Régi, közsimert tény, hogy mennyi idő és munka, az állattartásra szakosodott gazdák legelőit övező kerítések, villanypásztorok karbantartása, javítása, szükség esetén áthelyezése, vagy a bekerített területek kapuinak nyitása-zárása személyes jelenlétet igényel. Most a közismert angol Leyl cég igyekszik a tematikus legeltetés problematikájára is megoldást találni.

tehenek

A szarvasmarhák a füvet nem egyenletesen fogyasztják el, a legelő „foltos" lesz – fotó: pixabay.com

Mobilizálni, de hogyan?

A Lely-nél számos robotizált megoldás elérhető már az állattartók számára, most egy merőben új megoldással kísérleteznek. Tudjuk, akár drótkerítés, kőkerítés vagy villanypásztor határolja a területet, az oda kiterelt jószágok jellemzően, inkább véletlenszerűen (random) legelnek, ami a legelő egyenetlen igénybevételét, kihasználását eredményezi minden szempontból.

A füvet nem egyenletesen fogyasztják el, a legelő „foltos" lesz, a természetes taposás, a delelés is más-más behatást okoz, minden négyzetméteren és bizony a trágyahullás is másképpen alakul.

Az újításnak számos előnye van

Most valószínű sokan földhöz csapnák a kalapjukat, hiszen több mint ezer éve ez így működik. Azonban próbáljuk meg átgondolni az újítás lényegét és előnyeit, mert bizony vannak.

Lehet, hogy a mellékelt videó nem a legjobb szögből készült és a cég honlapján sem találtunk róla még információkat, azonban sejthető, hogy két fix villamypásztor között, a két önjáró szántóföldi robot között kifeszített harmadik vezetékkel engedik fokozatosan előre a jószágokat legelés közben.


Az önjáró szántóföldi robotok sebessége szabályozható

Ennek sebessége szabályozható, egyenletes a legeltetés, mindehol egyformán rövid lesz a fű és a taposás is egyenletes. Továbbá, a jószágokat is könyebb szemmel tartani egy csoportban, vagy akár már webkamerával is, ami a robotokra is telepíthető.

A legeltetés így egy előre meghatározott tematika szerint történhet, szektorról-szektorra haladva és a lehető legtöbb táplálékot vehetik maguhoz az állatok egy adott területről. Igaz, még a csorda hátsó zárását is meg kell majd oldani, bár ilyenkor talán kisebb az esélye, hogy egy-egy jószág ellenkező irányba elkóborolna.

A deleltetés, kérödzés helye szintén előre tervezhető, egy kissé nagyobb területet hagyva ilyenkor a csordának. A „pásztorrobotok" áramellátása, üzemideje a rájtuk levő kis napelemtáblákkal folyamatossá tehető napközben, míg erősen felhős időben vagy éjszaka csak akkumulátorról működnek.


Forrás: Facebook