A dél-baranyai gazdálkodó közölte: a Vajszlón és környékén mintegy 50-60 hektáron termesztett görög- és sárgadinnyét mostanra teljesen leszüretelték, mindössze néhány mázsányi, még értékesíthető termés maradt a vajszlói gazdáknál.

A három hektáron gazdálkodó termelő ennek okai között elsősorban a szokatlanul meleg tavaszi időjárást említette. Emiatt a fóliás dinnye szürete a szokásos július végi helyett június közepére esett, később ugyanennyivel korábban takarították be a szabadföldi növények termését is – hangsúlyozta Rab Tamás és hozzátette: hagyományosan augusztus 20-ig szokott tartani a dinnyeszezon.

Idén az egész országban a szokásosnál előbb szüretelték a dinnyét – fotó: Bugány János/MTI

A meleg tavaszt követő hűvös kora nyári idő miatt a dinnyenövény beporzása – szakkifejezéssel kötése – elmaradt az optimálistól, ami a termés mennyiségének csökkenését eredményezte, a gazdáknak kártevők ellen is védekezniük kellett, a minőség ugyanakkor átlagon felüli, nagyon jó volt.

Az őstermelő tájékoztatása szerint hektáronként idén mintegy 600 mázsa görögdinnye termett, ami közepesnek mondható.

A felvásárlási árra térve közölte: a szezon elején, június végén, július elején kilónként 150-180 forint volt, a szedhető mennyiség növekedésével párhuzamosan később 70-80, július végére pedig mintegy 60 forintra csökkent. Rab Tamás értékelése szerint az árak hasonlóan alakultak, mint tavaly, ugyanakkor eredménynek nevezte, hogy ebben az évben könnyebben tudták tartani a 60 forintos kilónkénti árat.

Az őstermelő kiemelte, hogy a gazdák költségei eközben nőttek, és Vajszló környékén egyre nehezebben találnak idénymunkásokat a több embert igényelő munkák elvégzéséhez.

Tájékoztatása szerint Vajszlón és környékén körülbelül 10 gazda foglalkozik dinnyetermesztéssel, az egész Ormánságban pedig mintegy 1000-1500 hektáron termesztik a dinnyét.