Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára csütörtöki online sajtótájékoztatón ismertette: a kihelyezett összeg tavaly 639,28 milliárd forintot tett ki, ami 14 százalékkal maradt el a 2019-es rekordértéktől. Ugyanakkor ez az összeg jóval meghaladja az előzetes becslésekben szereplő 550-600 milliárd forintot – írja a biztositomagazin.hu. Több eszközcsoportban is jelentősen csökkent a kihelyezés, a nagy haszongépjárművek és az egyéb gépek-berendezések voltak a járvány legnagyobb vesztesei, ugyanakkor a furgonok és az agrárgépek a kivételek közé tartoztak – tette hozzá.

Az agrárgépek 110 milliárd forint finanszírozott összege 7 százalékos növekedést jelent, az építőgépek 27 milliárdos kihelyezése pedig gyakorlatilag megegyezik az előző évivel – sorolta. A furgonoknál és az agrárgépeknél elért bővülésben kiemelkedő szerepe volt a jegybank Növekedési hitelprogramjában (Nhp) elérhető kedvezményes lízingkonstrukcióknak.

A lízingcégek tavaly 83 050 új szerződést kötöttek, ami a 2019-esnél 17 százalékkal kevesebb, ebben még nagyobb a visszaesés. Mindezekkel egy erős, 6 éves, folyamatosan növekvő trend tört meg.

A lízingcégek felkészültek a moratóriumot követő időszakra, és a bizonytalanság lecsengése után újra stabil növekedésre számítanak.

traktor

Az agrárgépek 110 milliárd forint finanszírozott összege 7 százalékos növekedést jelent – fotó: Shutterstock

A szektor gyorsan és jól reagált a korlátozó intézkedésekre, új működési modellekre állt át, az ügyfeleket zökkenőmentesen kiszolgálták. Az állami programok mellé felzárkózott a szakma, támogatják azt, minden termék elérhető a lízingcégeknél.

A személy-, és kishaszongépjármű-finanszírozás – ami a teljes piac 50 százalékát jelenti – 9 százalékkal 324 milliárd forintra csökkent. Különösen az új autók finanszírozása csökkent, 14 százalékkal, darabszámban pedig 23 százalékkal. Ennek oka az új személygépjármű-piac szűkülése és a magánszemélyek használt autók felé fordulása volt. A használt autók finanszírozása ugyanis jól teljesített: értékben elérte a 2019-es szintet.

A kishaszongépjárművek finanszírozott összege 5 százalékkal közel 60 milliárd forintra nőtt. A nagyhaszongépjármű-finanszírozás volt az egyik legnagyobb vesztes 2020-ban, részben a szállítmányozási szektorban bekövetkezett drasztikus csökkenés miatt.

A moratóriumban a lízingcégek az átlagosnál nagyobb terhet vállaltak, és felkészültek arra, hogy együttműködjenek azokkal, akik esetleg a moratórium lejárta után is fizetési nehézségekkel szembesülnek.

A lízingszerződéssel rendelkezők közül azoknak, akik tudják teljesíteni a havi kötelezettségeiket, érdemes fizetni a lízingdíjat, így nincs szükség a szerződésük módosítására, és az eredeti ütemezés szerint tudják majd lezárni az ügyleteiket.