadgazdálkodását. Most 10 csapat versenyzett, hogy meggyőzze arról elsősorban a zsűrit és a közönséget, hogy az általa főzött étel a díjnyertes. A zsűri értékelése alapján ebben az évben a Somogyi Vadászhölgyek klubja bizonyult a legjobbnak. A szervező Magyar Mezőgazdaság Kft.. vadpörköltje is elnyerte a közönség tetszését, hiszen hamar kiürült a bogrács. A versenyző csapatok szomjúságát a Gregorian Pince borai oltották.

A vadaspark színpadán a főzőverseny ideje alatt fellépett a Somogyi és az Ördöngős Táncegyüttes, a Juhos Együttes, a Kaposszerdahelyi Asszonykórus, a Zselic Táncegyüttes, és többek között a Kaposvári Egyetem gyakorló óvodája és iskolája is.

A Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpont szakembereinek köszönhetően a természetes élőhelyet reprodukáló vadasparkban lehetett őzgidát simogatni, vaddisznót megfigyelni, fácánt, foglyot, gím és dámszarvast megcsodálni. A Vadaspark területén felállított sátorban a Kaposvári Egyetem Művészeti és Pedagógiai kara családi napot tartott, ahol lehetett gyöngyöt fűzni, origamit készíteni, kavicsot festeni és egyéb kézműves foglalkozáson részt venni.

A VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napokra kibővült a Gazda-udvar, amely a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola segítségével jött létre. A vidéki életmódot bemutató és megismertető oktató épületben bemutatásra kerültek a háztáji állatok, a régi mezőgazdasági használati eszközök, a szántóföldi növények, a kertészeti blokkban palánták és gyümölcsfák, valamint ezek termései is. Akinek kedve volt, kukoricát darálhatott, próbafejést végezhetett, kutyát sétáltathatott, de ügyességi vetélkedőkön is részt vehetett. Az egyik újdonság az íjászat nagy sikert aratott csakúgy, mint a gémeskút vagy a népes baromfiudvar. A Gazda-udvarral nem titkolt célja volt a szervezőknek, hogy újra felelevenítsék a vidéki életmód szépségeit, megőrizzék hagyományait és megszerettessék a gazdálkodást a jövő generációjával.



A kiállítás területén egy külön blokkban mutatkoztak be a mezőgazdasági gépek és berendezések, elsősorban az állattenyésztést kiszolgáló gépek voltak megtalálhatók. Nagy érdeklődéssel folytak az üzleti tárgyalások, amelyek közül nem egy vásárlással zárult.
A Pannon Lovasakadémia dolgozói ingyenes lovagoltatásra invitálták a bátor vállalkozókat. Az „alkalmi" lovasok azonban előbb megdolgoztak azért, hogy lóhátra üljenek. A kicsiknek rajzolni, színezni kellett a nagyobbaknak a lóápolásba besegíteni.
Az időjárás is kegyeibe fogadta a VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napokat, ami természetesen hozzájárult a jó hangulatú, magas látogatottságú rendezvény sikeréhez.

A kiállítóknak és a látogatóknak is köszönjük a részvételt, viszontlátásra 2015-ben!