Az újonnan elrendelt körzetek magukba foglalják annak a megfigyelési körzetnek a teljes területét is, ami a július végi Kiskereki (Cherechiu) településen történt megállapítás miatt érintette Hajdú-Bihar megyét.

Az említett kitörésekkel kapcsolatban mind a román, mind a magyar állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megtették a szükséges intézkedéseket.

sertés

Romániában több település is érintett, hazánkban viszont házisertésben még nem mutatták ki a vírust – fotó: Shutterstock

A romániai kis létszámú állományokban előfordult esetek ismételten bizonyítják, hogy a hazai kis- és nagy létszámú sertéstartók számára, a betegség megelőzése és terjedésének megakadályozása érdekében, kiemelten fontos a járványvédelmi előírások fokozott betartása – figyelmeztet a Nébih.

Az ASP-vel kapcsolatos aktuális és hasznos információk elérhetőek a hivatal honlapján.