A gazda a forgatás nélküli talajművelés híve, így a talajkímélő, fenntartható gazdálkodás technológiáját alkalmazza. Vetésforgó tekintetében a repce és a búza tette ki a főbb vetésterületet, de ezen kívül lucerna, vörös csenkesz és a korábbi években a kukorica is jellemző növénykultúraként szerepelt a gazdaságban. A gazda szerint Szany környékén a repce és a kalászosok számítanak a legjövedelmezőbb kultúráknak, ezért ezen növények kiszolgálására fordítja a legnagyobb figyelmet. A hagyományos agronómia mellett Tóth Magor 5 éve használja a Natur Agro termékeit.

"2013-ban ajánlotta egy ismerősöm a Natur termékeket, így elsőként kukorica szárbontásra kipróbáltam a Natur Micro-t. Tavasszal a kukorica szármaradványt már kézzel is el lehetett morzsolni, látványos volt a hatása. 2013-óta már a teljes vetésterületen használom a Natur Micro-t minden növénykultúra alá" – nyilatkozta a gazda.

Mit érdemes tudni a Natur Micro talajoltó koncentrátumról?

A Natur Micro egy környezetbarát mikrobiológiai talajoltó koncentrátum. A tápanyagok beépítésén és azok mobilitásán kívül a szár- és gyökérmaradványok elbontásáért is felelős.

A Natur Micro talajoltó több mikroorganizmust- és gombafajt tartalmaz, melyek cellulóz- és ligninbontó képességüknél fogva hatékonyan bontják el a betakarítás után visszamaradt szár- és gyökérmaradványokat.

Javítják a talaj szerkezetét, és jelentős mennyiségű tápanyagot, főképp nitrogént és káliumot szolgáltatnak a talajnak. A levegő nitrogénjét megkötik, a foszfort oldhatóvá és felvehetővé teszik, valamint növekedésserkentő anyagokat állítanak elő a növény számára. Az oldat Trichoderma gombatörzseket is tartalmaz.

búza

A Natur Micro javítja a talaj szerkezetét, és jelentős mennyiségű tápanyagot szolgáltat a talajnak

A Natur Micro AKG-ban is használható, támogatott termék.

Tóth Magor erős szklerotínia fertőzésről számolt be repcekultúrában. A Natur Mikro gomba-adalékanyaga a trihoderma hiperparazita gomba, amely más talajban élő gombafajokkal táplálkozik. A gomba-adalékanyagnak köszönhetően erősen fertőzött talajon is csak minimális veszteség jelentkezett a repcében – sőt, a búza fuzáriumfertőzését is csökkentette.

Hogyan történik a Natur termékek kijuttatása?

Tóth Magor gazda egy rövidtárcsára felszerelt kijuttató egységgel, a tarlóhántással egy menetben juttatja ki a Natur Micro készítményt. Mindig ez az első munkaművelet az aratás után.

A gyártó kijuttatási javaslata, hogy a baktériumokkal és gombákkal dúsított talajoltót szántóföldi permetezővel vagy a Natur Agro által forgalmazott speciális, azonnali bedolgozást biztosító Natur Jet permetezővel javasolt kijuttatni, majd ezt követően a talajba beforgatni. Érdemes a folyamatot szélcsendes, nem túl forró napszakban végezni.

Szántóföldi permetezővel:

  • 1 hektárra a 10 + 1 liter Natur Micro oltóanyag összekeverve
  • legalább 200 liter vízben feloldva kell kijuttatni
  • a kijuttatás után minél hamarabb beforgatni a talajba

Natur Jet-tel:

  • 1 hektárra a 10 + 1 liter Natur Micro oltóanyag összekeverve
  • 40-60 liter vízben feloldva kell kijuttatni és beforgatni.

A kijuttatáshoz javasolt körülmények:

  • Szélcsendes időben, 10-20 ˚C léghőmérsékletnél, erős napsütéstől mentes időszakban permetezzünk.
  • Előnyös, ha a kipermetezett oldat nedves talajra kerül. Minél előbb, lehetőség szerint a kijuttatással egy menetben, de legfeljebb 24 órán belül forgassuk be a talajba.
  • A készítmény hatása legjobban az 5,5-7,0 talaj pH tartományban érvényesül.

A Natur Plasma és Natur Aktív levéltrágyák kijuttatása is egyszerű, költséghatékony művelet, hiszen szántóföldi permetezőgéppel, más inputanyagokkal egy menetben is kijuttatható.

Tóth Magor a Natur levéltrágyáit is használja és a kalászosok minőségi javulását egyértelműen ezek hatásának tulajdonítja.

"Amióta a Natur levéltrágyáit használom, csak malmi minőségű búzát aratok." – nyilatkozta az elégedett gazda.

További kérdéseivel, észrevételeivel kapcsolatosan, forduljon bizalommal a Natur Agro szaktanácsadó kollégáihoz!